Medalion
Írta: Lajtos Nóra
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 279
Medalion
Csönd van a ház sarkánál,
ahová néha esténként kiülök,
mint a nénikék a pletykapadra
a délelőtti mise után. Kezemben
egy aranymedált szorongatok.
Nagyival jártunk a kistemplomba,
együtt mormoltuk a hiszekegyet,
és énekeltünk, és térdepeltünk,
és gyóntunk, és áldoztunk.
A Jóistenkét nagyon kell szeretni,
mondta nagyi, és én nem tudtam,
hogyan kell jól szeretni.
Azt is mondta nagyi, hogy
a Jóistenke nagyon szeret minket,
de azt sose mondta, honnan tudta ezt.
Felnőttem, s felcseperedett bennem
a gyermek Úrjézus is, azt hiszem.
Minden áldozásnál anyám nagyira gondol,
tudom, bár nem mondja, és a szent ostya
a nyelvén úgy olvad el, mint egykor nagyi
februári sírhantján egy tenyérnyi hóbucka,
s a kezemben is mintha megolvadna a Megváltó arca,
zsebre dugom, de úgy, hogy ezt is csak Ő láthassa, ha akarja.