Mi az ára, annyit ér
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 385
Mi az ára, annyit ér
Csak azt feledném,
azt a zavaros, régi, éjszakát,
mikor haza sántultak a rongyosok,
a megcsonkolt, félvak fegyverek,
s a keservnyomor szalmatöreken
talmi béke lángja lobbant
az elgyötört szemekben.
Csak azt az irtózatos árat
ne kellett volna soha fizetnem,
míg az éjjel vörösbe borított utcát,
és halni láttam a túloldali testet,
mert úr lett ott akkor ismét a káosz,
s Baál vihar támadott föl benne.
Csak ne hallottam volna,
hogy sír a szántás kezükért,
és kiürült, elfásult lelkükért,
mert mind vetés nélkül maradt,
termése vad, más nem is arat,
mint az istentelenség.
Csak ne fogadtuk volna,
hányszor hamut szórva
balga, elcsavart fejünkre,
- mi semmit nem felejtünk -,
s míg a kést, kéjmámorban úszva
lassan húzták ki belőlünk,
már hiába rángott, és zokogott
bemocskolt testünk,
a nyomor kloroform
szószikrás tüze horkant,
és vakító fényében
elhamvadt ájult nemzetünk.
S még hányszor gyötör majd
ez iszonyatos, rám járó álom?
Még hányszor ígérjük, hogy -
Nem, nem, mi soha,
semmit nem felejtünk!