Az után
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 175
Az után...
(A bátonyterenyei tűzeset áldozatainak ajánlva.)
Mikor eszméltem, nem tudtam,
mit jelent a keserű íz a torkomban.
Az a dallam még ott ragadt hangtalan benn,
mélyen a dermedtségben, s az a szag...
S a jeges kiáltás, melyben a szó megfagyott,
majd ezer fokon folyt szét,
ahogy izzott a hőben a viruló kétség,
s az áruló remény is odacsapott...
Mikor magamhoz tértem,
hiányod ráfagyott szívemre,
mint gleccserbe zárt kődarab,
melyet ha felolvaszt a nap,
jégárként sodorja múló önmagad...
és a fájdalom némán kuporgott
a súly alatt, mint tetszhalott.
Ez a tűz záloga még!
És ekkor lett színtelen az ég,
a madarak hangja is elült,
a nap lassan kihűlt,
valami végleg megszakadt,
égig nőttek a falak...
Majd minden lecsendesül,
a lélek a fénytelenbe merül...
és örökre megkövül a pillanat,
mikor ocsúdok, hogy a túlélő nem Te vagy...
Megmentettél engem és a fiadat!