Exil 2. rész
Írta: Kertész Zoé
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 308
Exil 2. rész
Párizs valamikor a 90-es években.
Az íróasztal fölött, a kompjuter fényében Aline és Cécile beszélgetnek.
- Ki az a Stella ?
Cécile közelebb hajol a géphez.
- És ki ez az ügyvéd ? Te ! Ez nem az én kis férjem ?
- Dehogy ! Csak véletlen...
Cécile kiszórja a táskáját a kanapéra, kikapja a rúzsát, csücsörít és bepirosítja az ajkait. Majd a kisujjával ledörzsöli, amit a szájára kent.
- Különben mostanában megint elég furcsán viselkedik. Marc-nak mindig voltak csajai, már megszoktam. De tudod, ők jönnek mennek, ... én meg maradok. - Visszadobál mindent a táskájába, megigazítja rövid barna haját, összepattintja két kis kézitükrét.
- Na, szia szépség, én elmegyek... - Aline utána kiált :
- Kint már esik ! Maradj ! - de az ajtó becsapódik. A kulccsomó nyöszörög ahogy himbálódzik a zárban. Aznap este Aline egy kis cetlit ragaszt a kompjuterjére :
" Stella : nevet megváltoztatni..."
Pedig másnap reggel mégis "Stella" keres bérlakást a neten egész Eurpában.
Meg New Yorkban is, csak úgy. Hátha...Az egész napos keresgélés után a hirdetések között, " A nagy nyertes Berlin" gondolja.
" A legolcsóbb lakbér, igazi kultrális élet, de nem ismerem, sose jártam ott, és nem is beszélek németül, akkor meg minek ? "
Csöng a telefon.
Aline kávéját szorongatva megy át a szalonon, hogy felvegye.
A TV ben egy öltönyös fiatal férfi éppen azt meséli a világnak, hogy szereti a bankját.
- Hát én nem - mondja hangosan.
- Elég különös szenvedélyed van, fene az izlésedet...- " Miért van ez is mindig bekapcsolva? "
- Allô ?
Magyar barátnője van a vonalban, aki arról mesél, hogy Budapestre szeretne menni. Aline félfüllel figyel, de gondolatai a regényében járnak.
Stella a mosogatónak támaszkodva szürcsöli a teáját. Rúzsa nyomot hagy a csésze szélén.
- Tudod, én igazán soha nem szerettem ezt a lakást. A szobák északiak, a konyha meg a fürdőszoba déli. Ha kell, ha nem, mindig itt vagyok. A déli részen a fényben.
Agnès bólogat.
- Én is azt szeretem.
- Amikor kivettem, a pici idős néni, akinél a kulcs volt, azt mondta mosolyogva : Az utcait vegye ki, az sokkal jobb, ha az utcára lát az ember. Mert kettő közül tudtam választani. Ha meggondolom, hogy ma mi van? Kettő közül választani ? Felejtsd el. Csodálatos öregasszony volt. ‟ Magának nincs gyereke ?" Kérdezte. Oh, ne aggódjon, nekem hat gyerekem van, mégis mindig egyedül vagyok.‟ Kis kék szemei a nagymamámat juttatták eszembe. Igen, a két lakás közül ez volt a jobb. Jóval nagyobb volt, de kevésbé felújítva, a másik viszont ugyan az udvarra nézett, de gyönyörű hófehér új konyhabútorral meg ragyogó sima fehér falakkal.
Agnès az udvar felé pislog.
- Ebben, a nagyobbikban, a konyha valami szalonféle lehetett régen. Látod ? Egy kandalló trónol a fal közepén. Teljesen túlméretezett terem, még a dolgozószobát is a konyhába költöztettem, elfér.
Aline az órára pillant.
- Ne haragudj Ilona, ki kell szaladnom valamit venni, mert bezárnak.
- Ok, persze menj csak. majd később beszélünk, de gondolkodj a pesti úton, jó ?
- Aha.
- uszi !
- uszi !
Aline összekapja magát. "Még mindig olyan meleg van !" A hátul kivágott szandálját választja.
Kilép a folyosóra, a páncélajtó becsapódik mögötte azzal a jellegzetes kis zajjal, amikor a zár nyelve bekattan...
- Te jó ég, a kulcsom ! A kulcsom belül maradt a zárban..! Ez nem igaz ! Ezt a hülyét ! - "A telefonom !"
Táskája mélyén kotorász, majd előhúzza. " Mégsem vagyok teljesen idióta "
Első gondolata a...
" De nem. Abból félreéertés lehet. Inkább..."
És már nyomja is a gombokat. " Vedd már fel !"
- Yvan ?.. Hogy vagy, öcsikém ?
- És te hogy vagy, nővérkém ?.. de mióta hívsz engem öcsikédnek ? Jól vagy ? Mi kéne ?
- Figyelj Yvan, hol vagy most ?
- Peruban
- Peruban... Beteg vagy ? De hát akkor miért veszed fel ? Hát egy vagyonba fog kerülni neked !?
- Neem... Nem fog. Van egy trükköm.
- Mi a frászt csinálsz Peruban ?
- Hát a barátnőmmel vagyok itt, aki...
- És Anne tudja ? Már nem vagytok együtt ?
- Nem.
- Ne hülyéskedj, egy olyan aranyos csajt soha nem fogsz találni,
- Na, ezt majd megbeszéljük máskor. Miért hívtál ?
- Mert kizártam magam. Kéne a kulcs.
- Hát ez most nem fog menni, keress egy szerelőt.
- Jó... Hát legalább hallottam a hangodat, jobb lenne gyakrabban beszélni.
- Igen Aline, majd behozzuk.
- Vigyázz magadra te...
Aline leteszi a telefont, egyedül marad a csendben. A lambériás folyosóra a nyári nap itt-ott besüt. Fényfoltok táncolnak, a fák árnyékai.
" Mindig utáltam ezt a folyosót, a fadíszítéseket." Mutatóujját végighúzza a korláton, semmi. " Még szerencse, hogy ilyen szép tisztán tartják."
Leül a lakkozott falépcsőre, leveszi magassarkú szandálját és lábait kinyújtva, nyári ruháját magasra húzva, babrál a telefonjával. ‟ Kit kéne hivni ? Azt a hülye drága szemétládát nem. Soha többet.‟ - gondolja.
" Akkor is ugyanitt kuksoltam, csak tél volt. És fáztam. A mester 1 órás késéssel érkezett, szinte semmit nem csinált, és 5 perc munkáért legombolt 500 Frankot."
A szomszéd ajtó lassan kinyílik.
- Elnézést, még soha nem beszéltünk, de én tudok talán segíteni, ha megengedi.- Aline hátranéz, hosszú vörös haját hátraveti.
" Áh. Igen, a kis vietnámi, persze ! Ez mindent tud rólam, mert mindent hall..."
Térdig érő vékony fekete bermudában félmeztelenül, szőrtelen mellkasával, a szomszéd bújik elő.
Aline feláll, könny ruhája visszaesik a térdéig, de még mezítláb is jóval magasabb a fiúnál, aki épp csak a válláig ér.
- Köszi... Nagyon kedves magától, de hogy gondolja a dolgot ? Van valami álkulcsa ?.. Vagy, ismer egy zárast ? - csillan fel a szeme.
A fiú a karját vakarászva válaszol.
- Hát azt is lehetne, vagy egy röntgenfelvétel is jó lenne, de az nincs nekem.
- Röntgen felvétel ? Az meg minek ?
- Hát tudja, ha bedugjuk az ajtófélfa és az ajtó közé, és gyorsan felhúzzuk, akkor az kipattintja a zár nyelvét. Ezért is jobb mindig bezárni...
- Aha. Nekem van, csak bent. Az irataim között.
- Vagy hitelkárya, ha van, bár az lehet, hogy tönkremenne tőle.
- Ha én ezt tudtam volna ! Már fizettem a múltkor is egy csomót...
- Igen, emlékszem.
" Micsoda ? Ez emlékszik... Tudtam én, hogy mindent hall ! " Aline meghatódik a fiú őszinteségén és elmosolyodik.
- Akkor ?
- Hát, arra gondoltam, hogyha nyitva van az ablaka, akkor tőlem átmennék kívülről.
- Az ablakon át ??? Dehát a másodikon vagyunk, ember !
- Nyitva van, vagy nincs az ablaka ?
- Hát nyitva van, de...
- Már csináltam ilyet, ne aggódjon !- kiált vissza és eltűnik a nyitvahagyott ajtó mögött.
- De ?! Mmm... Csupafül ! Monsieur Csupafül kaszkadőr - motyogja Aline. " Azt se tudom, hogy hívják ezt a szerencsétlent.
A francba, hogy mindig van valami ! Pedig most is írnom kéne..."
Néhány nappal később az Avenue du Général-Leclerc - en Aline toporog a piros lámpánál. Nem úgy, a kis idős hölgy, az alsó szomszéd, aki nem várja meg a zöldet, mosolyog, és lelép a járdáról, bízva a gondviselésben. Aline ledermed. Minden kocsi, motor busz, lelassít. Még csak nem is dudálnak.
És mintha mi sem történt volna, amikor Aline mellé ér, megérinti a karját.
- Hogy van ? Megszerette a lakást ?
- Jaj, jónapot, hogy tetszik lenni ? Igen, igen... Az utcai...
- Jó döntés ! Csakhát az ajtóra vigyázni kell... Az a fiatalember nagyon merész volt !
- ...Tetszett hallani róla ?
- Persze. Az egész utca hallotta.
- Hát igen. Valaki kihívta a rendőrséget, azok meg azonnal ott termettek, főleg amikor meglátták a falon az ablak közti peremen a falba kapaszkodva oldalazni Spider Man-t. Azt hitték
öngyilkos, vagy valami őrült skizofrén.
- Segíteni akart magának.
" Meg egy kicsit sok akciófilmet látott a srác."
- Én is láttam, a rendőrök lentről kiabáltak neki, mert beakadt a nadrágja a falon valamibe. Dugó lett az utcán, tudja. Mindenki azt nézte. A rendőrkocsitól nem tudtak továbbmenni. Aztán kiügyeskedte magát egy kézzel is, hogy kiszabadítsa az anyagot, de...
- Én meg nem tudtam semmiről. Nem hallottam semmit, mert a folyosón aggódtam a fiúért, próbáltam nem arra gondolni... A legrosszabbra. Te jó ég ! Csak azt ne ! Aztán fellélegeztem, amikor beengedett... hozzám.
"Csorgott róla a víz. Volt egy kis probléma, de megoldódott. - mondta. Én meg azt hittem, az ajtóról beszél. "
- Mire bementem, már elment a rendőrség. Látták mi van, leteremtették a srácot lentről, de elmentek.
Összehúzza kék szemeit.
- Viszontlátásra. Vigyázzon magára, meg a férfiakra is.
Eltipeg, kicsit Erzsébet királynős hátulról.
Csakhát ő testőr nélkül sétálgat a kocsik között. " Hat gyereke van... Döbbenet. Vékony, pici, törékeny."
Én meg teljesen el vagyok maradva az írással.