íme hát, ...
Írta: Vámos Hang György
Közzétéve 2 hónapja
Megtekintések száma: 199
íme hát, ...
íme hát, elfogyott minden álom.
végleg ébren,
e mit sem érő tétlenségben,
magamban
-- így maradtam.
se magasság
fölöttem,
se mélység
alattam.
-- kitöltött verem,
hol magamnak nekem
kell lennem hiányom… --,
-- híd vagyok csak!
két, velem sosem volt part ragyogtat:
fogantatásom
s halálom.
mennyi, mennyi keddé lett vasárnap.
hány és hány hazug száj csókolt,
-- szavakkal bókolt,
szólított magához 'barátnak'..
-- de jószerint' egy se
ékesült szívembe,
nem kivált, csak vegyült,
nem Emberesült egy se!
-- csak afféle 'hiszek', 'egy' szentek:
magukhoz hajló kezekkel...
s most, hogy köddé lettek,
-- mit kezdjek ezekkel?
én mind 'kőnek' fogadtam!
-- hogy tán, e fogatlan,
vaksi tétovaságban
épülne valami, bármi, akármi,
-- ami hibátlan…!
így, ehhez adtam magam, a vállam,
s ha, hogy ha van, a hitem, a szavam...!
-- hittem, hogy úgy épülök,
úgy tartom meg magam,
ha szívéig ékülök másnak!
hogy belém épül, ki részesen részem!
hogy részegen, megittasulva,
-- mint a nászban,
magunkat is áldozni készen --,
egy csudás újjászületésben,
megújulás a részünk, a részem,
-- valami MÁS-ban!
hittem a szavakban
s nem csak abban,
de hittem a 'feltámaszkodásban'!
hogy csak úgy érünk fel 'oda',
ha én másokban s bennem ők,
-- mind a fölfelé menők --,
a lajtorja egy-egy foka!
hittem a szájban, magában.
a mosolyban, a mozdulatban,
a rám szűkülő szembogárnyi résben,
-- ha lőrés is, tán, csak is azért, hogy védjen?! --,
hittem az ölelésben,
hogy ez köt le, s ez old el mindent!
hogy ami szétdűl, leromlik, omlik,
végül az is összebillen!
-- hogy Egyként van minden!
hogy a részvét nem részvény!
hogy a 'szépet tevés', nem tettetés, befektetés!
hogy nem lehet, hogy az irgalom, kamatozó magánvagyon!
hogy nem érezhet
örömöt a kés, ami véreztet!
hogy az ökölnek nincs joga!
a harapásnak sem foga!
hogy semmit sem szeret, az, aki veret!
hogy nem nevet, csak torz mosolyába temet,
s hogy nem rajtam áll, -- ki az,
ki rajtam áll s alányom!
kinek csak sár-nyom vagyok talpán,
midőn önnön felmagasztalása
s társa, a sárga gőg csak járja, járja...!
duhaj arany-lakodalmát tartván,
-- én vagyok ott a talpán a sár-nyom,
ahogy cifrázza, rázza,
tapod, tapod a nyomorúságon!
s öltöztettek vak remények,
-- hogy is lehetne trendi méret,
'hogy a halál a cél,
s ezért acél
az élet..' ?!
-- ma már csak mezítelen lélekkel didergek
s félek.