Decemberi reggel
Írta: Lovass Adél
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 788
Decemberi reggel
Tetszhalott létéből a világ alél,
minden megdermedt, s dermedten is fél,
s még csak sejthető bambán a tény:
lassan ébredezik a szürke, decemberi fény,
lomhán nyújtózik, csizmában, csipásan,
tompán toccsan a madárszar nyakában,
ásítását megtöri a meglepődés,
ködpaplant gyűr maga alá, készülődés!
Lassan úsznak – riadt kísértetek,
fekete foltok hagynak el tákolt fészkeket -,
varjak imbolyognak fázva-vitorlázva a tanyák felé,
ösztönük ébreszti őket, éhesek: magot belé,
vagy valamit a korgó, recsegő gyomorba!
Kapirgáló csoportjuk festi koszosra
a parkbéli hófoszlányokat,
miket fák csontvázai állnak körbe.
De nézd, a nyírfa-lányokat!
A többiek némán, irigyen merednek rájuk,
a félénk nyírfa-lányok viselik még megsárgult ruhájuk,
állnak, fehérharisnyás, kesztyűs kis menyasszonyok,
kiknek minden sejtje a násztól viszolyog,
lassan vetkeznek, szégyenlősen,
nem bír velük a dér sem, szél sem,
csak a durva, faág Fagy Úr,
ki a teljes kielégülésre gyúr.
Lecibálja róluk cafatos rongyaik,
vággyal telve
vágja bele
jéghideg hímtagjait,
a fabélbe hatol hát a Fagy,
s maga után
holnapután
csak rideg mozdulatlanságot hagy.