Beszélgetés Veszelka Attila író-költővel
Írta: Udvarhelyi András
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 451
„Okos ember hülyéskedik, hülye ember okoskodik.”
Beszélgetés Veszelka Attila író-költővel
Végre egy jót röhögtem. Elolvastam ugyanis Veszelka Attila A költő, aki hülye verseket írt című vidám, derűt árasztó regényét és azt gondoltam, meglátogatom Szegeden, hogy interjút készítek és személyesen is röhögjek vele. De igaza volt, amikor betegsége miatt elhárította a személyes találkozást, viszont egy távinterjúra kapható volt.
- Kedves Uram! Köszönöm a lehetőséget, hogy távinterjúban beszélgethetünk és remélem, hogy majd a járvány elmúltával, személyesen is találkozhatunk a csodaszép szegedi Széchenyi téren, a Tisza Lajos szobor közelében. Azt mondja Ibsen, hogy az írás ítélet önmagunk felett. Ez igaz az író és az újságíró esetében is, aki a kérdést könnyen teszi fel, de a kérdezettnek nem könnyű válaszolni. Ez az interjú tehát ítélkezés önmagunk felett. Képzeld, hogy néhány perc múlva indul a vonat és neked egy szemtelen újságírónak, nekem kell lényegre törően válaszolnod arra a kérdésre: Ki vagy? Ki ez a Veszelka Attila?
- Mostanra ki merem mondani, hogy: Veszelka Attila költő és író. Hogy miért gondolom ezt? Ha leülök írni, akár verset, akár prózát, már nincsen bennem kétség az iránt, hogy jön-e az ihlet, vagy hogy jó lesz-e az, amit írok, mert rövid szemlélődés után, ami alatt csak nézek ki a fejemből, bizonyosan jön, és az írás bizonyosan jó lesz. Igaz, ez egy kicsit olybá tűnik, mintha nem én irányítanám a folyamatot, de tán ettől olyan csodálatos érzés írónak lenni, hogy ez az egész megmagyarázhatatlanul működik.
- Végig röhögtem könyvedet. Ha az volt a célod, hogy szórakoztasd a nagy érdeműt, hát sikerült. Felüdülés volt olvasni. Háromszor is elolvastam, háromszor is végig röhögtem. Gondolom, örülsz ennek? Van valami elképzelésed olvasóidról?
- Nem gondolok az olvasóra (kivéve, ha egy bizonyos réteget célzok meg, mondjuk, mesét írok), és ettől nem is tartok. Akkor jó a mű, ha nekem tetszik. Ha én felnevetek írás közben, márpedig ez gyakran megesik, akkor az olvasó is nevetni fog, ellenben, ha elszomorít az, amit leírok, abba az olvasó is beleszomorodik, ebben biztos vagyok. Inkább tartok attól az álságosan prűd kurzustól, amibe mostanság a művészeket, illetve az írókat és az olvasókat próbálja beszorítani a politikum. Ez ugyanúgy tönkre teheti az írót, mint az, ha állandóan képzeletbeli olvasója elvárását követi.
- Nehezen szülted meg a könyvedet?
- Az írás rendkívül könnyen ment. Régente ilyenkor mindig gyanakodtam, úgy gondoltam, ha nem dolgoztam meg eléggé a sikerért, ha nem „izzadtságszagú” az elkészült mű, akkor nem is lehet jó. Mára ez nincsen így. Inkább az utómunkálatok a nehezek, amikor felfedezzük a mű pontatlanságait, logikai és helyesírási bakijait. Hiába vagyok a magyar nyelv tanára, bevallom a magyar helyesírás még mostanság is gyakorta falhoz állít. Nagy igazság, hogy az író legfontosabb kelléke a radír (ami korunkban, ugye, a Delete billentyű).
- Miért írtad? Mennyiben voltál tudatos és mennyiben ösztönös?
- Az ember mindig tudatosan ül az íróasztala elé, azt elhatározhatja, mit és hogyan ír majd meg, aztán miközben elkezd írni, jön a meglepetés: a készülő anyag életre kel, és szépen beviszi a málnásba.
- Miért ebben a humoros stílusban írtál?
- Egyszerűen ilyen vagyok gyárilag. A tragikusban azonnal meglátom a komikumot, a komikumban pedig a tragédiát. Mondhatni: teljes mértékben dialektikusan gondolkodom.
- Mi a véleményed, mi a humor? Moldova azt mesélte egy interjúnkban, hogyha az alsó erkélyről lehamuzzuk a fölöttünk levő erkélyen levőket. Vagyis a szokatlanság, a meghökkentés.
- Bergson szerint a nevetés a legmagasabb szintű intelligencia megnyilvánulása: csak az embernek van humorérzéke. (Közülük sem mindnek).
- Igaza van-e Sas Józsefnek, hogy a humor nélküli emberek veszélyesek, mert minden gazság kitelik tőlük?
- Erre csak Királyhegyi Pál humorista elhíresült mondatával válaszolhatok: „Akinek van humora, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.” De idézhetem a Czigány Ildikótól hallott bölcsességet is: „Okos ember hülyéskedik, hülye ember okoskodik.”
- Nagy bátorság kellett, hogy regényedben sok trágár szót, kifejezést használsz? Nem félsz, hogy ebből botrány lesz? Mi a véleményed a trágárság szépirodalomban való megjelenítéséről?
- Voltak félelmeim, és vannak is. Mielőtt belefogtam volna az írásba, referenciákat kerestem. Olyan írókat, akik ki mertek mondani, le mertek írni akár szentségtörő gondolatokat is. Nekem ilyen tájékozódási pontok voltak régi barátaim, Temesi Feri, Száraz Miklós Gyuri, a szegediek közül pedig Darvasi László, Szilasi László és Bene Zoli, akivel a kéziratot még utoljára átolvastattam. Megmondom őszintén, a legnagyobb lökést a könyv kiadása felé Bene Zoli adta azzal, hogy pont a leghúzósabb részleteket lehozta a Pannon Tükörben. És óriási meglepetés volt számomra a Hungarovox Kiadó vezetőjének, Kaiser Lászlónak hozzáállása, ugyanis tudtam, milyen magas elvárásai vannak, milyen az esztétikai beállítottsága és azt sem hagyhattam figyelmen kívül: ha kiadja a könyvet, azzal kockázatja, hogy a kiadója esetleg nem kap állami támogatást a későbbiekben. Nem mondom, hogy nem tipródott, mielőtt ráállt a kiadásra, de ismert jól, hiszen több könyvem felett bábáskodott már, így tudta, hogy l’ art pour l’ art obszcén szavakat nem használok, csak ott és akkor, ahol azok hitelesek. Most már csak attól tartok, hogyan fogadják az olvasók.
- Nagy kockázat a regényírás. Örkény azt írta, hogy „Az ember, ha biztosan is áll a lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza, hogy hasra esik.” Te nem félsz a kudarctól?
- A kudarctól mindenki fél. Én huszonöt évig sportrepülő voltam. Akiben a sporttársaim közül nem volt egy egészséges félelem, az hamar meghalt. Az írás is veszélyes üzem. Kiadom magam a könyvben, ezzel megkönnyítve, hogy egy bizonyos olvasói réteg pálcát törjön felettem. Stanislaw Jerzy Lecnek van egy klassz aforizmája erre: „Ne siessetek tárt karokkal embertársaitok üdvözlésére. Miért könnyítenétek meg nekik, hogy keresztre feszítsenek?!”
- Mennyire befolyásolja munkásságodat, ismertségedet, hogy vidéken élsz, messze a fővárosi vízfejtől? Mit jelent vidéki írónak lenni?
- A vidékiség mindenképpen hátrány, mert az ország tényleg vízfejű, Budapest-Magyarország, ez van. Aki ismertté akar válni, az Budapestre költözik. Vidékről ismertnek lenni még manapság, az internet korában is bonyodalmas.
- Mit nem kérdeztem még, amit fontosnak tartasz?
- Csak a dilettánsok imádnak órákig magukról beszélni. Hamar megtanultam: ha Temesi Ferivel és nagy tanító mesteremmel, Szepesi Attilával beültünk egy kocsmába trécselni, ott a szakmáról, az irodalomról nem eshetett szó. Nem zárhatnám tehát jobb mondattal ezt a beszélgetést, mint Ludwig Wittgenstein Logikai-filozófiai traktátusának utolsó mondatával: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”
(Veszelka Attila: A költő, aki hülye verseket írt. Hungarovox, 2020.)