Einstand
Írta: Egervári József
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 145
Einstand
Hétfőn azt mondták, összeférhetetlen vagyok,
ja, agyhalott, értem,
egészen öregesen megkevertem a kávét,
a vita legyen szakmai, kértem,
mert földig hajolni már vén vagyok,
csak egyetlen esetben tűri
összeférhetetlen jellemem,
ha a tudás és tehetség dönti el,
ami vitatott.
Kedden morcosan és álmosan ébredtem,
csúszkáltam a hóban és a jégen,
már a kávé sem segített azon,
amikor ferde szemmel nézett rám a hatalom,
mert nem tapsoltam lelkesen,
és már nem élveztem,
amikor hatvannégy fogú
plakáton a vigyor,
miközben sokaknak nem jut
se zsír, se kenyér, se zsíros kenyér,
se sör, se bor.
Szerdán rendeletileg kormányozottan
magamtól megvédtek,
a közbeszédet jól fizetik, tudom,
ám egyre több a pusmogás,
a píár bámulat, modern, mai
(az einstandot megirigyelhetné Ács Feri),
az egyetemeken majd lojalitást tanítanak,
közpénzből lesz póráz, új imakönyv és fapad.
Csütörtökön azt mondták, minden rendben,
el is hittem, aki öreg, meghal, aki fiatal,
annak jut esély,
a szeszély úri flanc, időleges,
ne ágálj, szentem,
nemes a szándék, mondták,
hozzáértő urak irányítják a hajót,
virtuális számsor az alkaron,
jobb, ha mindent tud a hatalom,
így garantált a rend:
fent urak, lent engedelmes alattvalók.
Pénteken azt mondták,
mindenki bánt minket,
ajtók, kilincsek, előszobák,
okát jól tudni:
„ez a harc lesz a végső”,
a csatár nyeri a meccset,
nem a szélső!,
ha mégsem, majd azt mondjuk,
győztünk, hölgyek és urak!,
és bárkinek üzenhetünk hadat,
aki kétségbe vonja ősi jussunk,
hátrafelé nyilazva megindulnak
majd szittya hadak.
Szombaton könnyű volt az ebéd,
tojásleves és fánk,
kávé utána,
máshol a kölyök későn ébredt,
húsról szólt az álma,
ne reggelizz, mondták neki a szülők,
mindjárt itt az ebéd!,
és mi lesz?, kérdezte a puja,
félve nagyot nyelt;
ami tegnap, őszről maradt krumpli,
zsír rajta, kevés,
apád ma talált egy elütött őzet,
lekanyarította combját,
reméljük, nem látta meg
az erdész.
Vasárnap megtelnek a templomok,
a szószékekről zeng az ima,
aztán dörgedelmes a kioktatás,
pokolra kerül minden
átokfajzat,
aki mást gondol!,
papi retorikában kel
életre a kormányzati imázs;
„einstand”, mondaná Ács Feri,
préda a tévé, rádió, újság,
a föld és egyetem,
mi az a becsület, méltóság?,
röhögnek új párttitkárok,
irányított már a szex, a szerelem,
a gondolat, a lélek,
ne csodálkozzatok,
ha épp vasárnap küldenek
értetek egy kigyúrt pribéket!
Így telt a hét,
mit olvashatunk húsz év
múlva a történelemkönyvekben,
lesz-e még itt történelem,
vagy csak egy apró nemzet múltja?,
füst és romok, üres puszta,
parlagon lévő földek,
ledöntött szobrok,
melyeket mar a rozsda?,
hol és hogyan áll meg az
elszabadult szekér?,
mikor borul fel?,
mikor törik darabokra?,
netán elragadja hegyoldal
szélén a mély? –
mintha lett volna egy ország egykor,
és pökhendi, sírba vivő kolonca,
mintha lett volna egykor egy szép
ország, némi esély,
melyet elpusztított a hatalomvágy,
a pénzéhség és a szeszély.