És újra kettesben József Attilával
Írta: Szepesi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 211
…és újra…
kettesben József Attilával
Sokaknak mára csak talány,
mi neked akkor nagyon fájt:
fényes homlokod mögött
dörömbölt a századelő
ezernyi gondja.
Szívedre fagyott a magány,
míg megváltást kerestél
– szövetségest, hogy majd megoldja.
Az emberhez méltó gondokat
máig súlyossá ólmozta
az önös érdek:
kevés az igaz, s a valódi,
de a bánat temérdek.
Mert íme:
itt van az új század,
a huszonegyedik, s benne
annyi nyomorúság megelevenedik.
Még most sem „… nagy az ember,
De képzeli, hát szertelen.”
Azt űzi, tapossa,
mi azzá tehetné:
„a szellem és a szerelem!”
Hová tart hát a világ?
Szavaid itt izzanak,
lüktetnek a mában,
és mutatnák az utat
az ember magányában.
Jaj, de Rád ki figyel?
Vigyázó tüzed
erőszak oltja el.
Pusztulás lehet az ára,
mégsem ügyelünk a mára!
(Az idézett sorok József Attila: Ars poetica c. verséből valók)