Nagy madár
Írta: Sánta Zsolt
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 540
Nagy madár
A fán madár virraszt,
kövér guba halovány feje,
tél van, és benne szólal
a múlás örök üzenete.
Nagy madár, ragadj pockot,
vagy hamis vágyakat,
hogy jól lakj e maroknyi testtel,
és hagyd az üres vádakat.
Hagyd megülni a hajnalok ágain.
Hagyd, hogy mulandónak lássa,
ki fél embernek lenni, és
a magány az örök társa.
Nagy, örök madár, szállj
gyötrő, félelmes szárnyakkal:
a világ a tiéd, míg lenn ember
küzd a meg nem fakuló
árnyakkal.
Nagy madár, a hajnalokba suhanj,
mint ki örök, és mint ki mindig
lát. Éld át a mennyei létet
és hagyd meg nekünk
a lassú vitorlát.
Emelkedj, ha tudsz, magasabbra,
az erő és az élet mind a tiéd.
Szállj, és a csillagok rabláncain
táncold az élet örök tüzét.
Messzi kóbor, vidd el dalom.
Vidd, ami láthatatlanul emel
és láthatatlanul enyészik
az emberi, a földi toron.
Légy az örök, a megszállott
hajnali tűz és hajnali öröm.
Madár, ha látsz még, áldozatod
ríjon, ha lecsap a bátor, éles,
duzzadt köröm.
Vadászni mész, sorsokat rabolsz.
Csuda vagy és csábos dalod.
Ha a messzi alkonnyal szállsz,
a Napot, az embert hátrahagyod.
Ne törődj semmi tűzzel,
a tűz úgyis te magad vagy,
Játssz emberrel, istenekkel,
fent acélt csiholsz, lent
por marad.