Mantrák
Írta: B Tomos Hajnal
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 133
Mantrák
(tükör előtt)
1.
Csak állj levegőtlen szájjal,
semmiben úszó lábbal,
és nézd,
mélyedben mint maradozik el
lassan, foltonként a VOLT.
2.
Birsalma illata lengi be akkor
alvadtlegű szobádat,
reszketeg fejed körül
bíbor félhomály szemerkél,
s a giccses képben
igazítsd meg válladon a puha plédet.
3.
Ne tablettázd be fájdalmaidat,
ők tanítanak átlátni a kor műalkotásain
és örök igéiről felismerni
a szívben elhantolt VALÓT.
4.
Ne állj félre önkormányod mögül,
ne add fel a vadcsapások kockázatát,
mert idegen dobosok surrannak be
ritmust diktálni lélegzetednek,
és átszabják arcod anyagát,
hogy ne ismerd fel azt,
aki visszanéz rád a tükörből,
unokád szeméből,
hogy ajándék-téged ne ölelhesd szívedre,
ha esetleg még rád nyit félénk-megilletődve
egy soron lévő születésnap.
5.
Ne félj attól, mi egy majd-napon
térdedben, csípődben megcsikordul,
új tested kusza monológjától
s az egész esztelen időszámítástól,
csak fogadd el,
mint maradék családtagot,
ki melletted létezik még egy ideig.
6.
Hagyd, hogy elmenjen az,
ki menni akar, intened sem kell utána,
csak sírj, sírj,
míg kiszárad a hiányok medre
s a hordalékból kiütközik
csenevész szárán egy újabb HOLNAP.
7.
Ne őrlődj az emlékezés
és görcsös lázálmok közt,
csak létezz a pillanat elcsöppenő mosolyában
egyszerűen, mint ahogy az őszi gyümölcs
sem gondol virágkorára,
sem barna-lucskos rothadására.
8.
Lazíts kicsit bordád abroncsán,
lelked zug-csöndjében vackolódva
örülj a magánynak, vagy ha társad van,
annak, hogy még hangját hallani gondolataidnak -
s ne agyalj miérteken, mikoron,
ne feszegess lehetet és vajont.
9.
Haladj lazán, kihunyt indulattal,
andalogj néha magaddal párhuzamban,
akárha kivülálló,
hogy átláss sebeiden, mint lyukakon,
tapinthasd LÉNYEGED,
a véreddel havazott ékkövet,
mely mindig ott volt elfedetten,
földedhez igazult nehezéknek.
10.
És volt mindig egy égmagas CSÚCS is,
mely, mint láthatár, egyre csak távolodott -
Célnak céduláztad vagy Feladatnak,
de mára ködbe veszett,
már névre sem érdemes,
mert mindig a lábadat pátyoló porban
járt át a lét istennyila,
ÚTKÖZBEN voltál tényleg magad
a hangás marton, napraforgó-mezőn,
a bokádat fürdető lápban,
s immár ott is maradsz,
(félúton? negyedúton?)
a megadás puha fekhelyén,
mint őszutón
a fáradt mosollyal süllyedő lótuszok.
első közlés