Illúziók
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 392
Illúziók
Míg beszélnek hozzám a reggelek
s áldón elűzik nehéz álmaim,
mégis marad a kávé íze mellé…,
és szürkét festenek éjárnyaim.
Nem bontom, ne öltsön bennem formát,
mit hurcol a lélek félholtan is,
mint kuszálja össze hír s a féltés
élet és boldogság zálogjait.
Nyílik - csukódik egy rejtekajtó,
amit a szív szívesen zárva tart,
hol megbújnak örök kételyeink,
búsan kerengve, s óvón álmatag.
Színházam este magamra zárom,
a teremben barokkos fény, lilás,
ametiszt szél susog, s rét illata,
Teremtőm páholyban és rám vigyáz.
De nagy a teher, s éjpillangóm száll,
Nüx szárnyán lopódzik, s mindent tudó,
elűzi Hüpnosz altató dalát,
s azt búgja – Minden csak illúzió.