Narancsvirágok
Írta: Móritz Mátyás
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 151
Narancsvirágok
Faludy Györgynek
tűzhelyet családot én már végképp másoknak remélek
mondaná József Attila most is akiben nem kevés
volt a felszívódni soha nem akaró lassú méreg
kinek végül a halál lett a szabadító ébredés
nála téged tovább is szánt hosszú utadon istened
megjárva nem egy kontinenst nem egy távoli vidéket
hogy mások helyett furdaljon sokszor a lelkiismeret
aki téged innen tiszta szíveddel ki sosem tépett
persze akad most is aki csak mély ellenszenvvel visel
irányodba kit fajtájuk nem is egyszer arcul köpött
mert szerelmesen játszottál a szavak hosszú fürtjeivel
egyensúlyt keresve a nagy és a még nagyobb rossz között
kit nem is egyszer üldöztek és nem is egyszer kergettek
ki a vérzivatarban is nevetve csak napfényt szórtál
kit végül hogy hazatértél zokogva úgy ölelgettek
hogy meneküljenek tőled ha a humanizmusról szóltál
nem vágyták hogy belőled bár csak még több és még több lenne
ki láttad hogy a Dunába hogyan lövik a testvéred
hogy az emberségről aztán szót ejtsenek melldöngetve
neked kinek a szeretet volt mindig a végső érved
ki a koldus kalapjába mindig tettél és nem dobtál
egy-egy érmét (aki egykor védte az országot és a várost)
amelyet édesanyádtól nem is kértél csak elloptál
míg más csak bámulta szegényt akár csak egy mutatványost
hogy a példaképem lettél nem véletlen és hiába
kinek az emberségét és munkásságát nem tagadom
ki felül soha nem akartál maradni a szóvitákba
talán ezért sem oldották meg a kötelet a nyakadon
és tömlöcbe és táborba e kor ezért is vetetett
ahol sokan elpusztultak hol sokan összeaszottak
te mégis megélhettél sok sakáltorkú (szörnyű) átmenetet
míg rajtad a sebek egyre és másra csak sokasodtak
de mégsem támadt benned kétség hogy egyszer biztos sikerül
ami lehetetlen amíg tűrted a csapásokat némán
hogy ez az egyszer mikor lesz talán száz év és kiderül
míg tovább ágaskodunk lovakként a szakadéknál
hogy lélek nélkül múljon el testünk a legalsó szinten
míg csuklónk a tébolyultság a beletörődés fogja
hogy is mondta egykor ezt is József Attila? El innen
hol a tiszta szavak közül tovább már egy sem dadogna
ha padra ültél mindig volt társnak egy-egy galamb vagy veréb
ki zsebedből az előre felvágott sajtból mindig kaptak
ellenségeid botokkal verték be szobád üvegét
talán mert az állatoknál is civilizálatlanabbak
de benned életed őszén sem hervadt el a sok rózsa
voltak akik egyenesen a szíved mélyébe láttak
kihez a szerelem helyett a vég jött látogatóba
méltó utódai a régi vérbíró hiénáknak
tizenkét év telt el de a szenny már a lábunkat mossa
úgy hallgatjuk továbbra is a hazaáruló ricsajt
míg a magamfajta költő verset pingál a papirosra
mely az én érmém számodra melyet az elmém kicsikart
remélve hogy odaát szivárványszínű alkony várt rád
a tapsikoló jázminok és a narancsvirágok ihlete
hogy a szerelmeid lettek az éji sziklákról a párák
hogy végül a mellére vont az esti tenger friss szele