Morpheus hálójában
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 305
Morpheusz hálójában
A kutya teste reggelre feldagadt. A priccsen feküdt, megdöglött. A többi kutyának is ez lett a sorsa. Éhinség, fagy, szakadék. Esetleg a jegesmedve szétmarcangolta. Megmondták ezt előre. Nem szabad barátkozni velük, mert ez lesz a vége. Utána csak hiányoznak. Az egyik férfi a feldagadt testet megnyúzta. A kutyának egészen nagy mája volt, a másik férfivel nem tudták eldönteni, mit csináljanak. Megegyék? Az idősebb férfi őrzött a zsebében egy ezüstórát. Hosszas tanácskozás után belelógatták a forró vízbe, amiben megfőtt a máj. Most méreg vagy nem? Eldönteni nem tudták. Elfelejtették, barnára vagy zöldre kell-e az ezüstnek színeződni, ha a máj mérgezett. Megették mégis. Utána egymás mellett hánytak. A fiatalabb férfi egy pillanatra találkozott az apjával. Lent gyalogolt a mélyben, majd szertefoszlott az árnya. Várták a véget, szemük kidülledt, nem hitték, hogy találkoznak még valakivel ebben a világban. Innentől kezdve nem beszéltek egymással.
Én láttam. Az is lehet, hogy veled voltam. Szörnyű helyeken jártam, ahol háború pusztított, s még a remegés is suttogott. Egy férfi arcába belevésődött a föld térképe, zúzott, cserepes sebeket takart. A fiú félmeztelen szaladt, csak egy rövidnadrág volt rajta. Mögötte tank, ő csak cikázott, nem találta az utat. A nő magához ölelte kicsiny gyermekét, térdig gázolt a búzában. Felbukott. A búza helyén, a letaposott kenyércsapáson egy magányos ló vágtatott. Láttam a keresztet ledobva az út menti porban. Láttam a nagyon kövér asszonyt, amint fivérét öleli, majd halott fejét az ölébe ejti, folyó könnyeivel simogatja. Mindezt láttam. Az is lehet, hogy veled voltam.
A szárnyas repülőben csak néhányan utaztak. A két férfi a sarkvidékről érkezett, megtalálták őket. A kövér asszony ujjai közt egy láncon lógó keresztet morzsolgatott, ajka imát mormolt. Ő jóval a férfiak mögött ült, a földről magával hozott egy kavicsot. A félmeztelen fiú követte a lovat, ő ide lóháton érkezett. A ló nem fért bele a repülőbe, elvégre ez nem Noé bárkája. A szárnyas repülő össze-vissza hányódott, útvonala meghatározhatatlan, s nem vezette pilóta.
Egyszer csak árnyak, eltűnt lelkek jelentek meg, sokan. Hófehér, tükörsima jégen korcsolyáztak, ezüst keresztet viseltek nyakukban. Megint feltűnt az apa, ki fia után baktatott a jégsziklák alatti hasadékban. Nők is jöttek, szorosan ölelték mellkasukra gyermeküket. Kezükben búzakalászt lengettek. A kövér asszony fivére is megjelent, tekintete a kövér ölelést kereste. Az árnyak mögött lovak fújtattak, kutyák ugattak. Mintha nagyon messze egy dob is pörgött volna, szólt még a harsona. Egyre több angyalszárny lebbent, s a lelkek hálót terítettek a repülő alá, védelmi vonalat. A háló alatt egy hatalmas arc volt kivehető, rajta a föld térképe, az a sebes, cserepes, zúzott arc volt az.
Most fordultam feléd, Mária.
- Mi volt ez? Mit láttam? – kérdeztem.
Mária ijedten nézett rám, sokára felelt, a szót tagolta.
- É-let.
Az. Mária Alzheimer kórban szenvedett, hosszú idő óta dobta ki, mosta szét agya a világhoz kötődő emlékeket. Mária alig talált szavakat, minden szétmállott, igazán nem is tudta, ki ő, és hol van. Nemcsak ő volt beteg, egészen sokan. Az emberiség jelentős hányada.
- Jól van. Hiszek neked, Mária. Talán igaz, hogy a remény fog kiveszni az emberi agyból utoljára.
- Még egy adag morfiumot a karjába! – üvöltöttem a süket ápolónak.