Halkuló
Írta: Hepp Béla
Közzétéve 5 hónapja
Megtekintések száma: 201
Halkuló
Kedves, az ajtót halkan csukd be
magad után, ha kérhetem,
kattanjon zár a fáradt csöndre;
feszültség, örlő félelem
üljenek el,
akár a jel,
amit felszív a végtelen.
Ahogy a lépted távolt koppan,
felfénylenek emlékeim,
keramit, sárga fényben ott van
egy térdarabban, szélein
kerék zörög,
a dal örök,
akár a kő, s a sárga szín,
lépcsők, korlátok, ringó léptek,
csészék, szavak és tejhabok,
platánlevélben napfény, lélek,
ahogy ránézek, felragyog,
itt vannak mind
emlékeink,
hallgatnak. Belül hallgatok.
Hideg lett, látod, hosszú a tél,
kihunyó szikra, hűlt parázs
dermeszt mosolyba, tavaszt mesél,
hazug tavaszt egy dobbanás…
Nem fér velem
az értelem.
Csak szívem van. És semmi más.