Ismeretlen úton jön a múlt

Ismeretlen úton jön a múlt                                  

A vers 2015-ben íródott.

A kor folyó, mely visz vagy elmerít,
                                   úszója, nem vezére az egyén.
                                   (Madách – Lucifer)

Nyomkereső visszafordulás
ismeretlen útra is vezet
új tavaszba kirándult turistát,
míg a benne ébredt képzelet
új úton nem követeli meg
azt, hogy hosszan álljon egy helyen,
ott a kilátópont rámutat
arra, mit soká rejtegetett,
mi maradt ködfüggönyök mögött,
s mi lapult meg néha pult alatt.

Ismert arcát változtatja múlt,
azon, mi történt, helyesbíthetett,
mától kezdve minden másképpen volt,
hogy a régi helyén se maradjon
a soká tartó jelen időben,
megjelenít néhány epizódot,
küzdelmet és kellemes idillt,
helyzetet vagy nagy zengésű hírt,
olyant, ami a másnak írt levél
s egy része még rólam is beszél,
azt most ide címezi nekem.

Aki írta, akkor fiatal volt,
ma is él még és nagyon öreg,
már nem is emlékszik semmire,
mit se tud a régi szerepéről,
melyet én ma fölemlegetek.

Hogy szuttyongathat itt ma még akárkit
mindenféle történelmi múlt,
felújítva, mi elavult.

Sajnálom, nincs hely itt ma köröttem,
s ti, akik már túlról jöttetek
s hitetek szerint üdvözültetek,
úgy érkeztek, mint lelkiismeret.
Úgy éljem meg most ezt a tavaszt,
ami nekem még hátravan itt,
teljesüljön abban valami:
Akik valaha jók voltak együtt,
őrizzék azt korszakokon át,
s ezt éljük meg még ma újra itt.

Ti akkor köszöntök be ide,
ha már bejártatok helyeket,
ahol én valamivel föl maradtam
vagy föl maradt, aki meghívott
s meghalt, már fizetni nem tudott.
Addig éljek, míg úgy rendezem
azzal, hogy élő tárgy vagyok,
kiállított műtárgy elevenen
(másképp fizetni most se tudok).

Így akarjak én örökké élni,
türelmet még mástól se remélve,
kik nem tudják, hogy én nem is kívánom,
mert most olyan földhöz ragadtnak látszom,
mint örök kísértet még Földön élve?

Bár nem én indítottam a hívást felétek,
érkezésetek mindig remélve várom,
és mindent jól elrendezek
arra, hogy találjatok helyet,
úgyis, ha sokan jöttök egyszerre,
akkor is lesz mindenkinek helye,
ha egyik égi légkör hordozója,
mást meg kíséri kárhozat lehe.

Megjönnek a hitetlenek is,
a nirvánából, hol őgyelegtek,
itt sem úgy foglalnak el helyet,
mint akinek a térfogat kijár,
amennyi az ő kiterjedése.
Beszámolni ezek sem akarnak
afelől, hogy mi van odaát,
más anyaga van-e az időnek,
ha elmúlni nem hagyja magát.
Egy annyit mond, mikor idelát,
úgy tűnik elé a Sors hajója
a Kor folyamán, és mi utazunk,
van hajó, mely partot ért kikötve,
másra vihar jött, hogy összetörje.
Így ők is, akár a többiek,
ezek a messziről jött emberek,
egyre mondják, mit én is tudok,
de test nélküli létük itt olyan,
hogy annak még így is súlya van.

Alig lépett a kor, holt idő van!
Aki ébred benne, még nem éber,
világát is alig tudva jár,
vendégei teszik elé a múltat
eddig ismeretlen fordulattal,
így minden nap hoz valami újat.

Sürgölődő korszakok között
alig sejthetem, hogy hol vagyok,
milyen évjárat volt ez idén,
s a pincékben milyen eszme forr,
hogyan vonszolja most s mint viszi
valamelyik korszakát a kor?
Segíthet-e életre kelteni
újra történő történelemnek
a nem nagy országos dolgokat,
kisebb ügyek történeteit?

Vendégeim, veletek ma itt
hogy születhet még újra cél,
segíttek-e életre kelteni
a nem országos és nagy dolgokat,
azt is, amit akár kisemberek
átvészeltek, ahogy lehetett,
és az így visszatérő időket
éljük meg úgy, ahogy most lehet.

Van mit átélni még új örömben,
ma is fontosat közöl velem,
így üzen sok nagy idő után
még gazdag tartalommal élmény
s ha áthatotta szomorúság is,
azzal együtt most se gyötrelem.