Érettségi öltöny
Írta: Kő-Szabó Imre
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 456
Érettségi öltöny
Már évek óta nem jutott eszébe Sándornak, hogy a szekrény oldalsó részében ott lóg az érettségi öltönye. Évente egyszer rápillantott, akkor is csak úgy futólag. Talán kezdeni kellene vele valamit, hiszen több mint tíz éve nem volt rajta. Emlékszik, a gimnáziumban mindig pulóverben járt, ez az öltöny csak az érettségire készült, hiszen megvolt az iskolai szokásrend, ebben a sötétkék öltönyben kellett ballagni. Özvegy apjának nagy erőfeszítésébe került, hogy anyagot vásároljon, hozzá a cugehőrt – zsebanyag, koptató, gombok –, így mondta a szabómester, aki többszöri próbálgatások után, végleges formába öntötte az öltönyt. Akkor csinosan állt rajta. Amikor otthon a tükör elé lépett, érezte, úgy néz ki, mint egy filmszínész, talán Yves Montand. Róla a „Félelem bére” című film jutott az eszébe és emlékezete szerint ott nem viselt öltönyt. Akkor inkább a férfias sármosságát hasonlította öltönyös mivoltához. Persze akkor még vékony volt, nem úgy, mint most. Négy éve megnősült, ezzel megszűntek a csavargások, az esti, sokszor éjszakába nyúló kimaradások. Megállapodott. Étvágya is volt, nem kímélte magát. A kilók is ragadtak rá. A faluban, egyszer a feleségének, Áginak, azt mondta egy asszony: - Jól megkelt a maga férje is! Ez jutott eszébe a múltkorában, amikor kinyitotta a szekrényt és keresett benne valamit. – Lehet, hogy még egyszer jó lesz! – mondta magának, de titkon nem hitt az egészben. Így elhessegette magától a gondolatot, hogy egyszerűen foglalkozzon az öltönnyel.
Történt aztán egyszer, hogy a téli tüzelő felaprításához, segítséget kellett keresni. Sándor elfoglalt volt az irodában, ha jött a hétvége, akkor inkább pihenni szeretett, nem pedig valamiféle aktív, izmokat megmozgató munkát végezni. Cserépkályhával fűtötték a lakás két szobáját. Vettek valamennyi szenet, mondván, ha nagyon hideg lesz, ezzel rásegítenek, de a fával való fűtés gazdaságosabbnak mutatkozott, hiszen a kisközséget, itt a hegyekben, körbe erdő vette körül. Többen dolgoztak a faluból az erdészetnél és kaptak illetmény fát, melyet inkább eladtak, pénzzé tettek. Sándor is vett két pótkocsis vontatóval. Mikor leborították az udvarba, olyan volt, mint egy óriási fahegy. Látván ezt a sok fát, már attól borsódzott a háta, hogy fűrészt vegyen a kezébe. Aztán azzal nyugtatta önmagát, hiába lenne az elhatározás, nem tudna tenni semmit, hiszen nincs fűrésze, meg bakja, melyre fel kell tenni a fát ahhoz, hogy karikára lehessen szeletelni. Legjobb lenne egy motoros szalagfűrészest elhívni, az egy-kettőre összedarabolná ezt a hatalmas fakupacot. Sajnos a fűrészes csak egy hónap múlva tud jönni, addigra pedig jócskán megjönnek ezek a tél előtti hidegek. Más megoldást kellett találni és a töprengés, gondolkodás, információ szerzés ütemébe került képbe Bohus bácsi. Első hallásra idegenkedett ettől a megoldástól, hiszen Bohus bácsi öregember, ő már nem bírja húzni a fűrészt, aztán hogyan birkózna meg ekkora tömegű fával? Többen próbálták meggyőzni Sándort. Mondták: - Bohus bácsi, igaz, hogy öreg, lehet vagy közel hetven, de szokott ő napszámba járni. Vállal ő kertásást, favágást, biztosan fűrészelést is. Özvegyember, már jó pár éve meghalt a felesége. A csekélyke nyugdíja mellé jól jön az a pár forint, meg reggelit, ebédet is szokott kapni, ameddig dolgozik, ez sem közömbös számára. Pár napra így legalább megvan az ellátása is. Mondták még, rendes, megbízható, vallásos ember. Ez utóbbiról Sándor is hallott, hogy az öreg Bohus bácsi, minden vasárnap ott van a misén, templomba járó embernek ismerték. A templomba nem szokott a padokba leülni, mert a le- és felállás, térdelés, már nem az ő lábainak való. Szerény, szürke, már eléggé kopottas öltönyében, melyet egy fehér inggel csak vasárnap fett fel, ott állt az utolsó sorokban, a fal mellett és áhítattal hallgatta, amit a pap prédikál. Néha még az éneklésbe is belekapcsolódott.
Sándor szólt a szomszédjának, mert annak távoli rokona volt Bohus bácsi, hogy jöjjön el, szeretné vele megbeszélni ezt a fa fűrészelési dolgot. Másnap este meg is jelent az öreg. Nem sokat beszélt, felmérte, mit kell tennie, megitta azt a kupica pálinkát, melyet Sándor töltött neki. Aztán annyit mondott: - Rendben van, holnap reggel jövök! Bohus bácsi elment. Ági, a felesége kérdezte: - Mindent megbeszéltetek? – Mindent! – mondta Sándor. – Ő hoz szerszámot? És meddig tart a munka? – kérdezett vissza Ági. Sándor erre nem tudott mit válaszolni. Most döbbent rá arra, hogy tulajdonképpen, nem beszéltek meg semmit. – Biztosan tudja, mit kell elvégezni! – összegezte, hogy feleségén kívül, önmagát is megnyugtassa. Átmeneti izgalom kerítette hatalmába, de aztán azzal összegezte: - Biztosan nem most teszi ezt először!
A megbeszélt időben, reggel hét órakor megjelent az öreg. Hozott magával fűrészt, baltát, hosszú nyelű hasogatót és fűrészbakot is. Felállította az udvar sarkában és feltette az első ölfa darabot. Meghúzta a fűrész feszítő pántját és elkezdett fűrészelni. Nem rontott neki, szép egyenletes mozdulatokkal húzta, tolta a fűrészt, amely szélesre tágított, éles fogaival harapta a fát. Mozdulataiban volt valami különleges, egy kicsit talán mókás mechanizmus is. Ugyanis amikor tolta a fűrészt a fába, kissé megroggyantotta térdben a két lábát. Ezekkel a mozdulatokkal egy különleges ütemet kölcsönzött fűrészelésének. Sándor távolról nézte Bohus bácsi mutatványát. Először egy kicsit mosolygott, majd csodálkozott rajta. Csodálkozott, mert a fahasábok egymás után kerültek a bakra és mellette egyre nagyobb halmot képeztek a levágott fakarikák.
Bohus bácsi hat napon át jött fát fűrészelni. Pontban hét órakor mindig megjelent. Elővette a fáskamrából a bakot, meghúzta a fűrészlapot feszítő zsineget, majd oldalról odatámasztotta a bakhoz és beköszönt, hogy megjött. Szó és ellenvetés nélkül elfogadta Ági pálinkáját, mert Sándor a hivatalban volt és nem tudta megkínálni. Elkezdte a munkát. Két órát megállás nélkül fűrészelt. Úgy kilenc óra körül Ági szólt az öregnek, kész a reggeli, jöjjön, fogyassza el. Bohus bácsi a nadrágjába, két oldalról megtörölte a kezét és leült az asztalhoz. Nem beszélt sokat, ha megszólalt, akkor is inkább az időjárásról ejtett szót, másról nem. Ági szalonnát sütött és tojást ütött rá, vagy kolbászt karikázott le, hagymával és tojással. Igyekezett tartalmas reggelit összeállítani, hogy az öregnek legyen ereje a fűrészt húzni. Kérdezte, hogy mit szeretne enni, de az öreg csak annyit mondott: - Mindegy, nem vagyok válogatós! Ez megkönnyítette az ebédtervezést és elkészítést. Csinált pörköltet, sütött oldalast, főzött gulyáslevest, mindig annyit, hogy nekik is jusson belőle. Az öreg úgy egy óráig felváltva fűrészelt és időnként a felkarikázott fát behordta a kamrába, és szép sorába felhalmozta a fal mellett. Ebből aztán, majd a nagy hidegekben könnyű lesz egy-egy kosárral bevinni, mert összehasogatva, így fűtésre kész. Sándor, amikor hazament, örömmel nyugtázta, mégis jó volt, hogy az öreget hívták el fát vágni. Csak akkor keseredett el egy kicsit, amikor esténként találkozott a már indulóban lévő Bohus bácsival, aki eléggé sovány, fáradt ember képét mutatta. Aztán másnap este, mikor újból hazament, látta, hogy a napról-napra felhalmozott mennyiség nem kevesebb, akkor egy kicsit megnyugodni látszott, hogy annak ellenére, milyen képet mutat kifelé, bírja magát az öreg. Valóban bírta, bírnia kellett, nem most, már fiatal kora óta. Nála nem volt megalkuvás, lazsálás a munkában, mert ha egy kis lazaságot engedett volna, akkor nem lenne sehol. A munka adta az értelmet, tudta, nem lehet lustálkodni, henyélni, mert amit elvállalt, azt mindig becsülettel teljesíteni kell. Hol állna a világ, ha csak úgy egyszerűen ellazsálná mindenki a dolgát? A pihenésre ott a vasárnap, meg a téli hosszú esték, de tavasztól őszig, dolgozni kell. Így látta ezt apjától, nagyapjától, most már ő sem tehet másként, de nem is lenne kedve hozzá. A rendszeres elfoglaltság, ami élteti, mert tudja, hogy holnap is van mit tennie.
Eltelt a hat nap. A fa az első kosártól az utolsóig, felfűrészelve, hasogatva, összerakva, ott állt a kamrában. Öröm volt látni ezt a precizitást, ezt a szép munkát. Sándor beszélt a munka végeztével az öreggel. Megköszönte a munkát, meg is dicsérte. Látszott Bohus bácsin, hogy a pénzen kívül, amely szerény összeg volt, mert csak annyit kért és fogadott el, ez a pár kedves szó esett neki a legjobban. Már búcsúzkodtak, kezet is ráztak, az öreg összeszedte a szerszámait, a fűrészt a vállára akasztotta, a baltát fejével felfelé fordítva a hóna alá csapta. A bakot pedig a fűrész mellé, a vállára vette, amikor Sándor megállította az öreget. – Bohus bácsi, várjon egy kicsit! – mondta és eszébe jutott az érettségi öltöny. Nem mondta ki, de hirtelen eldöntötte, odaadom, ott lesz a legjobb helyen! Az öreg csak állt és várt, már meg is sokallta az időt, lerakodott. Sándor jött egy nagy nejlon zacskóval, benne az eddig őrzött, sötétkék színű öltöny. Zakó, pantalló, tehát komplett ünnepi viselet. – Fogadja el! – mutatta és még hozzá tette: - Én már rég kihíztam, nem férek bele, de magának még jó lesz! Az öreg szabadkozott, nem akarta elfogadni. Sándor ki is vette a zacskóból és megmutatta neki, hozzá is illesztette. Bohus bácsi csak nézett, csodálkozva. Ilyen szép öltönye neki még sohasem volt. Talán az jutott az eszébe, mit csináljon vele? Sándor, mintha elleste volna a gondolatát, gyorsan hozzátette: - Vasárnap ebben megy a templomba! Erre az öregnek egy pillanatra megállt a tekintete, gondolkodott, mintha tényleg elképzelné, hogy vasárnap, ebben a szép sötétkék öltönyben megy a misére. – Magának, tényleg nem kell már? – kérdezte óvatosan. – Nem! Tényleg nem! Nem is tudnám felvenni. Kihíztam! – mondta Sándor és mutatta, hogy milyen nagy lett a pocakja. – Akkor jó! – nyugtázta. – Elfogadom! Nagyon szépen köszönöm!
Megállt egy pillanatig, nem is tudta, hogy ezt a most, nagyon értékessé vált zacskót hová is tegye. Sándor mondta: - Segítek! – és kézbe fogta. Megvárta, amíg az öreg újból felszerelvényezte magát a favágó eszközeivel, odaadta a kezébe és még hozzá tette: - Használja egészséggel! Már a kapuban volt, amikor visszaszólt: - Köszönöm! Szikár alakja, lassan elveszett az esti szürkületben. Sándor hetek elteltével hallotta, hogy Bohus bácsi a templomba a sötétkék öltönyben volt, úgy feszített benne, mintha ő is most érettségizne.
*