Decemberi reggel

Írta: Lovass Adél


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 733



Decemberi reggel

Tetszhalott létéből a világ alél,
minden megdermedt, s dermedten is fél, 
s még csak sejthető bambán a tény:
lassan ébredezik a szürke, decemberi fény, 
lomhán nyújtózik, csizmában, csipásan, 
tompán toccsan a madárszar nyakában, 
ásítását megtöri a meglepődés, 
ködpaplant gyűr maga alá, készülődés!
Lassan úsznak – riadt kísértetek, 
fekete foltok hagynak el tákolt fészkeket -,
varjak imbolyognak fázva-vitorlázva a tanyák felé, 
ösztönük ébreszti őket, éhesek: magot belé, 
vagy valamit a korgó, recsegő gyomorba!
Kapirgáló csoportjuk festi koszosra
a parkbéli hófoszlányokat, 
miket fák csontvázai állnak körbe. 
De nézd, a nyírfa-lányokat!
A többiek némán, irigyen merednek rájuk, 
a félénk nyírfa-lányok viselik még megsárgult ruhájuk,
állnak, fehérharisnyás, kesztyűs kis menyasszonyok,
kiknek minden sejtje a násztól viszolyog,
lassan vetkeznek, szégyenlősen, 
nem bír velük a dér sem, szél sem, 
csak a durva, faág Fagy Úr,
ki a teljes kielégülésre gyúr.
Lecibálja róluk cafatos rongyaik, 
vággyal telve 
vágja bele 
jéghideg hímtagjait,
a fabélbe hatol hát a Fagy, 
s maga után 
holnapután 
csak rideg mozdulatlanságot hagy.