Néhány tollvonással
Írta: Forrai N Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 257
Néhány tollvonással
Kenneth erős markával megragadta a nő könyökét, és egy rántással magához húzta.
– Hagyj békén – suttogta Maureen, miközben próbált kiszabadulni a szorításból.
– Tartozol ennyivel – mondta Kenneth, és belenézett Maureen szemébe, aki felhagyott a hadakozással. Kenneth tekintete mindig szomorúnak hatott a bal szeme sarkától az állkapcsáig húzódó sebhelytől. Maureen régen látta már ilyen közelről a férfit.
– Eressz el!
Kenneth nem engedhette el a nőt, és ezt a remek alkalmat sem hagyhatta elúszni.
A pályaudvar hatalmas üvegajtaja kinyílt, és táskákkal felpakolt tömeg özönlött ki rajta.
Néhányan megtorpantak, ahogy rájuk pillantottak. Kenneth még mindig a könyökénél fogta Maureent, de nem szerette volna, hogy egy önjelölt túsztárgyaló a segítségére siessen, úgyhogy inkább elengedte. Kerülnie kellett a feltűnést.
– Egyszerű. Megveszed a jegyet, ameddig akarod, de eggyel tovább utazol. Készpénzzel fizetsz. Itt a toll, jól összefirkálod vele a jegy hátulját, és kész – Kenneth óvatosan elővette kabátzsebéből a tollat. – Vedd el!
– Figyelj, Kenneth, én nem akarok ebbe belekeveredni – mondta Maureen, és nem nyúlt a tollért. – Ha máshogy tudnék segíteni…
– Menj a francba, Maureen! Menj a jó büdös francba!
– Annyira egyszerű most minden, annyira normális – a nyakában lógó apró medált szorongatta.
– Azt hiszed, nekem jó így? – Maureen kihallotta a férfi hangjából a kétségbeesést.
Kenneth ránézett az órájára, majd beletette Maureen tenyerébe a tollat. – Menned kell.
– Ez a tinta tényleg meg tud valakit… - elcsuklott a hangja.
– Igen, légy óvatos. Szenvedni fog, de te már nem leszel ott.
– És egyszerűen dobjam el utána?
– Tekerd papírba, rakd zacskóba, vagy bánom is én. Valahogyan szabadulj meg tőle.
– Képtelen vagyok rá – nyújtotta vissza a tollat.
– Elég a hisztiből! Menj, és végezd el, amit kell. Utána kvittek leszünk, és rohadtul elfelejthetjük egymást – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Maureen papírzsebkendőbe csomagolta a tollat, bedobta a táskájába, és a pénztár felé vette az irányt. Beállt a sor végére, majd a bejáratra pillantott. Kenneth az üvegajtó túloldalán állt összekulcsolt karral, és őt nézte. Semmit nem változott a férfi, nem hízott, nem fogyott, a karja izmosabbnak tűnt, de a haja nem őszült, arca nem ráncosodott. Ott állt kint mereven, mint egy kőszikla. Megkeményedett az élet súlya alatt. Maureen nem akarta tudni, milyen ügyei vannak mostanában. Remélte, hogy ez az utolsó, és utána végre mindketten maguk mögött tudják hagyni ezt az egész tébolyt.
Ugyanakkor nem volt benne biztos, hogy Kenneth le tudna állni. Olyan mélyre süllyedt az évek során, hogy az előbbi elbizonytalanodás a hangjában lehetett színjáték is. Vagy a benne lakozó jó reményvesztett próbálkozása az elméje felett elhatalmasodó rossz ellen. Már nem ismeri Kenneth gondolatait, motivációit. Elképzelhető, hogy közben Maureen változott meg, és Kenneth ugyanaz maradt, aki régen volt. Nem tudta eldönteni, de azt érezte, hogy egy idegen férfi figyeli őt, és egy idegen férfi várja el tőle, hogy gyilkoljon.
– Elnézést, Ön következik – húzta vissza a jelenbe egy mögüle jövő hang. Maureen a pénztárablakhoz lépett, és kért egy vonatjegyet. Automatikus mozdulattal elővette a bankkártyáját, és már érintette volna a terminálhoz, amikor eszébe jutott, hogy készpénzzel kell fizetnie. Lopva kinézett az ajtón, a férfi nem mozdult.
Maureen a vágányokhoz indult, és még egyszer hátranézett. A férfi közben eltűnt. Nincs visszaút, nem lenne értelme másik vonatra szállni, úgyis megtalálna – gondolta Maureen, – most is megtalált. Teljesen magára maradt.
Kisétált a vágányhoz, és a peronon meglátta a kalauzt, amint épp egy cigarettára gyújtott rá. Ő volt az áldozat. Bizonyára csúnyán keresztbe tehetett Kenneth-nek, ha odáig fajult a helyzet, hogy meggyilkoltatja. Realizálódott benne, hogy tulajdonképpen bérgyilkosi feladatokat fog ellátni nemsokára. Méghogy én bérgyilkos? – egy pillanatra elmosolyodott, ahogy a helyzet abszurditására gondolt, – tegnap ilyenkor a leanderjeimet locsoltam nagy boldogan.
Felszállt a vonatra, és keresett egy ablak melletti helyet, ahol több idős nyugdíjas ült.
Nem akart a vonaton lévő kamerák kereszttüzébe kerülni, az ablak mellett jó eséllyel egyáltalán nem fog látszódni a felvételeken. Kivéve akkor, amikor az üléssorok között elsétál, hogy leszálljon.
Maureen letette jegyét az ablak alatt lévő keskeny asztalkára, és rárakta a tollat.
Hátradőlt, és azon töprengett, hogyan kivitelezze a dolgot. A vele szemben ülő idős hölgy újságot olvasott. Ez mindenesetre biztató körülmény volt. A másik oldalon két úr beszélgetett a régi szép időkről. Nagyszerű, arról én is tudnék mesélni – gondolta keserűen. Arra számított, hogy a kalauz hamar odaér hozzájuk, Maureen direkt abba a kocsiba szállt fel, ami előtt cigarettázott.
Elindult a vonat. Innen már tényleg nem volt visszaút. Higgadtnak kell maradnom – végiggondolt jelenlegi életén, banális, és imádnivaló problémáin, majd rájött, hogy nem változtatna semmin, mindent úgy szeret jelenleg, ahogy van, és egy kalauz meggyilkolása nem állhat útjába eddigi életvitelének. Tudta, hogy Kenneth mire képes, de fogalma sem volt arról, hogy mennyi könyörület maradt benne. Nem kockáztathatta meg, hogy szabotálja az akciót, és magára küldje a bajt.
– Jó estét! Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre bemutatni – szólt a kocsi elejéből egy öblös hang. Maureen összerezzent, eljött a cselekvés ideje. Mintha mi sem lett volna természetesebb, elkezdett a jegy hátuljára rajzolni. Először egy szívecskét rajzolt a bal felső sarokba, aminek a belsejét kiszínezte. Emily-re gondolt. Majd egy virágot, néhány kört, vonalat, nyilakat, mindegyiknél erősen rányomta a tollat, és amit csak tudott, kiszínezett. Közben a szeme sarkából látta, hogy közeledett a kalauz. Amikor odaért, Maureen óvatosan megfogta a jegy egyik alsó csücskét, ahova nem rajzolt, és a tintában tocsogó részét nyújtotta át a kalauznak.
– Köszönöm – a kalauz ráfirkantotta aláírását, és amikor adta vissza Maureennak, akkor vette észre, hogy kékre fogta be az ujjai hegyét. Tenyerébe dörzsölte, majd be-benyálazta ujjait, és úgy próbálta eltüntetni a tintafoltot.
– Elnézést – mondta Maureen egy szemérmes mosoly kíséretében. Vigyázva, hogy ne érjen hozzá, a papírzsebkendővel gyűrte össze a jegyet. A szemben ülő hölgy még mindig újságott olvasott, egyáltalán nem figyelt fel az eseményekre.
4
Maureen zacskó híján még egy zsebkendőbe becsomagolta a jegyet. Megkönnyebbült. A nehezén túl volt. Kenneth utasításai alapján két megálló múlva fog leszállni. Addig próbált nem gondolni a kalauzra, de ezúttal sokkal jobban nehezére esett, mint a jegyátadás előtt, amikor minden figyelmét a feladat elvégzésére összpontosította. Szörnyű dolgot tett, hiába burkolózott saját életének nyomorúságába, erre nem volt mentség. Semmi sem jogosíthatta volna fel őt egy ilyen horderejű szívességre. Sohasem szabadott volna Kenneth bűvkörébe kerülnie, vagy
Kenneth-et bevonni saját bűvkörébe. Nem, nem, nem – gondolta, miközben igyekezett elhessegetni a feje fölött tornyosuló sötét felhőket.
Üzenetet kezdett írni Kenneth-nek, az utolsó üzenetét neki. Utolsó – ízlelgette magában ezt a szót.
– Erre már végeztem – mondta egy raccsoló férfihang, és a kalauzhoz ment. Maureen hátrafordult, és rögtön lesápadt, amint meglátta a két egyenruhás kalauzt.
– Bassza meg – bökte ki hangosan, mire a szemben ülő hölgy felhúzott szemöldökkel nézett ki az újság felett.
– Jól van? – kérdezte a hölgy.
Maureen némán, falfehér arccal bólintott. Villámgyorsan lepergett előtte minden.
Melyik volt a célszemély? Kenneth nem mondta, hogy több is lehet. Mindig csak egy kalauz szokott jönni. Másodpercek leforgása alatt eluralkodott rajta a pánik. Nem tudta megállapítani, hogy azért pánikol, mert minden esély megvan rá, hogy egy ártatlan embert nyírt ki, vagy pedig Kenneth haragjától tartott. Visszatért életébe a bizonytalanság, visszatért, és megvetette lábát. Hova meneküljön? Felállt, és az egyik ajtóhoz tántorgott. Próbált nagyokat lélegezni, lenyugodni, de végtagjaiban egyre kevesebb erőt érzett, és az arca változatlanul sápadt volt. Élete leghosszabb két perce következett, amíg a vonat beért az állomásra. Maureen kirontott a kocsiból, futott néhány métert a pályaudvaron, majd az aszfaltra hányt.
Miután továbbindult a vonat, a sínekre hajította a papírzsebkendőbe csomagolt tollat, és elővette telefonját.