Körülkerítve
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 235
KÖRÜLKERÍTVE
Odalent már egyre zsibongnak káromkodnak
szájkaratékat szórva arrogáns, pöffeszkedő
császáraink. Hordja a lerakodni vágyó
üledéket, szitok-mocskokat a végesülő Idő. A
szál már befújja fekáliák, ecetes vizeletek
szagát golyó-ütötte házsorok közé, míg
dáridózva mindenki a karácsonyi vásárt, vagy
a szilveszteri csinnadrattát szemléli.
Hogy lapul, rejtőzködik már minden létező
előtt az emberség. Sunyító közönnyel inkább
tovább mennek infarktusos betegek elől,
nehogy kiszámíthatón önmaguk is bármikor
bűnbakká válhassanak.
Volna bár mindenki barát-partner kezet fogva
a nagy békétlenségekben, és zsivajgó joga-
fosztott konfliktusok helyett inkább a békét,
kompromisszumot kötne. – Odakint bolyhosan
köd települ a számító világra. Öreg este lesz
végül. Valahol a meghitt havazások
gyermekkori idilljeit is újabb pesszimista
hangulatingadozások, szomorkodások követik.
Az odakint egymagában dohogó láthatatlan
inkább azonosítja magát, ha nem akarja, hogy
feleslegesen belé rúgjanak, vagy eltapossák.
Magányunk Golgotája bár fennakadna egy
önzetlen, szerelmes szempár kereszttüzeiben.
Fontosabbat kérnem – meglehet -, bár
mostanság is lehetetlen. A kripta-arcok itt már
nem csupán önmagukba néznek felelősen, s
tisztán – de átlátnak a felszínes gonoszkodások
áskálódó szövetein, melyek börtönfonala, mint
ragadós pókháló csapdát állíttat kincs-
lelkeken. A megváltó ösztönzés, mint
boldogság iránti halhatatlan vágy rendre
elmarad. Odakint mocskos-fehéren farkasok
szimfóniával ugat a Tél!