Empátia
Írta: Haász Irén
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 310
Empátia
Kavicsmezőn tapod lábam,
lombbá nyújtózott levelek
integetnek napos sávban,
hívogatnak, nem mehetek.
Százholdas pagony a szívem,
belefér a kemény kő is.
Sorsvert létek terhét viszem,
három dimenzió őriz.
A lelkemben mindig csírát
bontanak a görbedt csontok,
zúzott testek, mondvacsinált
jólétből lett horizontok.
Sosem bírtam farkashorda
élére állt angyal lenni,
de ha bárki elém hordta
baját, megindultam. Ennyi.