Lélegzetvétel
Írta: Lajtos Nóra
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 104
Lélegzetvétel
Hurutosan köhögöm fel az időt, valamennyi
belőle mindig lerakódik; éveim hörgői vég-
legesen kitágultak: múltam köpete néha véres,
s mi lesz, ha a tüdőlebenyeimben elváltozást
mutat a jelen, mondd, akkor mire lesz már jó
az oxigénpalack? Melyik kedd vesz levegőt?
Tüdőtükrözéssel már látni a sötét foltos jövőt.
Minden lélegzetvételembe belenyilallik a félsz,
hogy nem leszel mellettem, hogy meghallgasd
utolsó leheletem elnémuló zenéjét, s csak a
sípoló tüdőm hangja marad meg emlékezetedben.
De mindegy is, falfehérré sápadt kórtermekben
botorkálok majd, röntgenfelvételemen kitapogatom
a Holdat, kékeres kézfejemet nézegetem, tudom,
sokat vétkeztem, cselekedettel és mulasztással…
Majd rám tör egy asztmaroham: kapkodva szedem
a levegőt, félrecsúsznak az almazöld csempéjű falak,
elvágódnak a nyitott ablaktáblák, felágaskodnak
a gurulós kórházi ágyak, összetörnek a mennyezeti
neoncsövek…Kibuggyanó véroázisomba belehullok
némán: nem marad utánam semmi. Csak alvadt csönd.