Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 295
Bors borz és Mézkalauz madár
A szarkamadár hatalmas perpatvart rendezett. Akkorát, hogy zúgott tőle az erdő.
- Mit látok! Már megint itt jártál? Idegen fészekbe rakod tojásodat? Nem szégyelled magad?
- Kikérem magamnak! – replikázott a kakukkmadár. – Nem is én voltam!
- Csendesebben, ha kérhetném! – szólt ki alvókamrájából Bors, az ezüstszürke hátú borz. – Aludnék – ásított.
Hát így kezdődött.
Nem telt el sok idő, az idegen tojásból idegen fióka, az idegen fiókából meg kistermetű, idegen madár fejlődött.
- Tényleg nem kakukk! – állapította meg a szarkamadár.
- Akár bocsánatot is kérhetnél!– perelt megint a kakukkmadár.
- Hagyjátok már abba! – szólt megint Bors napozóhelyéből.
Fekete hasát most a meleg nap felé fordította.
- Leginkább a harkályhoz hasonlít – vetette oda óvatosan.
- Igen! Én a harkályalakú madarak rendjébe tartozom! – nyílt ki csőre a kis idegennek.
Majd Bors borz közelébe repült, mint akinek ott a helye. Erős vonzalom húzta arrafelé.
- Hogy hívnak? – érdeklődött Bors, és átsétált klánja tökéletes üregrendszerének játszóhelyére.
- Mézkalauz madár! – csicseregte a kérdezett.
Na, ez már tényleg több volt a kettőnél, Bors pontosan szemközt termett a különös jövevénnyel. Közelről akarta megmustrálni.
- De szép fehér pofád van! – kiáltott fel Mézkalauz madár.
- Aztán miért tetszik az neked? – pirult el alig láthatóan Bors.
- Tetszik az orrodtól a füledig húzódó fekete sáv – válaszolt hetykén Mézkalauz madár. – A fehér pofádban, a szemeden át.
- Honnan kerültél te ide? – terelte a társalgást más irányba Bors.
- Szél fújt, esővíz pergetett, fény nyalábolt – csivitelte Mézkalauz madár. – Messziről, Afrikából érkeztem én. Ahová a fecskék, gólyák húznak el innen ősszel.
- Tényleg olyan meleg van ott? – kíváncsiskodott a borz.
- Az ám! Ne legyen Mézkalauz madár a nevem!
- És mi közöd a mézhez? – érdeklődött tovább az erdei torkos, a mindenevő.
- Ó, hát azért jöttem hozzád, hogy elmeséljem neked. Mi összetartozunk.
- Én aztán nem! Tévedsz! Én éjszaka élek, és madarakhoz nincs közöm – csörtetett a zöld bozót sűrűje felé Bors.
Mézkalauz madár utána repült.
- Hát a lépes mézet szereted-e? – csicsergett, mintha nem is hallotta volna Bors szavait.
Majd folytatta, választ sem várt.
- Figyelj! Mesélek valamit. Afrikában él a méhészborz. Hallottál már róla?
- Én ugyan nem! – nézett vissza Bors borz, most már ő is várta a folytatást.
- Szóval, méhészborz imádja a lépes mézet, ahogy én is. Innen a nevünk, nem nehéz kitalálni. – Hát a bundád sűrű-e?
Bors vállat vont, érdeklődve figyelt tovább.
- Én szoktam kifürkészni a méheket. Tudod, remek szaglással rendelkezem. Akkor szólok méhészborznak, mert nélküle nem tudok mit tenni. Ezért tartozunk össze.
- És aztán? Hogy értesíted? – vágott közbe Bors.
Mézkalauz madár kicsit váratott magára, majd sorolta.
- Ó, zuhanó repülésbe kezdek, majd csivitelek, ahogy csak a torkomon kifér.
Bors ennek valóságáról már meggyőződött, miszerint meghallaná azt még a süket is.
- Méhészborz feltépi a méhek tanyáját, jól belakmározik. Rendes ám! Mikor végez, oda enged engemet is. Így éldegélünk mi! – fejezte be Mézkalauz madár.
- Akkor te, az én afrikai rokonomat táplálékhoz kalauzolod… ugye ezt a kifejezést hordozza neved is – foglalta össze Bors. – Tudod, nálunk a kalauz egész mást jelent – keverte össze zavarában a szálakat, de még időben rendbe rakta a tisztáson borzas gondolatait. – Akkor már értem, miért mondtad, hogy összetartozunk.
A rövid, kissé feszült csendet a madár törte meg. Kedvesen búcsúzott.
- Itt az ideje indulnom. Itt keltem ki, hogy el tudjam mondani. Őrizd meg a titkot. Nem árt, ha most, ebben a viharvert természetben, van tudomásunk rokonaink létezéséről. Hogy Afrika messze? Sosem tudhatod. De ne is büszkélkedj, okod nincs reá. Érzem, hogy karjai köré fon megint a fény. Érzem, hogy közeledik a szél hatalmas ereje, korbácsolja a zuhogó esőcseppeket. Vár Afrika, vár a méhészborz engemet. Szegény, már nagyon éhes lehet lépes mézre. Vajon kalauzolta-e a nagy hőségben valaki? Sietnem kell. Ja! Még egy jó tanács. Kerüld el a csizmakenőcsöt, ha teheted. Ha lelked elszáll, zsírodból készül. Viszlát!
Hát így végződött. A szél hűlt helyén bólogattak a fák lombos koronái. Azt bólogatták, hogy bizony, minden szó és csivit igaz. Esteledett. Bors izgatottan csörtetett az erdei éjszakában. Miklóska már aludt, az afrikai szavannákról álmodott.