Az éneklő köd hóhérai
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 299
Az éneklő köd hóhérai
Heights parancsnok még sosem volt ekkora slamasztikában, mint most. Hajójával a frontvonal közelében járőrözött, ellenséges erőkre vadászott, és sajnos talált is. Egy hatalmas üstökös csóvájában egy kisebb flotta lopakodott álcázó pajzsaik rejtekében. Természetesen a narídiaiak eszméltek először. Heights parancsnok hajója az elkövetkezendő percekben több találatot kapott, mint az elmúlt egy évben bármikor. Mire sikerült kijutnia a kelepcéből, az több ponton léket kapott és a hajtóműveket is súlyos találatok érték. Sikeresen beléptek a mélyűrbe, de csak félgőzzel tudtak repülni, és az ellenség is a nyomukban volt. Ideges tépelődéséből első tisztje Midurr szakította ki.
- Uram!
- Igen, Midurr elsőtiszt?
- A gépházból az imént jelentették, hogy a hajtóművek hamarosan le fognak állni.
- Mit javasol?
- A térkép szerint innen nem messze van egy a Földnél jóval nagyobb bolygó sűrű légkörrel. Ha ott el tudunk rejtőzni, akkor kijavíthatjuk a sérüléseket s erősítést is hívhatunk.
- S mi a garancia rá, hogy oda nem követnek?
- Ha elég mélyre megyünk, akkor a könnyebb anyagokból épült narídiai hajók nem lesznek képesek követni minket a nagyobb gravitáció miatt.
- Legyen hát! – Heights parancsot adott a navigátornak, kiléptek a mély űrből és a bolygóig meg sem álltak. A jelöletlen világ gigantikus hólabdaként keringett alattuk miközben a felszínt eltakarták a sebesen mozgó felhők. A kutatótiszt bele akart kezdeni az adatok ismertetésébe, de a parancsnok leintette. Most nem volt idő planetológiára.
- Süllyedjünk négyezer méterre!
- Igenis, uram! – mondta navigátor, s hangosan megkezdte a visszaszámlálást. Amint azonban elérték a célterületet, a süllyedés nem maradt abba, hajójuk egyre csak gyorsult.
- Álljon meg! Ez parancs!
- Nem tudunk uram! A hajtóművek jelen állapotukban nem tudják ellensúlyozni a bolygó gravitációját! Azonnal le kell szállnunk uram!
- Próbálja fékezni a zuhanást és lehetőleg tartsa a hajót egyenesben!
- Igenis, uram! – Heights eközben aktiválta az egyik ritkán használt berendezést, amely a leszállás előtti pillanatban egy alacsony gravitációs buborékot hozott létre a hajó körül. A landolás sikerült, de még így is elég rázós volt ahhoz, hogy a parancsnok lefejelje a konzolt. Percekkel később tért magához összezúzott homlokkal.
- Jól van parancsnok? - kérdezte Midurr aggódva.
- A szituációhoz képest jól. Csak ezt a huhogást ne kellene hallgatnom a fejemben!
- Az nem a sérüléséből fakad. Kintről jön. – Heights az érzékelőkhöz lépett, de azok nem működtek megfelelően, s csak zavaros jeleket észleltek.
- Szinte vakok vagyunk, uram! De ha ez vigasztalja önt a narídiaiak is ugyanezzel a problémával küzdenek odafent – szólalt meg Midurr.
- S mi a helyzet a hajó többi részével?
- A fegyverzet és a pajzsok nem sérültek, a reaktor csak kisebb károkat szenvedett, azonban a hajtóművek még működésképtelenek. Minimum hat órára van szükség a javításához. Akkor is csak fél gőzzel repülhetünk.
- S mi a helyzet odakint? Mivel állunk szemben?
- A légkör nagyrészt nitrogénből áll, a hőmérséklet -145 fok. Többet nem igazán tudok mondani, mert az engedélye nélkül senki sem akartam kiküldeni.
- Jól tette! A felderítő csapatot én fogom vezetni, míg maga innen felügyeli a dolgokat. Küldje a hátsó zsiliphez azokat, akikre nincs szükség a javításhoz, és szerelje fel őket szkafanderekkel!
- Igenis, uram! - Odakint hatalmas köd volt. Heights parancsnok alig látott messzebb az orránál. A sisaklámpák jószerivel csak arra voltak elegendőek, hogy jelzőfényként funkcionáljanak egymás számára. Talpuk alatt kövekkel keveredett fagyos hó ropogott. Útjukat időnként kisebb- nagyobb tavak keresztezték. A parancsnok letérdelt, egy érzékelő-pipettát nyomott a hullámzó felszín alá, és döbbenten konstatálta, hogy azokat nem víz, hanem folyékony gázok alkotják. Innentől a terep dombosabbá vált és a földből kristályos, faszerű alakzatok emelkedtek ki változatos színekben és méretben. A bolygó tömegvonzását még a korszerű szkafanderek keresztül is érezni lehetett, de nem ez volt a legrosszabb, hanem az az állandó zaj, ami körbevette őket. Mintha egy monoton angyalkórus állandóan ugyanazt a strófát énekelte volna. Nem sokkal később megtudta, hogy a jelenséget a köddel szálló kristályszemcsék vibrálása okozza, és ha erős mozdulatokat tesz, akkor a hangszín rövid időre megváltozik. Heights megköszönte az információt, majd lekapcsolta a külső mikrofont, hogy csökkentse a zajszennyezést sajgó füleiben. Inkább a számítógép adataira koncentrált. A felderítők mozgásából kiderült, hogy hajójuk egy széles völgyben szállt le, amit hullámszerű hegyek vettek körül. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a távolban a legénység egy csoportja szoros köralakot vesz fel és tapsoló mozdulatokat tesz. A levegőt olyan hang töltötte be, mintha valaki rövid felkiáltásokkal csuklott volna. Heights dühösen odacsörtetett, de haragja azonnal elszállt, amint meglátta a fennforgás okát. A legénység egy szivárványszínben tündöklő kristályfát bámult, ami egy tó felszínén lebegett és bíborvörös gömböket hullajtott a vízbe, mire azok sisteregve süllyedtek el.
- Érdekes látvány, nemde uram?
- Ja! – mondta, miközben a tó felszíne fölé hajolt, hátha megláthatja a vízben izzó gömböket, de csak sötétséget látott.
- Uram! Nem láthat le az aljára. A mélység itt eléri az ezer kilométert is.
- Komolyan mondja?
- Igen uram. A bolygó felszíne tulajdonképpen egy gigantikus jégpáncél, ami alatt mély tenger hullámzik.
- Ezt jó tudni, ha netán bányászni támadna kedvünk! Most mindenki vissza a hajóra!
- Igenis, uram! – Alig lépett át a légzsilipen, amikor is a vigyorgó Midurral találta magát szembe, ami ritkán jelentett jót.
- Midurr! Most nem vagyok túl jó hangulatban, úgyhogy hagyjuk a szokásos játszmákat!
- Uram! Újra képesek vagyunk érzékelni a külvilágot.
- Működnek az érzékelők?
- Azok még nem, de a kommunikációs tiszt rálelt egy alternatív megoldásra.
- Kíváncsian hallgatom!
- A tiszt szeretne jelentést tenni önnek! – mondta az elsőtiszt, miközben átmentek a vezérlőterembe, ahol már a kommunikációs tiszt várt rájuk.
- Nos, uram egyszerű az egész. Ahogy korábban mondtam önnek, ezt a hangot a kristályszemcsék vibrálása okozza. A szemcsék egymásra is hatással vannak, így a hang körbejárja az egész bolygót. Rájöttem, hogy ezt a magunk javára fordíthatjuk azáltal, hogy radarjeleket küldünk a ködbe. Így a visszaverődéseken keresztül nyerhetünk a külvilágból.
- S ennek segítségével megfigyelhetjük az ellenségeinket is?
- Ezt hallgassa meg, uram! – szólt, miközben lenyomott egy kapcsolót, mire a termet megtöltötte a jól ismert zsongás. Hirtelen azonban egy új hang vált uralkodóvá. Mintha a fejük felett egy búgó felhő vonult volna át csattanós villámokat eregetve magából.
- Mi volt ez? –kérdezte a parancsnok. A kommunikációs tiszt aktivált egy képernyőt.
- Így néz ki a visszaverődés vizualizálva. Amint látja, a narídiai hajók a felső légkörben cirkálnak, és véletlenszerű lövéseket adnak le minket keresve.
- Ügyes munka. Gondolja, hogy ezt az átalakítást a szkafandereken is végre tudja hajtani?
- Mire gondol, uram?
- Könnyebb lenne a felderítés a felszínen. Akkora a köd, hogy azt se látnánk, ha a Télapó lejtene az orrunk előtt hastáncot meggypiros tangában. – A kommunikációs tiszt elmosolyodott, majd így szólt:
- A szkafandereket leküldetem a gépészekhez a tervrajzokkal együtt. Remélem lesz ár idejük.
- Azt én is remélem! – mondta feszült hangon Heights, s az első tiszthez fordult.
- Öné a híd! Ha bármi történik, riasszon!
- Igenis, uram! - Heights parancsnok zúgó fejjel hagyta ott a hidat. Ez az átkozott éneklő köd még a hajó belsejébe is behatolt egyfolytában rezegtetve annak fém testét. A kabinjába érve aktivált egy hangszigetelő pajzsot, és aludni tért. Álmai azonban nyugtalanok voltak és hangosak. Órákkal később arra ébredt fel, hogy valaki lekapcsolta a pajzsot és a vállát rázogatja. Kinyitotta szemét, és az egyik algépészt pillantotta meg az ágya mellett.
- Mit akar?
- A főgépész üzenetét hoztam. Azt üzeni, hogy a károsodás nem volt annyira súlyos, mint amilyennek látszott, így maximum két óra múlva fel is szállhatunk
- Értem. Köszönöm, most elmehet!
- Igenis, uram! – miután az algépész elment Heights elégedetten nyújtózott egyet a jó hír hallatán, de a riadósziréna megszólalása ezt a pillanatnyi örömöt is elvette tőle. Két perc alatt ott volt a vezérlőben.
- Jelentést kérek!
- Uram! A narídiai erők elkezdtek a légkörbe ereszkedni, miközben apró leszálló egységeket indítottak útnak.
- Mintha azt mondta volna, hogy erre nem képesek a hajóik miatt!
- Igen, ezt mondtam, de ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek! Egyébként is úgy látom, hogy a nagyobb hajók öt perceként váltják egymást, és csak a kisebbek képesek huzamosabb ideig lent maradni, tehát ha úgy vesszük, részben mégiscsak igazam volt.
- Lehetőleg ne most filozofáljon, hanem viselkedjen elsőt tisztként és gyártsa az ötleteket, mert még egy-két óráig itt leszünk!
- Üssünk mi először! Feltételezhetjük, hogy leszállás után ők is el lesznek vágva a külvilágtól, mint mi az elején. Ha ügyesek leszünk, akkor nem fognak eljutni hozzánk.
- Okos gondolat, Midurr. Maga itt tartja bent a frontot, míg én kimegyek az osztaggal vadászni!- mondta, s elhagyta a vezérlő termet. Mivel időhiány miatt csak harminc ruha lett készen, ezért csak harminc katonát vihetett magával. Odakint a megszokott hanghoz társult a sisakba épített radar hangja. A narídiai erőket könnyen felkutatták. Teljesen szét voltak szóródva és vakon kis csoportokban ténferegtek utánuk kutatva. Nem voltak ellenfelek. Egy gyors vágás, egy pontos szúrás majd a holttest elrejtése volt a megszokott eljátrás. Azonban egy óra után Heights a hangokból azt olvasta ki, hogy a narídiaiak lassan kezdték megszokni a környezetet, s egyre inkább körbevették őket. Pár perccel később Heights már fedezékből fedezékbe ugrált az ellenség szüntelen lövései elől. Midurr hívása ebben a pillanatban érte el őt.
- Uram, van egy kis gond!
- Szerintem inkább nagy gond van! Lassan körbevesznek bennünket!
- Ezt én is látom, de ez a másik gond a lábunk alatt van!
- Miről beszél? - A hangradar ismeretlen élőlényeket fedezett fel a jégtakaró alatt! Félig szervetlen anyag jellemzőit mutatják, de ami a lényeg, hogy a szivárvány kristályokat védik és két emberünket már megtámadták! A lények és a kristályok most közel azonos hangot adnak ki, így könnyen el tudja kerülni őket! Óvatosan a visszavonulással!
- Rendben, értem! - Azzal kilépett a vonalból és hallgatózni kezdett. Az újdonsült ellenség hangja morgásként ért el hozzá több irányból. Ki tudta kerülni őket, de ez tovább nehezítette a visszavonulást. Ráadásul az egyik ilyen fa épp a hajó közelében volt, és mellette legalább hat négylábú szörnyeteg strázsált. Heights elfojtott egy durva istenkáromlást, majd katonáit kerülő úton megindította a hajó irányába, amikor is egy mélybőgő hang érte el a füleit, és valami a köd ellenére is árnyékot vetett rájuk. Egy narídiai hajó pont közvetlenül felettük haladt át.
- Midurr, milyen a hajó állapota? Jó volna innen sietősen távozni!
- Perceken belül felszállhatunk. Addig húzza meg magát, mert az ellenség már a nyakán van! Heights kénytelen volt egyetérteni ezzel az állítással, mert a narídiai katonák e pillanatban érték el a völgy tetejét, és tüzet nyitottak rájuk. A fenevadak a csata felé fordultak, de nem mozdultak, csak hangosabban morogtak. Az egyik lövés azonban félrement és nagy darabokat szakított le a szivárványfáról, ami sikoltani kezdett. A hang megremegtette a levegőt, miközben a tóból szörnyek serege mászott ki és lendült támadásba. Narídiai, vagy ember nem számított nekik, s ráadásul ahányszor eltalálták őket, gyorsan meggyógyították magukat és ott folytatták, ahol abbahagyták. Heights emberei folyamatos tüzelés közben hátrálva érték el a rámpát. A parancsnok a sort. A zsilip becsukódott és hallani lehetett, hogy a fenevadak a karmaikat élesítik rajta. Heights csatornát nyitott a vezérlőbe.
- Azonnali felszállás! Indítsa a hajót, most!
- Akkor a narídiai hajók észlelnek minket!
- Nem számít! Ellenük jók a fegyvereink, ezek ellen pedig nem!
- Igenis, uram! - A hajó lassan emelkedni a kezdett, mire a közelükben lévő narídiai hajó azonnal tüzet nyitott rájuk, és másik hat is csatlakozott a harchoz. Az egyik lövés elhamvasztotta a szivárványfa maradékát is, mire a tavakból gigantikus csápok emelkedtek ki, a narídiai hajókra tekeredtek, majd a mélybe rántották őket. Heights a sűrű ködön keresztül még látta, ahogy földet érve darabokra szakadnak. A csápok felnyúltak egészen a légkör pereméig, így nehezebb és nagyobb Narídiai cirkálóknak is befellegzett.
- Nos, uraim azt hiszem szerencsénk volt! – mondta Heights egy székre roskadva.
- A szerencsénél azért több kellett, parancsnok! – mondta Midurr mosolyogva.
- Ezt, hogy érti?
- A kommunikációs tiszt és én az indulás pillanatában manipuláltuk a szonárt, hogy a lények azt higgyék, mi egy másik fa vagyunk, majd célpontként felkínáltuk nekik a narídiai hajókat. Ügyes, mi?
- Ahogy mondja! Remekül csinálták, Midurr! Elismerésem! De ha most megbocsájt, elmegyek a hajó orvoshoz, mert a szférák zenéjétől még mindig fáj a fülem.