Hídember
Írta: Lajtos Nóra
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 300
Hídember
A híd alatt lakom.
Esténként felkapcsolom a holdat,
hogy ne féljek nagyon. Sokszor
ébren álmodom azt, hogy egy
mazsolás kuglófban lakom.
Olyankor vanília illatú a bőröm,
a hajam. Megy lefelé a nap.
Még nem vacsoráztam. A főtéren
egy kisgyermek a galambokat etette
kiflivel. Majd megunta és eldobta azt.
Most ezt a félholdacskát bámulom:
a fiam vajon merre lehet. Özvegy vagyok.
Voltam boldog s boldogtalan. Fáznak a
csontjaim. A kuglófban legalább meleg van.
A felüljáró éjjel elcsendesedik. Elképzelem,
amint puha párnára hajtom le a fejem,
felülök, felrázom, hogy kényelmesebb
legyen. Az éjszaka csillagmintás plédjével
takarózom be állig. Hajnalodik. Szemembe,
számba fújja a port a szél. Legalább nem esik.
A csatorna vize nem iható, de mosdásra jó.
Nem vagyok ápolatlan, csak egy híd alatt lakó.
Úgy döntöttem, hogy a kuglófomat is megeszem:
kieszem magam ebből a világból, s majd marad
utánam néhány mazsola. Aszott szőlőszem
voltam mindig is, de most már bizonyos –
azt hiszem.