Játszma
Írta: Mandel Imre
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 474
Játszma
Minden nap meg kell küzdeni valami magasztosért vagy csak a legszebb dinnyéért a zöldségesnél, a téged megillető parkolóért vagy a kiverekedett helyedért a dugóban. Nincs helye senkinek az előtted álló és a te autód között, nincs könyörület. Te vagy a király. Nem udvariaskodsz. Így kell ennek lenni: taposs el másokat, különben ők taposnak el téged. A mozgólépcső tetejéről vagy az emeleti ablakból nézed a sok parasztot, te a király.
Az élet olyan, mint egy sakkjátszma. Egy rakás bábut valami ismeretlen értelem irányít. Az irányítók, más néven Játékosok, nevezzük őket inkább isteneknek, ahogy szoktuk. A Világosok Istene (a továbbiakban isten) és a Sötétek Fejedelme (a továbbiakban sátán). Ők döntenek a bábuk sorsáról. Nem az érzelmek vezérlik őket, valamilyen csak általuk ismert logika szerinti terv teljesülése a cél. A felsőbbrendű akarat érdekében minden bábu feláldozható. Tulajdonképpen a cél ugyanaz és a módszerekben sincs különbség. Nyerni bármi áron, a szabályokat persze betartva, de nincs kegyelem és csellel élni is lehet. A különbség csak a szín, világos vagy sötét. A táblán a sötétség valahogy szembetűnőbb, mint a világos, olyan, mintha a sötét parasztból is több lenne. Csak optikai csalódás? A sötétség szembetűnőbb?
Ideig-óráig még egy paraszt is gondolhatja magát hatalmasnak, ha elég védelemmel rendelkezik vagy sakkban tart egy királyt. De hamar kiderülhet, hogy ő csak egy áldozat, azért védték hátulról, hogy más még előrébb jusson, még kedvezőbb pozícióba kerüljön és neki bukás a sorsa. De ezeket a döntéseket se ezek a szánalmas figurák hozzák meg. A Játékosok kénye-kedve szerint cselekszenek. Ha nem lenne szánalmas, akkor nevetnénk azon, hogy mindenki a saját harcát véli igaznak, saját magát az igazság bajnokának és az istenét az egy igaz istennek.
Sok bábu gondolja magát fontosabbnak, nemesebbnek a többinél. Némelyik azt hiszi, hogy pótolhatatlan vagy páratlan vagy körülötte forog a világ. Nem vesznek tudomást róla, hogy mindegyikből legalább kettő van és csak a király nem pótolható, ez a szabály még változhat, mint ahogy annyi régi szabály megváltozott már az aktuális érdekek figyelembevételével. Tévesen gondolhatja bárki is, hogy ő áll a kör középpontjában, mert valójában nyolcszor nyolc (hatvannégy) mezőből álló négyzet a világ. Ebben a világban sok a felsőbbrendű, de éppen annyi a paraszt is és mindenkinek véget ér a játszma, még a királynak is. Akár győz, akár veszít, senki sem marad talpon örökre. Mindenről isten és sátán dönt, ez az ő játékuk.
Nekik játék, a bábuknak küzdelem és bukás. Ha éppen te lennél a király, akkor is csak a játszma végéig érezheted magad uralkodónak, de valójában nem is te döntesz, inkább terhére vagy a többieknek és a játékosoknak (párdon isten és sátán) is csak nyűg, hogy mindig téged kell megvédeni a másik haragjától. Még csak azt se te döntöd el, hogy melyik oldalon állsz, már a kezdetekkor eldöntetett. Lesújtó és szégyenletes, de emlékeztetnem kell rá téged, hogy amikor a királynődet feláldozzák hiába ott az ígérete egy másik, újabb királynőnek, az a királynő tulajdonképpen egy paraszt. Végig gázolt ő mindenen és mindenkin, akit elért. Ment előre, egyenesen, se jobbra, se balra, mindig csak egyenesen és ütött, ha tudott és végig gázolt a táblán, amíg királynő lett, de legbelül paraszt maradt. Vajon hány bábut rakott isten a Földre és hányat sátán? Mindig csak a másik bábuját ütik vagy odasóznak a sajátjuknak is? Minden szívfájdalom nélkül odalöknek bárkit a másik martalékának, ha az áldozat megéri. Ilyen az élet - a játszma. Lehet egy sötét parasztból világos királynő? Fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyennek a táblára került?
Ha hinni lehet a reinkarnációban, hamarosan újra a táblára kerülsz. Egy újabb játszma, egy újabb igazság, egy újabb ellen.
Lehet, hogy az istenből is van tizenhat és sátánból is és őket is egy táblán mozgatja valaki. Nekik is véget ér a játszma és kezdhetik újra meg újra.
Talán mindenki játszhat még, de az már egy másik játszma lesz.