Ez elment vadászni
Írta: Lovass Adél
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 599
Ez elment vadászni
Rohan az idő?
Dehogy rohan. Vánszorog.
Mintha minden tétova
percláb bokáján
béklyó volna.
Az idő ácsorog,
míg a döntés mocskos leve
rád csorog.
Számolod a lassan telő napokat,
s te nem tudod, hogy
örülj, vagy (meg)őrülj emiatt,
tudni akarod – s nem
a benned rejlő titkodat.
Tervezel. S olykor
tipegő lábak képe
villan előtted,
gondolsz egy névre
(kicsi kézbe rajzolsz eképpen:
Kerekecske, dombocska,
elszaladt a nyulacska),
olykor tulajdonosát tépik ki belőled.
Ízekre, cafatokra szedik
a kis ártatlan húsát,
mit cirógathatnál finoman,
számolgathatnád ujját:
„Ez elment vadászni,
ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
ez az icipici meg …”
Megette? Lábát, karját…
Odabenn nő, nődögél.
Ha kitépik belőled,
lelkedbe szakad úgyis a gyökér.