Napló
Írta: Fábián József
Közzétéve 4 hónapja
Megtekintések száma: 316
Napló
Péntek
Valami miatt (állítólag lemezhiba) nem töltődik be a Linux a gépemen. Pedig ezt biztonsági rendszerként tartom arra az esetre, ha a Windows feldobná a talpát, mint ahogyan tegnap is tette.
Automatikusan frissült, majd nem indult el többet. Szerencsére hat újraindítás után helyre pofozta magát, de ez alkalmat adott arra, hogy utánanézzek a Linuxnak is. Hát persze, hogy nem indult. Gondolom, a Windows frissítése hazavágta azt is (szokta, szinte minden alkalommal, noha teljesen szeparáltan tartom őket a gép két különböző lemezén. A Linux reparálásához annyit sem értek, mint a Windowséhoz, hát vettem egy levegőt, hogy újra telepítem. De ha már van Windowsom, akkor nem a meglévő, hároméves verziót a DVD-ről, hanem letöltöm a legfrissebbet. Nosza, le is jött az Ubuntu gyorsan. Csak föl nem ment.
Azaz, kezdődött azzal, hogy már ez is nagyobb ISO file, mint 4.5 GB, egy sima DVD-re nem fér. Egyébként is azt írják, másoljam ki az ISO tartalmát bootolható USB-kulcsra, onnan telepítsek. Oké, de ehhez vagy üres USB-kulcs kéne, vagy egy 8 GB-os DVD, amit elég nehéz ma már kapni; a CD-k és DVD-k kimentek a divatból.
Úgyis sétálni készültem Marcival, menet közben végül egy USB-kulcsot vettem, olcsóbb volt, mint 2 db dupla rétegű DVD.
No persze feledékeny vagyok, meg kellett keresnem, mivel lehet bootolható USB-t írni ISO fájlból, le is töltöttem a rufust, aztán kiderült, hogy ott ül a gépemen. Mindegy, megírtam az ubuntu telepítőt, bebootoltam róla, végigmentem a telepítésen. Töröltem a korábbi Linux partíciókat, újra partícionáltam. Előtte gondosan lehúztam a kábeleket az SSD-ről, a Windows kényes jószág, és bár azt írjak, működik a dual boot, de nem reszkíroztatok egy Windows katasztrófát. Az úgyis menetrendszerűen jön legalább évente.
Szóval befejeztem a telepítést, és elindítottam a gépet. El is indult, majd elkezdett egy csomó hibaüzenetet írni, és megállt. Újratelepítés, valamit nyilván nem jól csináltam, hiszen ez működött.
Egy újabb óra, az eredmény azonos.
No, keressük a hibát interneten!
Találtam is, hogy aszongya, ilyen hibaüzenet azt jelzi, hogy elavult a BIOS. Frissítsük föl, töltsük le a legfrissebb BIOST a gyártótól. Hehe. Ehhez az alaplaphoz 2021 óta nincs új BIOS.
Szó, mi szó (ez nem szolmizálás), egy friss Zorinnal (ez is egy ubuntu verzió, ez volt a gépen) is ugyanide jutottam. És itt feladtam.
Szombat dél tájra aztán három nekifutásra sikerült föltennem a DVD-re 2 éve kiírt Zorint, és a Windows is működik, úgy, ahogyan akartam, úgy indíthatók BIOS menüből.
Ezután jött a
Szombat
Elszántam magam, vettem egy új WC-deszkát (műanyagból). A réginek eltörött a rögzítő (műanyag) csavarja. Viszonylag hamar kitaláltam (a képek alapján), hogyan kellene föltenni, és a jobb oldali csavarral pikk-pakk végeztem is. A bal oldali (mindig az a baloldal?) ellenben sehogy se kapott rá a menetre. Izzadtam, befeszültem, erőlködtem, próbáltam a régi ülőke anyájával, szidtam a deszkát műanyagból és a csavarok anyáját, a térdem elkopott, de nem jutottam vele előbbre. Felcseréltem a két anyát. Láss csudát, a jobb oldalra fölment, ami a balra nem, a balra nem ment föl, ami a jobbra igen.
Fölálltam, már sajgott a térdem, meg untam, hogy a csésze fölött hajlongok, noha hányni sem kell. Még.
És akkor bevillant: attól, hogy bal kézzel érek el egy csavart, annak a menete nem változik.
Továbbra is jobbra szorul, balra old. Én meg már fél órája próbálom oldani azt az anyát, amelyet szorítani kéne, és mivel műanyagból van, és erőlködöm, a meneten át fölfelé erőltetem.
Innen kezdve 2 percen belül készen voltam.
Én is, meg az ülőke is.
És bármibe fogok, az így megy.
Még a Zorin telepítésének végével foglalkoztam: elkezdtem keresgélni, vajon van-e a 2021-es alaplaphoz BIOS frissítés, amikor belém hasított: meg kéne nézni, hánykor kezdődik a költészet napi rendezvényünk. Illene ott lennem. Ötre, hatra saccoltam, ehhez képest három a kezdési időpont. Vasalás, borotválkozás, kaptam magam, épp elértem a negyed négyes HÉV-et.
És most Attila zenei bevezetője után József Attiláról és a terápiáról szóló novellát, verset hallgatok a K&F galériában. János egyszer csak felszólított engem is (kérdő hangsúllyal), mondjak verset, pedig én nem akartam. Gyorsan előkaptam egy kevéssé ismert József Attila-verset, de sajátot nem. Minek?
Az a költő, akinek megjelennek a versei – írtam a Facebookon másnap (vasárnap) reggel egy disputához. Ehhez kellett mindig anyagi függetlenség, vagy szponzor. Ezért kevés a klasszikus női költő, közben Edna St Vincent Millay, meg főként Emily Dickinson járt agyamban, mint példák.
Estére megvolt a Zorin is, de nincsen hálózat. Új nyomozás, kiderült, hogy az alaplapra szerelt Intel hálókártya másnak is gondot okozott az Ubuntukban. Valahol mintha lenne egy hálókártyám valamelyik előző gépből...
Vasárnap
Séta Marcival. Elnézem az előttem ringó fenekeket – persze a nőkét, a férfiak nem érdekelnek –, nagyokat, kerekeket, feszesebbeket, s próbálok valami 12 sorost összepasszítani, szokás szerint az első sorötletből kiindulva. Nem nagyon megy, szokás (sic!) szerint sötét, bár meleg, fényes délelőtt van. A vers nyögve nyelősnek tűnik, háromemberesnek, mint a szar pálinka, bár az legalább bódít (már ha bent marad). Persze megint a pesti Duna-part Marcival; lassan alig marad, ahol még nem jártunk.
Háttérben az jár az eszemben, tiszta szívás ez a számítógépes kor. Hároméves a gépem, de egy Linuxhoz elavult, a régebbi verzió meg a hálózati kártyát nem ismeri.
Jól néz ki a Kossuth tér, ha az ember figyelmen kívül hagyja, hogy egy fasiszta nagytőkéssé vált ifjúbolsevik bolsevik párttitkár ivadékból közpénzen fasiszta nagytőkéssé vált ellenforradalmár ízléstelensége hagyta rajta a keze nyomát minden részletén. De leszarom. Ha ez kellett a magyaroknak, ezt kapták, én már úgyis huszonöt éve kiiratkoztam a dagadék szerint.
Ennek a feladatnak naplóírás a neve, nem politikai cikk, hát elég is legyen! De azért röhejes látni, hogy az EU-pénzen százmilliárdossá vált bolsiivadék propagandaminisztere, a belvárosi KISZ-titkár nem ura millióit ábrázoltatta a plakátokon, amint pincsikutyaként lohol a KGB-ügynök nyomában, aki úgy hagyta ott, mint a nagy kutyák a rakásukat. A plakátot persze lopta egy rock (punk) együttestől.
Elfáradtam. De Marci még föl akar menni az Árpád hídig.
Fél éve sem gondoltam volna, hogy le kell ülnöm séta közben, de elfáradtak a lábaim. Állítólag csak három és fél kilométert sétáltunk, de fáj mindkét lábam, és lehet, a sör sem használ, amit az imént a körútnál vettem a boltban. Marci persze megint azt „mondta”, mikor kérdeztem, bemenjünk-e innivalót venni, hogy nem kell, aztán egy húzásra megitta a gyümölcslevet. Én alig bírok a doboz sörömmel. A Csanády utca sarkán ücsörgünk, de mindjárt tovább kell ballagnunk, persze. 11 óra. Zöldséges kirakat. Ezerkétszáz valami a dinnye, persze, április van. Ennek a negyede áfa (27%), azaz 900 Ft a dinnye. A boltban. A kereskedő haszna mondjuk 20 százalék, azaz 720 Ft a dinnye. Ennek szállítása most Afrikából vagy Görögországból 300 Ft. A termelőé tehát 420 Ft, az ár kb. harmada.
Elfogyott a sör. Ráléptem a dobozra. Nem lett tökéletes, de kilapult. Kidobtam.
Még vagy másfél kilométer a villamos. Mindkét lábam fáj, mintha lúdtalpam lenne.
Este lett. Egy kicsit megint hetedikeztem. Tegnap szólt Jóska, hogy vannak hiányosságok a lapban, majd megírja. Megírta. Egy linket elgépeltem, meg két fénykép hiányzott. János nem küldte meg, mindegy, bejelentkeztem a levelezésbe, megtaláltam, letöltöttem őket, beraktam a lapba, noha életrajzok (illetve önismertetés-szövegek) nincsenek.
Aztán egy kicsit az archív számokkal bíbelődtem, mintegy órát. Pontosabban most 2017. októberénél járok. Turczi (akkor havernak nézett ki) írópalántáinak vendégoldal rovatáig jutottam, de hát senkinek semmi adata nincsen, csak a neve, erre kellene létrehozni vagy tíz üres profilt. Meguntam. Azt hiszem, vacsorázom, aztán olvasni kéne. Sci-fit olvasok. Angolul.
Ja, a Zorinnal semmire sem megyek. Találtam leírásokat, hogyan kellene letölteni és Linux
alatt lefordítani az Intel hálókártyához a Linux drivert, de ez nekem már magas. Holnap veszek valami olcsó Ethernet kártyát, aszt jó' van.
Hétfő
Kész a Zorin. Találtam leírást, honnan töltsem le a drivert (forrásban), hogyan fordítsam le, és adjam hozzá a rendszermaghoz. Kétszer megcsináltam, mindkétszer hibára futott a fordítás, make állományt hiányolt. Fura módon harmadszorra sikerült. Fogalmam sincs, mitől, mindenesetre újra indítva a Zorint, volt halózat. Ez volt délután.
Délelőtt Marcival csámborogtam, elment a nap.
Ezt
kedd
reggel írom. Most láttam egy pályázatot. Verset írni a teve hívó szóra. Rémlik, mintha lenne egy tevés versem, majd megkeresem, mert más ötletem nincs, mint hogy a rendőrkapitány anno részegen körbehugyozta a Teve utcai rendőrpalotát...
Azaz ... a Linux nem indul. Elkezd betöltődni, majd lefagy.
Egy órával később csak megpróbáltam megint. Betöltődik az, csak ki kell várni. És persze updatel 17-re. Amit nem sikerült fölraknom. Na, kíváncsi leszek: tönkreteszi? Van rá esély. Átöltözöm, elmegyek ebédért. Mindjárt 9. Esik.
Marcival körbevillamosoztuk Pestet. Hideg van. Hazafelé tartunk a HÉV-en. Befejeztem egy verset, nem lett túl jó, sem túl eltérő a többitől. Ez a vak bányaló. Már megvolt két versszaka, kikanyarítottam még egy tercinás harmadikat hozzájuk, így külsőre olyan, mint egy szonett. De csak antiszonett.
Délután közepe van. Csak megoldottam a telepítést. A Zorinon hang is van, és ugyanúgy tudom a képernyőt tükrözni a tv-re, mint a Windowsban. A kettő között nem sok különbség van, csak annyi, hogy a Zorin alaprendszere ingyenes, a Windows 11 meg fizetős. Ja, a Zorinra picit több az ingyenes szoftver is, igaz, hogy nekem vagy három napomba került az újratelepítés. De ennyit már Windowsra is fordítottam néhány tucatszor. Olvasgatok most már.
Ja, megvan! Jánostól megint kaptam bírálatra valamit. Meg kell néznem. Reboot.
Francba!
Összefolynak a napok. Tudom, csütörtök van, mégis. Ma reggel ittunk Marci egészségére, ami neki semmit nem jelent, de 29 éves lett. Mindig utána kell számolnom. 86-ban már öt éve dolgoztam geológusként, 4 gyerekem volt, a második lakásunkban laktunk. Reggel-este rohangáltam Veszprém és Almádi között busszal (Veszprémben volt a fejlesztő bölcsőde, ahová Andrást hordtam). Elkezdtem tanulni, hetente jártam Budapestre, a Számalkba. Zoli vett egy Commodore gépet, írattam rá vele egy programot a készletszámításra, majd átírtam a Plus4-ről C64-re.
Rég volt. Tudtam, hogy nem a Bauxitkutatótól megyek nyugdíjba, nem tudtam, mikor, de tudtam, hogy vége lesz a bauxitkutatásnak, és Balatonalmádiban nem lesz mit csinálni. Feleségem visszajelentkezett Budapestre a szülei lakásába, és beadtuk a tanácsnál a lakáskérvényt.
Talán már ekkortájt megkezdődött a házasságom tönkremenetele. Azt hiszem, ekkortájt merült föl: elmegyek Almádiból Tatabányára geológusnak. Soha semmiben nem voltam jó otthon. Azóta sem.
Elmosogattam. Be kell ágyazni, aztán megint el kell vinni Marcit sétálni. Ebédért menni.
Verset is kéne írni, de egyre kevesebb az ötletem.
Nagy a kupi az asztalomon, de a fejem üres.
Semmi. A nap hátralévő részében. Marcinak van születésnapja. 29 éves, én mosom esténként a fenekét. Is. Vettem pár szelet tortát, azzal ünnepeltünk. Délelőtt persze sétálni voltunk, egyszerűen nem emlékszem, merre...de! Megvan! Persze: bent voltunk Pesten, pontosabban Budán, fölmentünk a Gellért-hegyre, délre értünk haza. Persze a zakómért végül nem mentem el a tisztítóba, holnap el kell hoznom. Más tényleg nem történt.
Napok óta nem írok verset, ez bizony lehangol. Nincs ötletem. Lehet ihletnek is mondani, ami nincs, csak az olyan fellengzősen hangzik.
Azon tökölök (más mellett) jó ideje, hogy azt a 2x77 Henry-verset csak ki kellene adni. De erre dobjak ki több százezer forintot? Pontosabban a Postumus versekből csak 73 van meg. Kéne még négyet írnom.
Na, megjött az anyja!
Napok óta semmit nem írtam. Csak ezt a naplót, ami teljesen érdektelen még magamnak is. Értelmetlenül folynak a napok, hetek a semmibe. És mintha csak süket szobában lennék. Marcival, Andrással nem lehet beszélni, lassan Péterrel sincs miről. A feleségemmel talán két hete is van, hogy egy mondatnál többet szóltunk egymáshoz, de sokszor az az egy mondat sem hangzik el napokon át. Értelmetlen az egész életem, de ezt már régen tudom, több évtizede.
Aludnom kéne. De még olvasni is.
Szombat – helyett: péntek
Marcival elmentem a tisztítóba a zakómért. De korán értünk oda, csak tízkor nyit. Hát tettünk egy kört Csepelen. Aztán megkérdeztem tőle, a HÉV-hez menjünk, vagy haza.
Persze, hogy a HÉV. Hát bejöttünk Pestre megint. Át Budára villamossal, majd metróval a Keletiig, most villamossal vissza a HÉV-hez, s megyünk haza.
Reggel írtam egy verset megint, nem nagy durranás, persze megint J. A.-minta...
Azt számolgattam tegnap, hogy százharminchét Henry+postumus verset írtam, ki kell kerekítenem száznegyvenre, akkor egyforma lesz a számuk, de egy fenét. Az első sorozat hetvenhét, annak nem száznegyven a duplája, hanem százötvenhét, és egyre ritkábban jön Henry felém.
Meg más is.
Fél tizenegy. Ebédre éppen hazaérünk. A kifőzdében megint emeltek heti 100 forinttal. Idén ez már a harmadik emelés. Azt mondják, drágult a hús. A három adagot négyen esszük, s van, amikor vacsorára is marad kettőnek. Insas kaja, de többnyire ehető, és nem túl drága. Mint a rekettyés.
Délután semmi. Kis olvasgatás, megpróbálkoztam egy játékot föltenni, túl jó hozzá a gép (vagy 15 éves játék), vacsora, közben három gyatra vers.
Vége a napnak, még olvasok.
Csak írtam végre egy-két verset. Nem igazán jók, bár most igazítottam rajtuk, de hát mi az, hogy igazán jó? Fogalmazzunk így: nem vagyok egyikkel sem elégedett. És csak most lett gyanús: reggel azt írtam: szombat. Péntek volt ma. Egész nap az volt.
Szombat
Mondom, keverednek a napok.
Hajnalban, pár perccel öt előtt fölébredtem. Persze tegnap úgy estem ágyba, hogy még a lepedőt sem feszítettem rá, a szokásosnál korábban, és filmszakadással el is aludtam. Még a redőnyt sem engedtem le. Erre egy órája ébren vagyok. 4 óra 58 volt, megnéztem, amikor kinyitottam a szemem. Azóta forgolódom. Írtam egy szar verset; a múlton, jelenen és jövőn jár az agyam, és bár tudom, hogy mérgezem magam, csak a sötétség, ami körülvesz.
Zeng a fejem legalább három hangon, de olykor négyen. Csoda, hogy még nem zakkantam bele. Mintha a pokol csengői süvítenének benne, pedig nyilván csak az idegrendszer spontán gerjedése okozza, valami lepusztító lipidvurok miatt. Tuti, hogy nincs rá magyarázat, ezen az akupunktúra sem, a mágnesterápia és a vérnyomáscsökkentés sem segít, alighanem csak a szemfedél.
Jó kis klausztrofóbiás élmény volt az az MRI vizsgálat, ami aztán negatív lett, nem is számítottam másra.
Még próbálni kéne aludni egyet, bár fél óra múlva kelnek a többiek.
Nálam kudarcosabbnak csak Péter tűnik. Bár szerintem ezt ő nem így látja. Jól elvan a mamapanzióban.
Délelőtt körbevillamosoztuk-buszoztuk-metróztuk megint Pestet. Már visszafelé tartunk, a Keletinél ülünk metrón. Itt is leszállhatnánk, de elmegyünk a körútig.
Hallom, Irán megtámadta Izraelt. A komcsi Putyin harmadik éve bombázza-lövi Ukrajnát, és Orbán, és bolsevikellenes csürhéje azzal az agresszív KGB-ügynökkel üzletel katonai és politikai szövetségesei ellenében, aki ráadásul jól meg is alázta a Kremlben a dagadt pincsit.
Már megint cseng a fejem.
Vasárnap
Összeszedtem magam valahogyan. Mindjárt kilenc, megint megyünk Marcival, azt hiszem. Értelmetlen, de ki kell mozdulnia, meg nekem sem árt, ha nem ülök itthon egész nap. Befejeztem a tegnap elkezdett, közhelyekből összerakott verset, nem lett jó. Ez sem.
Megint el voltunk Marcival. Hazafelé tartunk, én meg szédelgek, mint aki rosszul van. Meg kell mérnem a vérnyomásom, mert alighanem fölment megint, noha okát nem látom. Igen:
148/79, 49 pulzussal. Ilyen magas sosem volt.
Öt perce sincs, már csak 137/76/49. Bevettem egy plusz vérnyomáscsökkentőt, de még nem hathat, a torkomban érzem.
Hétfő
Elolvastam három verset, amiket János küldött tegnap, pontosabban négyet, mert nem az volt a küldött linken, amit címként jelölt, hát megkerestem azt is.
Küldtem én is négyet az A Hetedikbe, egy régit meg három újat, ezeket most írtam pár napja.
Ma is belekezdtem egybe, de egyrészt kosztolányis a kezdete, másrészt gőzöm sincsen, hova is tartana, alighanem semmi nem lesz vele.
Itt tartunk, mindjárt kilenc van (jó későn keltem), mennem kell ebédért. Péter már elment Marcival, ma itthon van, délutánra meg megint mehetek gyerekfelügyelőnek Zsuzsiékhoz.
Ja! Pénteken felhívott volt kollégám, hogy Grafikon napok lesznek júniusban, menjek be rá. Arra is regisztrálni kell, gondolom, mint a nyugger találkozóra kellett volna.
Elfelejtettem, nem is mentem el.
Kéne megint küldenem verset valamelyik folyóiratnak, bár azt hiszem, az Ezredvégnél van kettő most, amit elfogadtak. De a jobbakat az A Hetedikbe küldtem most is (a szerintem jobbakat).
Hoppá! De jó, hogy ezt a vacakot pörgetem: a múltkor Botinak és Zsombinak ígértem, viszek alkoholmentes sört. Valamit Kamillának is kell vinnem, mert kitör a botrány. Úgyis mindjárt megyek ebédért, majd veszek valahol, pl. az italosnál.
Jó hosszú lett ez az írás. Csütörtökig még nyúlik.
Elfáradtam estére. Mindig elfáradok, ha ott vagyok. Ahogy nőnek a fiúk, úgy vadulnak, én meg nem nagyon tudok rendet tartani köztük, és féltem is őket, amikor a kapuoszlop tetejére másznak, vagy botokkal rohangálnak az udvaron.
Délelőtt – illetve jó reggel volt az még – Marcival tettünk egy kört Csepelen, de busszal jöttünk már haza. Azóta semmit sem csináltam, egy fura, amerikai sci-fi sorozatot nézek egymás után – az oroszok nyerik meg benne az űrversenyt. Egy órája eszement módon elkezdett csengeni a fejem. Azonnal megmértem a vérnyomásom. 141/70. Azóta is cseng. Azt hiszem, megint beveszek egy plusz csökkentőt.
Verset is írtam megint, A volánról címmel, de nem igazán jó ez sem.
A Hajnali részegség első sorával és első gondolatával indul. De Kosztolányi verse jobb... Fölmerült bennem, hogy megint ráírok, de már a múltkor is megkérdeztem, szabad-e plusz vérnyomáscsökkentőt bevenni. És amúgy is, ősszel múlt egy évtizede.
Beveszem azt a tablettát.
Jobban is lettem, de ezt, tudom, nem lehet csinálni.
Szerda
Reggel, fél hét. Cseng a fejem, mint az őrület, de a vérnyomásom most rendben van. Föl kéne kelni. Már mindenki fent van.
Péter ma itthon lesz. De alighanem én takarítok.
És most el is küldöm Jánosnak a házi feladatot: ezt a naplót.