Boldog nőnapot, nekem!
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 395
Boldog nőnapot, nekem!
Gizike ma nem kelt korán. Szabadságot vett ki, másrészt nagyon fáradtnak érezte magát. Már egy hete a nőnappal foglalatoskodott.
Kedves férje vezető beosztásban dolgozott, magától értetődően ő mondta el az ünnepi beszédet a cég hölgytagjainak. Azt persze meg is kellett írni, nem, ő nem tudott improvizálni. Természetesen Gizike vállalta magára a nemes feladatot. Kivételesen jól esett neki a beszéd bevállalása, most aztán kiírhatott magából minden belső gondolatot. Csakúgy ömlött belőle a szó.
„A mi nőtársaink… akik gyermeket szülnek, anyák, szeretők és feleségek… miközben a gyermeket dédelgetik, pelenkázzák, útba igazítják… vásárolnak, főznek, szoptatnak és mosogatnak… ők varrják meg, ami elszakadt, ablakot pucolnak… nincs ennek se vége, se hossza. Egyébként még munkahelyen is dolgoznak… meg még ki tudja…”
És Gizike csak írta, írta. Minden fájdalmát, háborgását beleírta. Férje annyira tisztában volt az írás hitelességével, hogy otthon el sem olvasta. Gizike ezért még a levegővételi szüneteket is bejelölte pontosan. Tegnap este még kibokszolta a cipőket, megerősítette a gombokat, átkefélte a fekete szövetkabátot. Ebben a tekintetben teljesen nyugodt volt.
Ám akadt itt még más is. Lánya valószínűleg ma válik nővé, nagyon igyekezett a nőnapi bulira. Gizike elmélyült társalgásokat folytatott, milyen is legyen az ünnepi gönc, természetesen divatos. Ne hétköznapi, de azért nem kell oda a puccos báli ruha. Miután lányával egyezségre jutottak, a pénztárcáját volt szükséges kinyitnia. Legalább egy új nejlonharisnya, fodrász, smink, egy új pulcsi… elvégre az első nőnap. Gizike tetőtől talpig nőnek érezte magát, csak úgy úszott, inkább hadakozott a feje fölötti, nőnapi hullámokkal.
A családhoz egy kamasz fiú is tartozott. Naná, hogy ott is kopogtatott a nőnap. Hát akkor? Illik virágot venni a csajoknak? Nem ciki? De mit? Hogyan? A közös buli reményébe csak besegít az a kis illatos ibolya. Gizike legalábbis ezen a véleményen volt. Legyen meglepetés, a fiúk szervezkedjenek a mosdóban, s rakják ki észrevétlen a padokra. Emlékeiben kutakodott, talán így történt valaha. Azért elég sokat internetezett, nehogy valami ósdi, hülye ötletet adjon. Végül erős fejfájást kapott, a döntést rábízta a fiára. Annyit még mondott, hogy az ibolyákat ne fogyasszák el, az nem tartozik bele a vegetáriánus, gasztronómiai csodákba. Ha mindez nem tudna létrejönni, akkor pedig annyi szép GIF áll küldésre készen, a Messenger ezért lett kitalálva. Online parti is rendezhető elvégre, de ő azt látni nem akarja. .
A mai napja sem maradt tétlen. Megígérte a férjének, hogy elintézi az anyóst, merthogy ő is nő, és őrá már igazán nem jutott ideje a fiának. Gizike kigondolta, hogy férje nevében lágy dallamot küld anyósának a kívánságműsorban. Bekapcsolta a rádiót. Szép, virágos köszöntőket hallgatott, választani is alig tudott. Közben sóvárgott, elmélázott. Kicsi, gyere velem rózsát szedni… hová is ment akkor? Arra határozottan emlékezett, hogy megkérdezte: „De hol itt az ibolya?” Látni vélte maga előtt az egy szál harangvirágot, az orchideákról nem is beszélve. Már enyhe hányingert érzett a virágoktól és az egész nőnaptól. A millió rózsaszál teljesen kiverte a biztosítékot, vére csak úgy pezsgett, ahogyan a rózsák vére szokott. Arca fehérebb volt az orgonánál meg az akácoknál, s tudta, hogy a kék nefelejcsnek igaza van, a nap felejthetetlen lesz számára. Végül úgy döntött, jó lesz az ő anyósának a hej, tulipán, tulipán c. dal. Semmi giccs, ősi magyar virág.
Mikor ezen túl volt, eszéhez kapott. Hát van őneki apósa is, hátha felköszönti. Azonnal összedobott egy kis süteményt, két poharat és bort rakott az asztalra. Elvégre milyen dolog lenne már az, ha nem fogadja illendően. Átöltözött, megfésülködött. Elvégre nőnap van. Hogy hány órát várt, arra nem emlékezett. Elbóbiskolt a fotelben. Az após ugyan nem jött, ám három telefonüzenet érkezett. Az egész család arról tájékoztatta, hogy legyen nyugodt, mindhárom buli nagyszerű, jól érzik magukat. Csak feküdjön le, valószínűleg későn fognak érkezni. A leány az üzenetet még ezzel a felkiáltással is megtoldotta: - Nő vagyok! Nő lettem! Egész jó volt! Az anyja gyorsan kitörölte a három mondatot, most nem volt kedve sem rejtvényt fejteni, sem analizálni.
Gizike ásított egy nagyot, majd összeszedte minden gondolatát újra. Nem is vette észre, hogy háborog, valami elnyomott indulat, talán düh mardosta megsebzett női lelkét. Gyorsan magára vett egy vékony kabátot, kiszaladt az utcára. A virágos még nyitva volt. Gizike az első női vásárló lehetett ezen a napon, a virágárus mindjárt panaszkodott. Míg mások ünnepelnek, neki ma van az évben az egyik legdolgosabb napja. Gizike megsajnálta, mindjárt kezébe nyomott egy kékfejű jácint virágot. Majd vásárolt magának egy hatalmas virágcsokrot, csokoládét és konyakot. Utóbbi kettőt elfogyasztotta, a virágokat szabálytalan alakzatban szétszórta a szobában. Még egy üdvözlőkártyát is írt magának, azt az éjjeli szekrényére biggyesztette. Boldog nőnapot, nekem! Ez állt rajta.
Azon már ne is csodálkozzunk, hogy Gizike úgy aludt el e szép napon, mint akit a virágoskertben véletlenül fejbe vágtak. Másnap reggel igencsak turkált zavaros gondolataiban, ő most fiú-e vagy lány. És főleg! Ő nő?
Mikor is lesz nőnap?