Harlequin a színpadon
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 228
HARLEQUIN A SZÍNPADON
Miféle gyerekes, színpadi játszma ez?
Harminchat éves, sztoikus férfi
elhatározza, hogy ismét örök-gyerek
lesz, s ha kell szükség szerint
visszafiatalodik. Tapogatja, mint
megstoppolt korcát arcának
grimaszszerű ráncait, s a nyugalmat
mely csupán keveseké. Torz bohóc-
mosolya színlelt örömében félre
bicsaklik, hogy tegnapok folyamában
még büszkén hihette joga lenne őszintén
megnevettetni szomjazó humorra a közönséget.
S a hölgyekre, akik angyali
gesztusaikkal szintúgy lapátra tették s
kirúgták. Elmélyült, beépült
vigasztalásra, még kívülről láthatná
önmagát gyürkőzik, emésztődik vele
akár egy cinikus kacsintással egy-egy
díva-hölggyel. Miféle csalárd játék ez?!
Vajon mi jöhet majd ezután?
Változatlan a kreatív performance ha
életét, mint labirintust lelkek kósza
mélyén szabadon bocsátja. Majd
dörrenni fog benne is a mindentudó,
szent áldozat. Jól körbe bélelt lázadóként
a szívet, mint komfort-manó, mesebeli
lény lelakja.
Kese-szilánkos, szúrós kritikákat szagol
a szirupos, áttetsző levegővel, ha
valamivel egyet nem ért.
Költözködéséhez így is, úgy is joga volt.
Pimaszsága – meglehet -, rég összetört.
Elfüggönyözött inkognitója
megdöbbentő, görbe tükör. Szemei körül
kékráncos karikák még büszkén, s
rátartin kéklenek, mint ki kedvenc
játékát őszintén siratja meg.
Idült vénsége csupán egy mindentudó
ablak, mely testére s inkább szellemére
épül. Csipkedi már javában a halál,
melyre óhatatlanul torz vigyort vág, míg
egy napon szépen magától elengedi.
Csikorgó csontváz-inkognitója hajol ki
Kharón-hajóján utána. Helyezkedni
próbál tevékenyen élete.