Monda

Írta: Megyesi Nagy Imre


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 286



Monda

Amúgy igaz,
de kitépték
gyökereiket
mind a fák,
és elrohantak,
és nem maradt
itt semmi már,
se virág, se bokor,
se madár,
semmi más,
ami szép, igaz,
és szerethető volna tán;
mondd csak, hát
miért maradjak itt?-
kérdezte a Nap,
és elment;
így lett
az Éj,
sötét, mély,
végtelen;
és csak úszott,
úszott az a sok emlék
a parttalan éjszakában;
kavargott, forgott, akár a szél,
száz, és ezer és ezer hosszú év;
- és már majdnem
mind elveszett,
míglen, egyszer csak
eljött a Hajnal;
s egy helyütt,
egy cseppnyi folton
hirtelen
megrepedt a föld;
és kúszni kezdett,
valami kis fehér,
valami vékonyka inda féle,
és egyre több
kis fonál
mindenütt a föld színén;
és aztán jött
az a Fény, hét színben,
ismeretlen, új remény;
akkor, ott,-
mondják,
végre ránk talált.