Mennyi hited marad?
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 334
Mennyi hited marad?
A kisfiú hosszú délutánokat töltött a műhelyben, néha már a hold is megjelent az égen, de ő még szorgalmasan görnyedt az asztal fölé.
– Mit csinálsz? – állt meg a félig nyitott ajtóban anya. – Ideje nyugovóra térni.
– Nem lehet. Ma még dolgoznom kell, apa azt mondta, hogy erősen páncélozott legyen.
Anya fájdalmasan tördelte kezeit, többet nem szólt. Másnap vacsorát főzött, ott gőzölgött a konyhaasztalon, azzal próbálta a fiút becsalogatni.
– Később – utasította vissza a kisfiú. - Apa azt mondta, hogy a terepjáráshoz erős motor kell, most szerelem a lánctalpakat.
Anya még mindig fekete ruhát hordott, csendesen gyújtott egy gyertyát a másik szobában. Nem, meg sem mert mukkanni. Másnap reggel elkísérte a fiút az iskolába. Még elment a sarki boltba, de mikor hazaért, a műhely ajtaját megint félig nyitva találta. Nem, nem ment be. Tudta, hogy a fiú ott van. Most ő szólalt meg, mert érezte, hogy a háta mögött leselkedik anya.
– Apa azt mondta, hogy a lőszereket a páncél alá tegyem. Négy főnek, a személyzetnek kell itt megférnie, és ők itt is alszanak. Én is itt fogok aludni! Hátha találkozok apával.
Anya szótlanul haladt a konyhába, ebédhez készülődött. Krumplit hámozott, az ujját mélyen megvágta. A kisfiú sokára jött ebédelni, majd néhány kanál étel után sietett vissza.
– Mozgékonynak kell lennie. Nagy teherbírásúnak. A cél mindig a terület megtartása. Ezt üzente apa- magyarázta.
Azzal kifutott a konyhából, anya sötétedésig a szobában várta. Két tenyerét imára kulcsolta. A fiú frissen lépett be a szobába.
– Holnap sima csövű löveget készítek. Körbe forgatható lesz és hengeres. Egyszerre támad és véd. Így beszéltük meg apával.
Anya reggel kérdezett.
– Mennyi van még hátra?
–Még az éjszakai és rossz látási viszonyok miatt ködgránát vetőt kell készítenem, és még hátra van a parancsnoki kupola.
Anya bólintott. Már rá sem gondolt az iskolára. Érezte, hogy ez most fontosabb. Este megint kérdezett.
– Amit készítesz… annak mi a neve?
– Szárazföldi hajó – válaszolta a kisfiú nyugodtan. – Tigris a neve. Apa így tanácsolta.
– Tudod, hogy apád halott? Hogy egy ellenséges tank taposta szét testét? – kiáltott anya, lassan állt fel, árnyéka a villanyfénynél magasodott az asztalra.
– Tudom – rázkódott meg a kisfiú válla. – Én elkészítettem a Tigrist, ez volt apa kívánsága, ezt üzente álmaimban. Most már megnézheted.
Azzal megfogta anya kezét, kihúzta a műhelybe. A barkács asztalon tényleg ott állt a Tigris, szakasztott olyan volt, mint egy tank. Mégis különös tank volt ez. A kisfiú minden alkatrészét fából barkácsolta.
– Honnan szerezted a fát? – mosolyodott el anya.
– Apa minden hajnalban a fészer mögé rakta.
– És mit mondott még apa?
– Azt, hogy a tankot csak békében, játékból használjam. Így búcsúztunk el egymástól. Holnap most már megyek iskolába.
– Ügyes vagy! – dicsérte meg anya, átölelte szorosan.
Éjszaka könnyes szemmel nézett fel a holdra. Határozottan érezte, hogy tartogat még lelkében hitet, ha megvirrad a békés holnap. Reggel vágott zöldet a kertben, a Tigrist beborította. Minél kevésbé legyen észrevehető. Álcázta.