Köz-játék elemzés
Írta: Peer Noémi
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 510
Köz-játék elemzés
Szerzőnk gazdagon merít a klasszikus irodalmi eszközök tárából: Köz-játék c. műve tobzódik a metaforákban, allegóriákban, és nem áll tőle távol az erélyes szókimondás, a kemény kritika gyakorlása sem. Olvasói nagy szerencséjére messzire merészkedik a filozófia sűrű erdejében is, a lírai ént nem kisebb kérdések foglalkoztatják, mint a társadalmi berendezkedés, az erkölcs harca a mindennapi boldogulás képességével szemben, és a közhelyesnek ható, ám mégis mindannyiunk számára olyan fontos létkérdés: az élet értelme.
A költői képek már az első bekezdésben az általánostól az elvontig széles skálán mozognak. Mindjárt az első: a Föld mint szoba-glóbusz, utalhat arra, hogy a médiának köszönhetően a világban a távolságok az intim közelségig csökkentek le, másfelől sugallhatja azt is, hogy a geoid-gömb alakú földképünk meghaladottá válhat. A Balatontagadók és a neolaposföldhívők világa teret enged a szoba-, vagyis a szögletes Föld-világképnek is. Hogy a megalkudott bárányok mi után sóvárognak, arra több jel is utalhat. A Dáridót már hosszú évek óta nem sugározzák a tévéadók, Galambos Lajcsi is csak egy-egy halálesettel kapcsolatban jelenik meg a médiában. Másrészt a harácsoló, álszent kalandok azt jelenthetik, hogy a megalkudó bárányok a begerjedt farkasok bőrébe vágytak, vagy vágynak, de az erősebb kutya b.szik elvén maradt számukra az álszent kalandok álszent megvetése, látszólagos erkölcsük mellett pedig csupán gyengeségük következtében határozták el magukat, s nem szilárd meggyőződésből.
A józan kézfogás napjainkban valóban egy felségjelvény, ami nem adatott meg sokak számára. Legtöbbünk ugyanis általában részegen fog kezet másokkal, ami megkönnyíti az alamuszi kreatívkodást mindkét fél számára. Emlékezzünk itt a megalkuvó bárányok költői képére.
A tejhatalom szintén nehéz kérdés. A posztmodern kezelhetetlenül sok tejgyárat, tejfeldolgozó üzemet hozott a világnak, s hogy közülük ki a legnagyobb, azért őrült és kegyetlen versengés zajlik. A tejhatalom a kapitalizmus szimbóluma. Versengés és jólét, nyugati civilizációk víziója. S aki szert tesz egy ilyen ipari egység vezetői székére, az valóban ember-istennek érezheti magát, annak minden előnyével és hátulütőjével együtt. De korok jönnek, s mennek, a lírai én ezen a ponton („rozsda rágja, emészti fel”) emlékeztetni szeretné az olvasót a nihilizmus alaptételére: minden hiábavalóság!
A lírai én a negyedik bekezdésben optimista feltevésekbe bocsátkozik a köz mindent megmozgatni képes erejével kapcsolatban, ám a sorok között olvasva árnyaltabb kép bontakozik ki: a jelentéktelenséget és a kisszerűséget mások letaposásával elfedezni vágyó személyek aktusai. S végeredményben előbbiek helyett ez utóbbiak érvényesülése hat világunk dinamikájára.
A lírai én nem kegyelmez a partiarcoknak sem. Ezek az arcok ugyan nem sok rosszat okoztak a társadalomnak lakóhelyük megválasztásával, a lírai én valamilyen ki nem mondott, fel nem vállalt oknál fogva mégis ellenszenvet és megvetést táplál irántuk: szerinte szánalmasak és meg vannak fűszerezve. Íme a mű kulcsmondata: „Élet-halál virtus megcsipkedve befűszerezett parti-arcok galád, szánalmas siserehadával – nem maradhat talpon egyetlen valamirevaló partra vetett hal se sok”. S valóban, mára nem sok partravetett hal maradt talpon.
Az olvasónak könnyen feltűnhet, hogy szerzőnk rengeteg állatmetaforát és hasonlatot
alkalmaz. Ez bizonyára abban gyökerezik, hogy az állatok nem szánalmasak.
A mű gondolatritmusára a zárómondat teszi fel a koronát: „Öröklött lelki púpot növesztgetnek kisemberek, vagy verejtékben izzadó izgágák, mert titkon tudhatják, ha nincs már senki, ki ész-érvekkel kombinál, vagy érvel annak kár a gondolat szabad áramlása is!” A kisemberek néha hobbiból növesztgetnek magukra ezt-azt, a lelki púp pedig nem más, mint egy tudományos utalás az emberi származáselmélet egyik oly kevéssé méltatott irányzatára; a bronzkori púposteve-ember fejlődéstörténetünk elfeledett, de annál jelentősebb mérföldköve ugyanis. A lírai én önkényes végszóval zár: ha kétségeink támadnak, kinek van joga gondolatai szabad áramlásához, hallgassunk el, nézzünk magunkba és emlékezzünk alázatosan erre a remekműre.