Írta: Kovács Árpád
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 322
(fordítás)
Ím, a csók a homlokon.
Vele könnyebb mondanom,
Ha helyettem itt hagyom -
Vagy a hit s hozzá a rím,
Álom költi napjaim!
A remény, ha elszökött,
Nappalok s éjek között,
Pillantástól, vagy csak épp
Töredékekben az ép:
Minden ábránd, kósza kín,
Álom költi napjaim.
Kelt a nap tenger szeme,
Sajduló hullám szele.
Partra állok s zápora
Alászáll, aranypora
Ujjaim közt elgurul,
Homokként a mélybe hull,
S parttalan könnyekbe fúl.
Ó Uram! Adnál erőt,
Tartanom az elmenőt.
Ó Uram! Csak egy aprót
Mentenék, adnál valót?
Minden ábránd, kósza kín?
Álom költi napjaim?
(és az eredeti vers:)
Take this kiss upon the brow!
And, in parting from you now,
Thus much let me avow –
You are not wrong, who deem
That my days have been a dream!
Yet if hope has flown away
In a night, or in a day,
In a vision, or in none,
Is it therefore the less gone?
All that we see or seem
Is but a dream within a dream.
I stand amid the roar
Of a surf-tormented shore,
And I hold within my hand
Grains of the golden sand –
How few! yet how they creep
Through my fingers to the deep,
While I weep – while I weep!
O God! can I not grasp
Them with a tighter clasp?
O God! can I not save
One from the pitiless wave?
Is all that we see or seem
But a dream within a dream?