Játszma
Írta: Mandel Imre
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 253
Játszma
Minden nap meg kell küzdeni valami magasztosért vagy csak a legszebb dinnyéért a
zöldségesnél, a téged megillető parkolóért vagy a kiverekedett helyedért a dugóban. Nincs
helye senkinek az előtted álló és a te autód között, nincs könyörület. Te vagy a király. Nem
udvariaskodsz. Így kell ennek lenni: taposs el másokat, különben ők taposnak el téged. A
mozgólépcső tetejéről vagy az emeleti ablakból nézed a sok parasztot, te a király.
Az élet olyan, mint egy sakkjátszma. Egy rakás bábut valami ismeretlen értelem irányít. Az
irányítók, más néven Játékosok, nevezzük őket inkább isteneknek, ahogy szoktuk. A
Világosok Istene (a továbbiakban isten) és a Sötétek Fejedelme (a továbbiakban sátán). Ők
döntenek a bábuk sorsáról. Nem az érzelmek vezérlik őket, valamilyen csak általuk ismert
logika szerinti terv teljesülése a cél. A felsőbbrendű akarat érdekében minden bábu
feláldozható. Tulajdonképpen a cél ugyanaz és a módszerekben sincs különbség. Nyerni
bármi áron, a szabályokat persze betartva, de nincs kegyelem és csellel élni is lehet. A
különbség csak a szín, világos vagy sötét. A táblán a sötétség valahogy szembetűnőbb, mint a
világos, olyan, mintha a sötét parasztból is több lenne. Csak optikai csalódás? A sötétség
szembetűnőbb?
Ideig-óráig még egy paraszt is gondolhatja magát hatalmasnak, ha elég védelemmel
rendelkezik vagy sakkban tart egy királyt. De hamar kiderülhet, hogy ő csak egy áldozat, azért
védték hátulról, hogy más még előrébb jusson, még kedvezőbb pozícióba kerüljön és neki
bukás a sorsa. De ezeket a döntéseket se ezek a szánalmas figurák hozzák meg. A Játékosok
kénye-kedve szerint cselekszenek. Ha nem lenne szánalmas, akkor nevetnénk azon, hogy
mindenki a saját harcát véli igaznak, saját magát az igazság bajnokának és az istenét az egy
igaz istennek.
Sok bábu gondolja magát fontosabbnak, nemesebbnek a többinél. Némelyik azt hiszi, hogy
pótolhatatlan vagy páratlan vagy körülötte forog a világ. Nem vesznek tudomást róla, hogy
mindegyikből legalább kettő van és csak a király nem pótolható, ez a szabály még változhat,
mint ahogy annyi régi szabály megváltozott már az aktuális érdekek figyelembevételével.
Tévesen gondolhatja bárki is, hogy ő áll a kör középpontjában, mert valójában nyolcszor
nyolc (hatvannégy) mezőből álló négyzet a világ. Ebben a világban sok a felsőbbrendű, de
éppen annyi a paraszt is és mindenkinek véget ér a játszma, még a királynak is. Akár győz,
akár veszít, senki sem marad talpon örökre. Mindenről isten és sátán dönt, ez az ő játékuk.
Nekik játék, a bábuknak küzdelem és bukás. Ha éppen te lennél a király, akkor is csak a
játszma végéig érezheted magad uralkodónak, de valójában nem is te döntesz, inkább
terhére vagy a többieknek és a játékosoknak (párdon isten és sátán) is csak nyűg, hogy
mindig téged kell megvédeni a másik haragjától. Még csak azt se te döntöd el, hogy melyik
oldalon állsz, már a kezdetekkor eldöntetett. Lesújtó és szégyenletes, de emlékeztetnem kell
rá téged, hogy amikor a királynődet feláldozzák hiába ott az ígérete egy másik, újabb
királynőnek, az a királynő tulajdonképpen egy paraszt. Végig gázolt ő mindenen és
mindenkin, akit elért. Ment előre, egyenesen, se jobbra, se balra, mindig csak egyenesen és
ütött, ha tudott és végig gázolt a táblán, amíg királynő lett, de legbelül paraszt maradt.
Vajon hány bábut rakott isten a Földre és hányat sátán? Mindig csak a másik bábuját ütik
vagy odasóznak a sajátjuknak is? Minden szívfájdalom nélkül odalöknek bárkit a másik
martalékának, ha az áldozat megéri. Ilyen az élet - a játszma. Lehet egy sötét parasztból
világos királynő? Fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyennek a táblára került?
Ha hinni lehet a reinkarnációban, hamarosan újra a táblára kerülsz. Egy újabb játszma, egy
újabb igazság, egy újabb ellen.
Lehet, hogy az istenből is van tizenhat és sátánból is és őket is egy táblán mozgatja valaki.
Nekik is véget ér a játszma és kezdhetik újra meg újra.
Talán mindenki játszhat még, de az már egy másik játszma lesz.