Az öreg tölgy
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 209
Az Öreg Tölgy
Kint jártam ősszel az erdőn
kedvenceim megnézni a kerülőn
fenyőt, hársat, bozótot
domb oldalon seprőzanótot.
Látni, csodálni akartam
öreg tölgy-hölgy barátom,
lesz-e lomb közt makkja,
földre hullva disznó kaparja.
– Álmos vagyok barátom
makkot érleltem az ágaimon
gyermekeim itt hagynak magamra
vágynak mind a nagy kalandra.
– a levelek is megadóan sóhajtottak:
„menjetek”.
S a kis makkok fejest ugrottak
a szédítő mélységbe
remélve leérnek épségbe.
Méri, a mátyásmadár is arra jár,
csacsogva az őszről énekel már.
Az öreg tölgy-hölgy kéri:
üzennék a szélnek, Méri,
segítsége elkelne néha már,
– érzem csontjaimban, a téli álom vár–
mozgassa meg ágaim.
Teljesüljenek álmaim.
A szél a domb árnyas oldalán aludt,
szét terülve, mint ki mindent megunt,
kedvetlenül szedte össze magát,
pedig szerette csillogtatni hatalmát,
Az öreg tölgy-hölgy barátom
nagy tekintély a határon
kikezdeni nem mer vele senki
tiszteli, szereti őt mindenki.
Zuuuuuu lódult neki hangosan
sápadt fa arccal, morcosan,
Perdült egyet az ágak közt
tessék-lássék szöszmötölt
hullott a makk, mint a jégeső
földre érésük oly ijesztő,
majd megült az egyik ágon pihenni,
unottan, nem volt kedve csevegni:
Erős vagy, mint a Büki hegy
az ágaid mozgatása is alig megy,
holnap újra eljövök megint,
de most megyek pihenni kicsinyt.
Ezzel már el is illant,
– az ágak közt a nap villant –,
ment pihenni a napos domboldalon,
onnét látszik a fodrozó Balaton:
– Ugráltathat, azt hiszi az öreg,
hullik már a makk magától,
mind szabadulni akar anyjától –
zsörtölődött egyet elalvás előtt
s ezzel telt el neki a délelőtt.
Őszi széllel hullik a makk,
zizzen, koppan az avaron
bár mit tesz is a hatalom
kinek füle van, hallja, értse:
ne hulljon a makk a mélybe,
a sok tudás ne menjen idegenbe
népünk ne menjen feledésbe
tegyünk hát együtt érte...
Somogysámson, 2010. - 2015.