Napindulás
Írta: Fábián József
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 363
Napindulás
Reggel. Bánt a fény,
ahogy’ csörömpöl az ablakon
a vasáradat
hangja kint az utcán.
Soká maradtam
fenn az éjjel, megint
azon járt agyam, a kereslet
és kínálat szabja meg
az áradat.
És túlkínálat van belőled is,
hiába lennél egyedi,
epigon vagy csupán,
bármit is teszel, hiszen
még levegőt is úgy veszel,
mint ötmilliárdnyi más, hasonló árucikk.
Nem számít, hogy csak háromszáz milliónyian
nézitek e pillanatban, amint elcikkan
szemetek előtt a fecske,
szájában még a múltatok vonaglik.
Fölötte ott repül
az ezüstös jövő. Vajon
merre tart fehér
kondenzcsíkja végén?
Az ég megint oly végtelen,
akár a nyári esteken,
de csillag nem látható
ma reggel. A napfény oly harsogó,
mint a tamburmajor-vezényelte zenekar
lent a téren
valaha régen,
egy májuselsejés ünnepen.
A Nap most megindul fölfelé,
magasba tör az,
úgy tetszik, bár egykor
ugyanúgy volt, ugyanott,
de benned eddig nyomot még nem hagyott.
Mi az, ami most mozgásra bírja?
Tegnap este sem volt pírja, és
hogyan is láthatod,
ha ablakod
északra néz?
Az ész
megáll benned, és
csak áll mozdulatlan.
Ekkor földereng egy mozdulatban
a kéz,
amely megállt az arc elött.
Azóta mindent benőtt
sok másik emlék,
de mondhatod, azok
és e nélkül se lennék
az, ami ma vagyok.
A Napba nézel: már magasan ragyog.
És a napfény eláraszt mindent,
bár az ablakod északra néz,
de szemben, ott a tűzfalon
egy láthatatlan kéz most feliratot mázol:
a fény csorog, mint sárga méz,
az ablak tárva,
mégsem fázol,
a kéklő, fényes égre nézel,
konyhában fő a kávé,
még van két perced kábé,
amíg a tavaszi fényben szíved árva.
Aztán majd úgyis elmos mindent
a nap új hulláma.
2024. március 24.
első közlés