Kiterítve
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 319
Kiterítve
Ó! te, régóta semmit sem változtál,
úgy írsz ránk, mint egy lírai boncmester,
finom fájást bontatsz, búsat, szerelmeset,
zsigerekre vágsz imát és káromlást.
Alázat nélkül szemlélsz, míg húsba vájsz,
szikéd megáll a tépett szívvilágban,
belehajolsz egy hangos dobbanásba,
s e meleg fészekben még távolba látsz.
Levetkőztetsz szűken mért, drága időnk,
suta akarat fut az ér erekben,
így könnyebb, nincs kabát, folt, s kopott cipő.
Bőrünk hamvasnak tűnik, még élne is,
elhordja ráncát mit régen kinőtt,
ősszel tavaszban jár, s nyáron télbe visz.
Vágy fut újra, e láthatatlan szirén,
az élet él, csak segíts, mitől, s miért...
2019 Szent András hava