Merengés
Írta: Sánta Zsolt
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 192
Merengés
Hogy miért az esők ereje,
a föld gyönge szívritmusai?
Hogy miért én én vagyok?
Miért kell ebbe belehalni?
Hogy miért az alkohol
vérlázítása? Miért
a fáradt döbbenet?
Miért az otthon varázslata?
S ha fázom, veled fázni lehet?
Miért az ember esendősége?
S ha halála is hasztalan,
miért a kereszfán ha szárad,
szárad hite? Megfogni, ha lehet,
határtalan?
Miért nem nézel szemembe?
Hazudni oly ritkán tudok.
Az ember már megérett a tettre.
Hasztalan dagasztják felhőiket
az angyalok.
Miért az elfuserált hisztéria,
mely tömegeket gyaláz, ha itt
az óra? Miért az alakoskodás?
S csöndben elmerengeni
ki tud róla?
Miért a fáradt csend a szívben?
Az idők kopott halmazállapotai?
Miért nevetsz te felőlem,
ha nyílnak a tulipánok udvarai?
Miért nem hiszed, hogy van még kiút
ha a zűrös politika mindent eltapos?
Az ember hazát választ magának,
míg villamosra száll, ha jön a hatos.
Az ember elmereng megannyi
szörnyűség között, s nem figyeli,
mint vádolja a nyitott égbolt azt,
ki bűneit mélyen elvermeli.
Tagadd szíved mulandóságát,
s tagadd azt, ki megismeri.
Tagadd az erkölcsök fennséges
romlását, s tagadd, ki mindezt
elismeri.
Az ember iszonyú tavak
partjaihoz ér, míg roppant
hegyek gerincein időz el
a Nap, az egyetlen, az isteni.