Jakab füle
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 141
Jakab füle
Büdös Kölke! Hát nem szégyelled magad, hogy az Isten emberét gyalázod értelen pulya lítedre? Hát igaz, hogy az atya szeplős is, meg kerek képű, meg eláll a füle is, de szíp az így is az Úristennek, különben mié’ csiná’t vó’n belűle papot? Na, ilyen csúfolkodást többet meg ne halljak, mert elkárhozol, de előbb még helyben hagylak a vesszővel! Na eriggyé, vedd elő a leckét, oszt húzzad mög magad!
Édes lyányom! Nagy dolog ez. Az aratás utántú’ felkészítő hittanra jársz majd, hagy tavasszal bérmálkozhassá’. Aztán gyün az első áldozás. Édes angyalkám! Olyan gyönyörű lesző’, mint egy menyasszony. Akár egy kis angyal! Jól viseljed magad!
Idös Lyányom! Nem az Isten ellen mondom, de nem örülök annak, hogy külön órára jársz! Mert az Atya gyakran környékezi az ilyen szép, serdült leányokat is, mit te vagy.
Hanem, ha ,mán úgy adódott, átment azon más es. Ha símogatna, tűrjed illendően. De élvezni ne merd! Azt majd az uraddal! Ha azt akarná, hogy símogassad, vagy puszilgassad, hadd jusson a szegény jámbor egy kicsinykét olyan örömre, mint ha idvezülne! Majd térdel érte eleget a feloldozásért.
Hanem le ne hajojjá’, hanyatt ne feküggyé’, akárhogy kérlel is, mert még úgy maradsz, oszt akkor mit csinálok velöd?
Hát oszt kend tán tudná, hogy köll viselkedni egy felszentelt pappal, ha külön órára híjja a plebániára?Hát kend se tudná! Osztán itt ordibál evvel a szögény megesett gyerökkel? – Hát hajja, a maga gyereke, a maga vére az, bármi is lett vele! Óvja inkább, ha mán ettű’ nem tudta megóvni!
Hát osztán mit számít, hogy megesett? Van olyan jóravaló, szegényebb fiú, aki így is szereti, s örömest elveszi feleségül. A gyerök meg a kend unokája, mert bárki volt is a kakas, a maga csibécskéje tojja!
Na, vegye a kalapját, osztán menjen el ahhoz a János fiúhoz, oszt kérdezze meg, hogy szereti-é igazán a maga lyányát! A többit mán mi asszonyok majd elrendezzük!
Hanem Lyányom, bárhogy is lett, ami Istené, azt az Istennek visszaadd. A gyermekedet úgy szereted majd, mint ha a magad szíve dobogna benne. Ha leányka lesz, add klarisszának, ha fiú, akkor papnövendéknek, hogy Istent szolgálják engesztelésül. Hallgass anyádra! Így helyes. Isten emberétől lött, legyen Isten szolgájává.
Szolgabíró Uram! Szép az a mise. Megható a kis kórus is. Egy családból valók a kis kóristáik? Mert olyan kis szeplős, kerek képű, elálló fülű mind, mint ha csak egy apjuk lenne. Pedig vannak vagy húszan.
Ejnye, Imposztor Uram! Hát micsoda beszéd ez! A falu legbecsületesebb családjainak a gyerekei ezek. Ők a mi kis papnövendékeink és klarisszáink. Bizony! Nincs az egyházmegyében még egy olyan falu, de még csak város sem, amely ennyi szent apácát és papot adna az egyháznak, mint ez a kicsiny, de kegyességében vitéz falu. Ezért is jön el a püspök minden bérmálásra, és a legokosabb lyánokat külön is kikérdezik a mise végeztével.
No, ha mögvót a felmutatás, gyűjjön által a kocsmába, oszt igyunk áldomást a kontraktusra, mert már szikkad a torkom!
Plébános úr! Tudja, most aratás után kezdi a hittant az én kis szentecském, a Teca! Tudja, akit Szent Teréz után kereszteltünk. Arra kérem a Tisztelendő Atyát, pallérozza jól a leánykámat, mert apáca lesz belőle. Tanítsa meg mindenre, hogy örömest felvegyék. De ha külön órát is tart neki, őt ne közelítse, mert a maga vére. Vérfertőzésért ne kelljen vezekelnie!
Édesanyám! Nem is tudom, hiszek-e. De kijöttem gyertyát gyújtani. Nem mint ha hinném, hogy a túlvilágról is vigyáz reám. Nem is tudom, van-é túlvilág. De azt tudom, hogy csak a teste van ez alatt a kicsiny sírhant alatt. A lelke él, mert érzem.
Hideg van, és lucskos köd ül mindenen. De ennek a kicsi gyertyának a fényében úgy érzem, mint ha beszélgetne velem. Kemény asszony volt maga, hallja, de beszélgetni tudott. A tetteiben akarat volt, a beszédjében szeretet.
Hát, tuggya, a Teca otthagyta a Klarissza Rendet. Ápolónő lett, de ez a tudós fajta, aki az orvos mellett írogat. Hozzá is ment egy doktorhoz, és együtt rendelnek. Két gyerekük is van mán. Olyan városi fiúcskák. Azok még csak fazékban láttak kakast.
A Jakab Atyát a múlt héten temettük. Az utolsó tíz évben nem születtek már Jakab fülű, szeplős gyerekek faluszerte. Az öreg meg egyre mogorvább lett. Nem volt különóra, nem volt az ájtatosságában kenet. Ki is ürült a templom, akár a kocsma, ha megecetesedik a bor.
Na, de most vasárnap tartotta újmiséjét a kirendelt kispapunk, a Péter atya. Olyan vékony, de szálegyenes fiú az, huszáros bajuszkával, és olyan zengő hanggal, hogy csuda. Kérdeztem is a szolgabírót, hogy mi ez a hang. Azt mondta, bariton. Hát a Péter Atya baritonja miatt eljönnek majd misére az asszonyok, meg a lyányok, oszt akkor már a férfiaknak, meg az egész családoknak jönni kell.
Nem hal ki az egyház a mi kicsi falunkban még akkor sem, ha én nem tudok mán a papoknak hinni. Mert igaz, hogy a férfi a család ura, de a dolgokat mi, asszonyok rendezzük el.