Felfoghatatlan
Írta: Brinkusz Gábor
Közzétéve 2 hónapja
Megtekintések száma: 201
Felfoghatatlan
A gyufa sercenése juttatta eszembe,
a lángra lobbanó foszfor
tudatba maró illata,
– itt kell lennie valahol –,
de nem emlékszem,
milyen volt bőröd ráncokkal
barázdált rajzolata.
Akár a cinkosan kacsintó
démon szeme,
felizzik a papírba
préselt dohány,
mélyen beszívott füsttel fúrok
egyre mélyebbre,
de szemed színe helyett csak
köhögést talál a
könyörtelen kátrány nyomán.
Kávé zamatával próbálkozom,
hátha meglátom,
miként ölelte ajkad a
csésze fodros falát,
De csak a zacc undok íze
torzítja grimaszra arcom,
s tovább tépkedem az
emlékezet ostoba fonalát.
Talán egy korty a
féltve őrzött palackból
--annyi sincs már benne, épphogy
nyelvem hegyét édesíti meg –,
de hogy mosolyod íve
milyen volt
– hiába néz vissza rám -,
elrejti a magánytól
fakuló üveg.
Pillanatok műve az egész,
mégis, mintha ezernyi év
szántaná az elmém,
homályba tartó alakod figyelem,
földre borulva könyörgöm,
mégsem fordul vissza felém.
Világok sorsát hagynám magára,
tüzelnék félelmet, magányt s
kegyetlen haragot,
de bármilyen mélyre ások,
bárhogy próbálkozom,
nem megy…
Nem látom az arcod.
2023.01.19.