Csend és Csönd

Közzétéve 2 napja

Megtekintések száma: 36

az interjú első része

Csend és csönd

„ csönd
béke
csönd
béke
fény
csönd fénye
béke csöndje
fény békéje csönd
fényes csönd béke
csönd béke fény
béke csöndes fénye
csönd csöndje fény fénye béke
csönd fény…”

(Weöres Sándor: Dob és tánc)

Mióta a gyalázatos agresszor megtámadta Ukrajnát, félek, hogy a csöndünk, a mi nyugalmunk, a mi rendünk, békénk rendje, és persze az én csöndem, a nyugalmam, a békém rendje oda lesz. Ki hitte volna? Háborúban születtem, 1944-ben országunk legszomorúbb, legtragikusabb, legzajosabb korszakában. Abban reménykedtem, hogy életem hátralévő napjait, békében nyugalomban, csöndben tölthetem, Európában nem lesz háború. És most tessék, veszélyben mindennapi nyugalmam, otthonom, csöndem, békém, nyugalmunk, otthonunk, csöndünk és békénk. Most döbbenek rá, döbbenünk rá, hogy nem becsültem eléggé a békét, olyan volt, mint a levegő, természetes volt létezése. Mióta azonban a gyalázatos agresszor megtámadta Ukrajnát, félek, és mint a gyermek, aki varázsmondókákkal erősíti magát, gyakran előveszem olvasgatom Weöres csodálatos versét, melynek minden szava vigasztal, elringat, mintha ez a távoli világból érkező dobpergés ellensúlyozni tudná a szomszédban lévő háborús káosz hangjait, zaját, robbanásait, süvítéseit, jajgatásait, nyomorát.

rend
ünnep
béke
rend köve
ünnep lombja
csönd füve
béke kútja
szállj békés lomb csöndje
fényes ünnep ága lengj
ima irama
unalom fénye
csönd ünnep béke rend szállj
ima fény ünnep lengj béke
fény csönd
béke
csönd
csönd
béke
béke

Ugye milyen gyönyörű!? A költőnek ez a verse is halálosan komoly játék, játék a szavakkal. Nincsen szüksége mondatokra, hogy elmondja üzenetét. Ebben a versében nincs állítmány, csak mi hozzá gondoljuk és így mégis létezik. Leghangsúlyosabban három szót ismétel, mintha egy jelentésű lenne: csönd, béke, fény. Olyan ez a vers, mint a litánia, mint az ima, mint egy békességóhajtás. Elmesélni nem lehet, csak idézni, elolvasni figyelmesen, mert a szép verset elmesélni nem lehet, csak hallgatni. Jó hallgatni, a béke dobtáncát. Oly gyönyörű, hogy a hátgerincünk megborzong belé. A költő ezekkel a szavakkal is bizonyítja, hogy a szépség próbája a hátgerinc. És Faludy vers-szavai jutnak eszembe:

Még jó, hogy a vers meg a szépség
tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy
s a kéj jutott.

(Faludy Görgy: Régtől sejtettem ezt)

Hát, igen a pénzvágy és hatalomvágy ostobasága robbantotta ki már megint a háborút, teremtett káoszt a világban. Milliók egy miatt… Milliók egy miatt szenvednek, egy miatt bombázták, tettek romhalmazzá egy országot, Ukrajnát, szétrombolták a világ csendjét, sok milliók békéjét, egy őrült gaz miatt földig rombolták az ukrán városokat. Miközben fotelemből nézem a háború borzalmait, lelkiismeret-furdalással gondolok arra, hogy én most a béke csöndjében, háborítatlanul töprenghetek. Most még. De meddig? Féltem a csendemet, a békémet, a csendünket, a békénket. de másképpen is lheet értelmezni a csendet. Petőfi jut eszembe, a zsarnokgyűlölő, aki azt írta, Európa csendes, újra csendes, elzengtek forradalmai, átok reá szabadságát nem vívta ki… Számára a csend tűrhetetlen, mert az a zsarnokság csendje. Ő nem kötne most gyalázatos békét az oroszokkal, melynek értelmében oda kellene adni az agresszornak négy ukrán régiót, hogy aztán ezen felbuzdulva, újabb országokat kebelezzen be a gyalázatos. Igazolva látná agressziójának „igazságos” voltát. És Juhász Gyula Magyar nyár 1918 című vese jut eszembe:

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
keleti lustán szunnyad a magyar nyár.

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És fellángol e táj, a néma lomha?

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Szikrát vetve zendül a magyar nyár?

Erre gondolok és aztán, - ez irodalmár betegség, - arra, hogy milyen misztikus, sokat mondó szeretett szavunk a Csönd és a Csend. És arra, hogy hiánycikk lett ebben a zajongó világban a csend. Hogy nem tudunk eléggé elrejtőzni, mert az eltömegesedett, elbunkósodott, félrevezetett ostobák zaja, hangzavara, hangoskodása, zenének hazudott, fülsértő tam-tamja mindenütt utolér. És lelkiismertfurdalásom van, hogy miközben a szomszédban dúl az ostoba háború, dörögnek a fegyverek, én szavakkal játszom. Hogy a háborúban a Múzsákkal játszom. És keresek olyan verseket, amelyek címe a csend vagy a szó szerepel a költeményben. A költők igencsak szeretik ezt a kifejezést, a reklámszakemberek, a szociálpszichológusok úgy nevezik doromboló szó, vagyis gyakrabban használják pozitív tartalmú szóként. Hogy csak néhány kedvencemet említsem: Kosztolányi a Csendes, édes óra, Radnóti Csendesen alszik a hegy, József Attila: Csöndes esteli zsoltár. Baranyi Ferenc a csöndtelenségre panaszkodik, hogy „a törvénytelen szeretőket a csönd hiánya űzi.” Lehet csatlakozni hozzám, a csönd-keresésben, biztos nagy élmény lesz. Persze igyekszem megmagyarázni magamnak és most önöknek kedves olvasóimnak, hogy miért játszom ilyen „felesleges” játékot. Mert hiányzik a csend. Talán azért, mert a versolvasás segíthet, olyan mint a ráolvasás. Segít elviselni a lét elviselhetetlen könnyűségét. Olyan ez, mint mikor a félénk gyermek a félelmetesen csöndes és sörét erdőben énekel, hogy elűzze a félelmet. A csönd többféle lehet. Lehet békés, lehet félelmes, van, a mikor hiányzik. Mert csöndre vágyunk. A csönd megnyugtat, biztonságot ad. Mert a csöndhöz és csendhez sok kedves élményünk kapcsolódik és sok szavunk kapcsolódik. A csendbe beleértjük a nyugalmat, a rendet, békét, a türelmet, a megértést, a megbocsátást. Ugye megfigyelték, hogy e két szónak, csönd és csend más-más a hangulata. Nem véletlen, hogy Petőfi azt írta, hogy Európa Csendes, újra Csendes… Szerencsére most Európa a szabadság pártját fogja. És nem véletlen, hogy Weöres azt írta, hogy Csönd, béke, béke csöndje. Popper Péternek igaza van, ő azt tartja, hogy az alkotáshoz csend kell, a nagy dolgok csendben keletkeznek, a tudósok és a nagy emberek többnyire csendben dolgoznak. A nagy találmányok csendben születnek. Az üvöltő, kioktató politikus nem gondolkodik. Zajban nem lehet gondolkodni. Ezért hoz balga döntéseket. Az örökös zajban az egyén „nem tudja, de teszi”. Nem tudja, mit cselekszik. A csend szó kiskorunktól életünk végégig elkísér. Maradj csendben, - figyelmeztet az apa, - anyuka alszik. Az óvodában csendespihenő van. A tanulószobában, szilencium van, azaz csend. Mert a tanuláshoz csendre van szükség. A gyerekmondóka is így hangzik: Csend, rend, figyelem, aki rossz lesz megverem. Sajnos a felnőttek világában nincs következménye a rendetlenségnek, pedig a zaj, rendetlenség. Ez egy következmények nélküli világ, következmények nélküli zajos ország. Rendtelen csendháborítók irányítják a világot, az országot, a sorsunkat. Meg is látszik. Egy másik mondóka pedig így hangzik: Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja. Mert már gyerekkorunkban megtanítják, ne szólj szám, nem fáj fejem. Szólj igazat, és betörik a fejed. Magyar közmondásaink is gyakran idézik a csendet, a csendességet. Csendes mint a holdvilág. Csendes napnak, csendes az éjszakája, A jó egyességért, csendes békességért sokat kell hallgatni. Jámbor fiatalból válik a csendes öreg, Könnyű csendes időn kormányt tartani. Csendes éj a legszebb karácsonyi énekünk is a csenddel kezdődik, mert a karácsony a csend és a béke és szeretet ünnepe:

„Csendes éj! Szentséges éj!
Alszik már minden lény,
csak a szent család virraszt ébren,
Égi kisded aludj szépen
Mennyi álom ölén,
Mennyi álom ölén.

A csend édestestvére a hallgatás és a rend, a szabadság. Jőjj el szabadság, te szülj nekem rendet – írta József Attila. És igaza van Márai Sándornak, aki arra figyelmeztet: Te rendetlen vigyázz, a rend veszélyes. Azt is írja, hallgatni akartam. Mert amikor el kellett menekülnie a zsarnokság elől, a negyedszabadságba, a manapság ostobák által sokat szidott Nyugatra, az ottani negyedszabadság is többet ért, ér bármely zsarnokság szabadságtalanságánál. A diktátor csendet parancsol alattvalóinak, a félelem csendjét és harsogva hazudik. Márai mára már közismert mondása megszívlelendő: „el kell menjek innen, mert itt hallgatni sem lehet.” Ki tudja, hogy a XX. és XXI. században hányan menekültek Nyugatra ebból a zajos, zajongó országből, hogy szabadok legyenek. Mert a rend, a nyugalim és a csend előfeltétele a jó munkának. A televízióban felvételkor stúdiók ajtajára írják, az orvosi rendelők ajtajára is kiteszik a táblát: Csendet kérünk. A csendbiztost, a csend őrét, a rendőrt csendőrnek hívták, a csendháborítót nem kedveljük. Mert a rend és a csend feltételezik egymást. Az állam csendrendeletet ad ki. Törvény van rá, hogy az erős zaj okozóját felelősségre kell, kellene vonni. Csak az a gond, hogy a legritkább esetben szankcionálják a zajongókat. A parlament káoszában, ahol gondolkodni nem lehet, a szigorú a bajszos, bosszús házelnök azt kéri: Csendet! És zajosan rázza a csengőt. És többnyire az ellenzékieket bünteti meg. A zaj ingerültéséget, dühöt vált ki. A csend vagy csönd ihletet ad. Időnként gyanűs a csendes ember. Nem véletlen, hogy a nagy művek címében ott a csend szó. Mert ebben a kifejezésben a világok csendje található. Csendes Don, Csendes amerikai, A tenger csendje, Csend világa. Csendes merészen adta verskötetének címét Stancsics Erzsébet, mert tudja, hogy az igazság kimondásához a bátorság mellé csend is kell, mert igazunkat csendesen, halkan is kimondhatjuk, még ha veszélyes is. Nyelvünknek tehát fontos szava, néha varázs-szava a csönd és a csend. Az írók és költők mint említettem, kimondottan szeretik ezt a szót, ezt a fogalmat, mert tudják, hogy a káoszban, a vihar elől a csendes kikötőbe kell menekülni, a csendes révbe, A csend perceire, a csend óráira, a csend napjaira van szükségünk, hogy kikapcsolódjunk, hogy elmeneküljünk a zajos világból. Szükségünk van, kell egy csendes zug, ahová elmenekülhetünk az ostobák zajongása elől, akiknek azt üzenem innen: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. De hiába írom ezt, mert az ostobák nem olvasnak. Vagy ha olvasnak, nem értik. Persze, mindnyájan a béke csendjét szeretjük, szeretnénk, a csend megnyugtató hangjait, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy abszolút csend nincs, talán csak a világűrben létezik vagy talán ott sem. A Csendes Óceán nem csendes. Ezernyi hangja van. Szeretjük a csend hangjait, a csend suttogását, a lombok susogását, a meghitt csendet, a simogató csendet. Ó, de gyönyörű ez a magyar nyelv. Az ostoba emberek nem bírják a csendet. Velük beszélni a csend fontosságáról nem érdemes, de muszáj. Nem maradhatunk csendben. Kedves Olvasóim, ha kedvük van, játszanak önök is a szavakkal. Jó mulatság. Kapcsolják be számítógépüket és hallgassák meg végezetül Koncz Zsuzsa vigasztaló dalát:

Csend

A csendre vágyom én,
hogy hallható legyen
ki vigaszt küld felém…

Jöjj, a holnaptól ne félj
bár fenyeget még az éj,

de közel a hajnal.
Hát engedd, hogy halljam a szót
a békéltetőt, a vigasztalót.

És engedd, hogy érezzem,
hogy van még kiút, van még remény.

Csend és Csönd

Keresés

Hírek

Kiemelt művek

Kategóriák

Legújabb művek