Köznapi ballada varrógépre
Írta: B Tomos Hajnal
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 242
KÖZNAPI BALLADA VARRÓGÉPRE
Tapasztalom, hogy túl könnyelműen
dobunk ki zoknit, fürdőszivacsot,
alig használt pólót.
Én nem tudtam soha leoldani érintéseket
holtak-koptatta kilicsekről,
avas asszony-illatokat
az örökölt hárászkendőkről,
semmit sem dobtam ki a jó-rossz megszokásból :
úgy tartozik hozzám a háromlábú asztal,
ahogyan a rengeteg sikálásból visszamaradt,
amilyenné a szitáló vacsorafény faragta.
Arcod is úgy szép nekem,
mint az őszi telehold,
melyen a gond sötét nyoma
hagyott süppedő foltokat –
látom a hallgatás titokká
szívta ajkadat az évek során
és mint szúvas szekreter
reccsen kopott hangod,
de nem engedlek mállani:
énekemmel vakolom felsírásaid
és vérző ujjal foltozom,
hogy bordáidon át ne fújjon
az épp soros rettenet.
Igaz, próbáltam szokni a forgószínpadot,
de nem költöznék ki soha
érintésed eresze alól:
jó itt nekünk
a délutáni rokkant fények belterében,
mikor elered az emlékező szilánkgyűjtés
s másnap –mint mindig –
érkezik egy új AZUTÁN.