Az erdő az enyém...
Írta: Sánta Zsolt
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 465
Az erdő az enyém...
Az erdő az enyém:
a suttogó hangok otthona.
Vágyok: a vágy vagyok
s annak minden tébolya.
Az enyém vagy: szép,
megteremtett Felvidék.
Hangosak visszhangjaid,
s oly csöndesek a zajaid.
Hallom, elmentél messzire.
Te, ki az életet szeretted.
Vád vagy, s én vád vagyok:
ha lobog a szél a semmibe.
Lobog az ősz, és oly közeli
már a tél. A halál nem válogat:
még bennem van, és
bennem remél,
és elhullik minden idő után.
Megmaradtam magamnak,
és magamnak maradni
esztelenség. Már ropog a
tél és roppan a szél,
ha az ajtómon kopognak.
Erős légy, ember, az idő
konok és oly ostoba.
Maradj meg magadnak,
s ha kell: önmagad ura!
Vártalak: nem jöttél.
A kilincs ajtómon megfagyott.
Zuhannak bennem az éjszakák,
akár az elbukott angyalok.