Így érzed magad otthon?

Így érzed magad otthon?

Nem szoktam filmkritikát írni. Egyszerűen azért, mert nem értek hozzá. Igaz, ez sokakat egyáltalán nem tart vissza. Most kivételt teszek. Azonban már így, a második sor lejegyzése közben tudom, hogy ez a dolgozat nem csak filmkritika lesz, hanem társadalomkritika is. Hiszen a film is az.

Itt érzem magam otthon. Független magyar film. Pszichothriller, társadalmi szatíra.

A történet egyszerű, de sokrétű. Rita, az épp csődbe ment cipőbolt eladója hazafelé tart utolsó munkanapja végén. Útközben egy szürreális, de nagyon is valószerű jelenetbe botlik az utcán: kigyullad egy autó, amelyet a „szerencsés” járókelők katasztrófaturistaként vesznek körbe. megrázó, hogy senki nem oltja a tüzet, senki sem hívja a tűzoltóságot. Helyette mobiltelefonnal élőznek, hiszen az a menő. Már itt felsejlik egy atomjaira hullott, kába társadalom képe, ahol sem egyén, sem közösség nem létezik a szó klasszikus értelmében. Csakis a felszínes, konzumszemélyiségek egymással párhuzamos, de elszigetelt élete zajlik, ahol a látszat számít egyedül. És ők látszanak ugyan, hiszen hírül adták, hogy milyen rendkívüli élményben volt részük, de közben minden emberi reakciótól mentesek.
Természetesen senkinek sem tűnik fel, hogy maszkos férfiak elrabolnak egy járókelőt, akik csomagtartóba tuszkolnak, és elhajtanak.
Ez fontos keretet ad a történetnek. A társadalom, amely közönyös a valósággal szemben, és érzéketlen az erőszakkal, a zsarnoksággal szemben. Mint a majmócák a Dzsungel könyvében, akik kábán és önként sétálnak Ká ölelésébe.
A történet további része szinte végig egyetlen helyszínen játszódik. Ez az Árpádok lakása. Az első megrázó jelenetsor egy kezdetben teljesen bútorozatlan, elsötétített apró szobában játszódik, ahol Ritát kínzásnak teszik ki, hogy a magáévá tegye a hatalom magyarázatát önmagáról, miszerint ő Szilvi, a család tagja, aki elkóborolt, de hazahozták, és segítenek neki, hogy megtalálja önmagát.
A kínzás látszólag csak ritkán brutális. Megkötözve feküdni a padlón napokig, nem tűnik extrémnek. Pedig az. Szomjaztatják. megvonják tőle a pihenés lehetőségét. Mikor ételt kap, evőeszközt nem adnak hozzá. Mikor ágy kerül a szobába, nem fekhet rá. És közben tanulnia kell mindazt, ami őt Szilvivé teszi. De nem csupán azt várják el tőle, hogy megtanulja. Azonosulnia kell vele. Szilvivé kell válnia.
Ebben a hosszú jelenetsorban csupán Marcival találkozik. Ő a hatalom képviselője. A jó foglár, aki szomorú, amikor fájdalmat kell okoznia. Aki a szenvedés enyhítésével tesz jót, ha egy válasszal elégedett. Ő az ember arcú kegyetlenség végrehajtója, a hatalom ökle, a rendszer szilárd oszlopa. Túszhelyzet. Ez a film egészének központi motívuma. A túlélésért Stockholm-szindrómássá kell válni. Interiorizálni kell az elvárásokat. Saját normává kell tenni mindazt, amit rákényszerítenek, hogy a külső, kínzó kényszer helyett a megnyugtató, saját meggyőződés irányítsa nem csak a szavait és tetteit, de a gondolatait, és az erkölcsi meggyőződését is.
Az Árpád családban szokatlanak tűnő, de nagyon is ismerős viszonyok állnak fenn. A lakás megerősített ajtaját sok erős zár védi. A kulcscsomók egyik Marcinál, a hatóságnál van, míg a másik a Papánál, a megtestesült zsarnoknál található. A család tagjai csak igen ritkán, engedéllyel, meghatározott feladattal hagyhatják el a lakást, és valójában a lakáson kívül is egyszerre működik a külső és belső kontroll.
A család minden tagjának meghatározott szerepe van: története, feladata, különcsége. Ezt a Szilvivé válás során Rita kénytelen aprólékosan megtanulni. A Papa azonban más. Róla egyetlen mondatot olvasunk: A papát mindenki szereti.
Ebben a lakásban a nők mezítláb járnak, és minden házimunkát ők végeznek. Az egyik férfi könyvelőként dolgozik, és keresi a Papa könyvelésében az elveszett pénzt, amiről azonban Marci, a hatóság ki is mondja, hogy teljesíthetetlen feladat. Egy másik férfi a hatalom elvárásának megfelelően alkoholista, holott valójában nem szereti az italt. Mindenki igyekszik egy kis hatalmat kierőszakolni magának, hogy egy kicsit felette álljon a többieknek, mintha ez megvédené őt. Könyvelőnk felesége (Gryllus Dorka) egy hamis, frusztráló házasságban él, de ha teheti, kegyetlenkedik a másik két nővel, vagy épp a gyerekével. Az alkoholistánk lehetőleg minden hasznos tevékenységet elkerül. A könyvelő pedig siet elmondani mindenkinek, hogy hogyan is kellene élnie, gondolkodnia.

„fogoly vagy, s egyben foglár”

Azonban csak az államot képviselő hatóságnak, azaz Marcinak van mindenki felett hatalma. Ő intézkedhet. Ő mondhat ítéletet bárki felett. Ő kínozhat. Ő utasíthat. És mindenki tudja, hogy az engedetlenség aránytalanul fájdalmas következményekkel jár.
A retinánkba ég a jelenet, amikor Szilvi nem akarja megenni a spagettit. Az ételt Marci a földre kotorja, majd megcsúszik a földön lévő ételen, és a bakancs talpáról, ami lehetne csizma is, lekapraja, végül ráparancsol a még mindig túlságosan Ritás Szilvire, hogy egye meg a földről. De ha már ott van Annácska, akit korábban sikerült betörni, hát megkéri, hogy segítsen a „testvérének”. A két nő, mint jó amish feleségek engedelmesen eszik kézzel a földről a bakancs talpáról lekapart ételt.
Az Árpád családban mindenki kegyetlen, mindenki gyanakvó, és potenciálisan mindenki besúgó mindenkivel szemben. Egyedül a Papa tűnik fel jóságos, gondoskodó békebíróként, noha az egész rendszert ő hozta léte, az ő akaratából működik, és mindenki neki engedelmeskedik, noha a kegyetlenkedéseket az ő ökleként Marci hajtja végre.
Csak apránként sejlik fel, hogy a döntéseit sokszor logikátlan szeszélyek irányítják, hogy a maga álszent módján ős a legkegyetlenebb. Marcit egyedül ő bántalmazhatja, amit meg is tesz, és Marci engedelmesen megjátssza a szenvedőt, bár megsúgja azért, hogy már nem tud úgy ütni, mint korábban.
A következőkben Szilvi maga is beavatott építője a rendszernek, amely továbbra is zsarnoki módon bánik vele, amikor is férjet rendel mellé. És bár ezt nem akarja, részt vehet a férj kiválasztásában, elrablásában, majd a balul sikerült akció után a megölésében, amit semmilyen retorzió nem követ. A zsarnokság megvalósítása szinte mindig büntetlenséggel jár.
A Papa: Ferenc József apánk, Horthy apánk, Kádár apánk, és így tovább… A jóságos, gondoskodó imázs álarcát viselő embertelen zsarnok. A hatalom, amely alternatív valóságot teremt, ahogy egy gyermek építőkockákból várost, vasútat álmodik, és elvárja, kikényszeríti, hogy a rád osztott szerepet ebben a játékban engedelmesen betöltsd.
A Papa sorsa az, hogy eljár felette az idő. megdönthetetlen, de halandó. Meggyengül. Egyre szentimentálisabb lesz önmaga iránt, és végül elveszti azt az erőt, amivel uralta birodalmát. A világát rituálék sora teszi kiszámíthatóvá. Ilyen rituálé az is, amikor szovjet mozgalmi gyermekdalokat hallgatnak bakelit lemezről. Ez kétszer is megjelenik a filmben, ami miatt van okunk feltételezni, hogy a felsorolt apák közül ki is az, akit Szervét Tibor megformált. De rituálé az is, ahogyan fellázadnak a Papa ellen, és meggyilkolják. Az, hogy mindenki döf legalább egyet a megsebzett testbe, Marci okos intézkedése: mindenkinek részt kell vennie a zsarnokság megdöntésében, mert aki nem vesz benne részt, abban tovább fog élni.
Akik abúzáló, bántalmazó kapcsolatban nőnek fel, gyakran olyan kapcsolatokat alakítanak ki, amelyekben ismét abúzáltak, bántalmazottak lesznek. Akiket megfosztottak a saját identitásuktól, vagy akiknek eleve az őket fogva tartó hatalom adott identitást, szembesülhetnek azzal a problémával, hogy visszanyerhetik-e, kialakíthatják-e a saját identitásukat. A film végül felteszi ezt a kérdést, és fájdalmasan reális választ ad.
A legtöbben soha nem teszik fel ezt a kérdést. Az emberek többsége valamilyen kategóriába akar beilleszkedni, mert úgy olyan keretek kap, olyan szerep lehetőségét, amit eljátszva biztonságban érezheti magát. Olykor ő maga is hozzájuthat igazságtalan előnyökhöz, a lehetőséghez, hogy másoknak kellemetlenséget, kárt, hátrányt okozzon, és ezzel oldja a saját frusztráltságát.

„mindenki szem a láncban”

E keretek nélkül a kialakultalan, vagy lerombolt személyiség összeomlik, ezért biztonságot keres. Így Rita is visszatér az Árpád lakásba, ahol a nyitva álló ajtó mellett is együtt marad a család. Folytatják a rituálét, amelynek része a családi vacsora, a közös ügyek megbeszélésének az ideje.

„A Papa elcsatangolt”

„Visszahozzuk”

Elpusztították ugyan a zsarnokot, aki őket teremtette és formálta, de úgy döntenek, hogy pótolják.
Úgy döntenek, hogy teremtenek maguknak egy új zsarnokot azzal a céllal, hogy az életük a megszokott, biztonságosnak megélt mederben folyhasson tovább.
Ilyen az, amikor egy egész társadalmat kerít hatalmába a kór, amit Stockholm-szindrómának nevezünk. Nyitva az ajtó. Elmehetnél. Lehetnél önmagad. Vagy élhetnél itt is, a saját identitásodnak megfelelően. De ahogy Rita visszatér a rákényszerített szerepbe, és inkább lesz továbbra is Szilvi, úgy egy egész társadalom is dönthet úgy, hogy az önazonosság és a szabadság helyett neki inkább egy, és mégy egy, és még egy… új Papa kell.
A film példázat arról, amiben élünk. Alacsony költségvetésű, független. Mondandójában általános és kortalan, de aktuális is. Eddig százezren látták. De kötelezővé kellene tenni nem csak a megtekintését, hanem azt is, hogy az emberek gondolkodjanak róla.
Kérlek, te is tedd fel a kérdést, hogy Árpád apánk hazájában hogy érzed magad otthon? Árpád apánk országában eltűnődünk-e néha azon, hogy Riták vagyunk-e vagy Szilviák?
Szereplők: Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Simon Kornél, Znamenák István, Józsa Bettina, Zsurzs Kati, Simon Soma. Rendezte: Holtai Gábor.