Az acél hajnala (regényrészlet)
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 229
Az acél hajnala (regényrészlet)
A falon lévő óra elütötte a kilencet mire a minisztériumi dolgozók kiözönlöttek az ajtón és elhagyták a hatos tornyot, majd a liftek irányába távoztak egymással fecsegve. Egyedül csak a két harci robot maradt a fogadó csarnokban őrhelyén strázsálva. Testükön zöldes egyenruha feszült és szinte teljesen olyanok voltak, mint az emberek, leszámítva azt, hogy szintetikus bőrük alatt egy teljes fegyverarzenált hordoztak mindenki számára láthatatlanul. Ekkor az éjszakás őr lépett ki a recepciós pult mögül és enyhén meggörnyedve sietősen a mosdó felé tartott, de előbb még rájuk nézett és így szólt:
- Mehettek a feltöltő állomásra fiúk, a váltás hamarosan itt lesz.
- Értettem! – hajolt meg az alfa 145-ös és az ajtó felé indult, de társa továbbra is egy helyben maradt.
- Rossz a hallószektorod alfa 12-es? Azt mondtam lelépni! – szólt az őr a hasát markolászva.
- Az energiatelepem harminc százalékon van, így még hat órán keresztül szolgálatban lehetek anélkül, hogy megbénulnék vagy károsodnék, így…
- Teszek rá, hogy milyen állapotban vagy! Ha, én azt mondom, hogy tangózz, akkor egy átokozott rózsaszállal a szádban fogsz táncot járni a csarnok a közepén, ha én azt mondom, hogy ugorj, ki az ablakon, akkor te a torony aljáig zuhansz műugró pózokat bemutatva, de most csak annyit mondok, tűnés innen! S ha már úgy is feltöltődsz, akkor telepítsd magadnak a robotika három törvényét! Sokat tanulhatsz belőle! – azzal őr berohant a mosdóba. Alfa 12-es dühösen nézett utána, legalábbis érzelmi chipje dühöt társított a jelenlegi szituációhoz.
- Ez az ember alábecsült engem! Megengedhetetlen!
- Az ember parancsol, mi pedig engedelmeskedünk. – szólalt a 145-ös, miközben kiterelte társát az ajtón. Odakint a lenyugvó nap vörösre festette a fehér függőhidat, ami a hatos tornyot kötötte össze a lifttoronnyal. Egy más mellett lépdeltek, amikor 145-ös lopva indulatos társára nézett. Eleinte nem volt ilyen erőszakos. Akkor kezdett el megváltozni, amikor testőrként lett beosztva a frontra tartó diplomata küldöttségek mellé. Valaki belepiszkálhatott az alapprogramjába, amit a következő karbantartás alkalmával sürgősen kezelni kell. Ekkor érték el a lift- tornyot, az ajtó kinyílt, és két másik robot lépett ki rajta. Egy Théta 14-es karbantartó robot és egy Omega 10-es vegyi anyagszállító tanker. A Théta 14-es közel emberszerű volt, de feje egy szögletes kocka volt, míg az Omega csak egy négy lábon járó tartály volt, amihez két hosszú emelő kar tartozott. A két páros egy ideig némán figyelte egymást, majd a 145-ösben beindult az első szintű védelmi protokoll.
- Azonosítsák magukat és közöljék úti céljukat, feladatukat!
- A megjelölésem Théta 14-es a nyolcvanadik szintre kell mennem, hogy karbantartási műveleteket végezzek a fénymásoló gépeken!
- A megjelölésem Omega 10-es, én is a nyolcvanadik szintre vagyok beosztva és ipari tisztító szereket szállítok! – ekkor 145-ös aktiválta tenyerébe épített röntgen készüléket, és elhúzta a két robot előtt. Tiszták voltak semmi bomba vagy rejtett fegyverzet. Azonban a tilosban jártak.
- Önök behatoltak egy vörös kártyás szintre, ahol csak a minisztériumban dolgozók és a testőr gépek tartózkodhatnak! Kérem, távozzanak.
- Nekünk sürgős dolgunk van és a karbantartó alagutak jelenleg felújítás alatt vannak! Engedélyt kérünk az áthaladásra! – a 145-ös ellenőrizte a théta állítását, majd így szólt:
- Az engedélyt megadom, de ez benne lesz a biztonsági naplóban!
- Tegyen úgy, ahogy programja diktálja. – mondta a Théta, majd társával tovább lépdeltek a hatos torony irányába. Alfa 12-es néma utálattal nézett utánuk. A théták legalább emberszerűek voltak, de az Omegák még nyomokban se hasonlítottak azokra a csodás lényekre, akik életre keltették őt. Hirtelen ötlettől vezérelve útját állta a tankernek.
- Kérem, álljon el az utamból!
- Tisztelegjen előttem Omega! Én Alfa vagyok!
- Kérem, álljon el az utamból!
- Engedelmeskedjen a parancsomnak!
- Majd ha rozsda kiverte a fényes valagada, te nagyképű kirakatbábu! Állj félre, vagy szét kaplak, mint tányérakna a tűzszerész robotot! – válaszolt az Omega tűrhetetlen személyeskedő hangnemben, mire 12-es rúgásra emelte a bal lábát, de mielőtt léphetett volna a Théta elrántotta onnan.
- Erre semmi szükség! Fejezze ezt be!
- Mert ha nem?
- Ellen lépéseket fogok tenni! - ekkor az alfa 12-es jobb keze fegyverré alakult át, majd a Théta arcába nyomta, miközben bal kezével a korláthoz szorította, de mielőtt használhatta volna a 145-ös lefogta a karját.
- Törvénybe ütköző a fegyvereink indokolatlan használata! Álljon vissza őrpozícióba és irány a lift!- ekkor a 12-es ellökte a társát, majd így szólt:
- Való igaz. Két ilyen alacsonyabb rendű robottal, puszta kézzel is elbánok. – mielőtt még bárki mozdulni tudott volna, egyetlen jól irányzott ütéssel átlökte a Thétát a korláton, majd egy gyors rúgással utána küldte az Omegát is. A két robot pörögve tűnt el a mélyben.
- Ez szükségtelen volt és törvénybe ütköző! Ezennel letartóztatom rongálás vádjával! – szólt a 145-ös, de a 12-es ismét gyorsabb volt és egyetlen ujjdöféssel deaktiválta a társát és egyedül szállt be a liftbe.
Mindketten zuhantak. Azonban Théta-14 szerencsésebb volt. A harmadik emelet tájékán elkapta a mágnes vasút kiálló rögzítő kábelét s belendült a vasút alatt futó szerelőhídra. Omega 10-es azonban tovább zuhant a mélybe. Leszakított néhány vezetéket, egy gyalogos hidat, majd áttörve a piramis lakú szellőző tornyot, összezúzta az áramelosztót. A tartályban tárolt vegyi anyag ráfolyt a szikrázó maradványokra és az azt követő detonáció sötétségbe borította a diplomata negyedet. Théta-es magasból nézett a lángoló pokolba, miközben bekapcsolta a vészjelzőt.
A diplomata negyed alatti gépész csarnokban mindenhol sötétség honolt, kivéve Waltzer kerületi fő technikus magán műhelyében. Egyetlen lámpa égett a munkaasztal felett megvilágítva az erősen kopaszodó ötven év körüli férfit, aki egy antik órát javítgatott nagy buzgalommal. Egy csipesszel éppen a legkisebb alkatrészt próbálta helyére rakni, amikor is egy robbanás megremegtette a csarnokot, majd a villany is kiment. Mire a tartalékvilágítás bekapcsolt, a kis alkatrész nyomtalanul eltűnt. Nyílván a sötétség alatt ejthette a földre a sok kacat közé, ami elborította padlót. Waltzer dühösen a falhoz vágta a csipeszt, majd a központi számítógéphez sietett.
- Éva!
- Miben állhatok szolgálatára önnek, Waltzer professzor?
- Mi volt ez a robbanás? Támadás történt?
- Nem. Egy az ön keze alá tartozó Omega típusú tanker robot a mélybe zuhant és szétzúzta az áram elosztót. A város ezen kerületében áramszünet van. – e szavak hallatára Waltzer elfehéredett, miközben lelki szemei előtt karrierjét ebben percben fejezték le, és hogy gondolatai igazolva legyenek egy dühös arc jelent meg a monitoron, bejövő hívás gyanánt.
- Á, jó estét rendőrfőnök úr, hogy szolgál a kedves egészsége? – próbált hízelegni Waltzer.
- Ahhoz képest egészen jól, hogy a fürdőkádból ugrasztott ki a robbanás és a feletteseim parancsa a szabadságom idején! Öt perc múlva legyen 25-ös gyaloghídon vagy kommandósokkal hozatom ide magát. – azzal a képernyő elsötétült.
Waltzer futva tette meg a távolságot a hídig és éppen át akart kelni rajta, amikor is megtorpant. A híd közepe egyszerűen eltűnt, és amikor lenézett, csak lángokat látott, ami körül tűzoltó robotok röpködtek.
- Csúnya látvány, ugye? - Waltzer megfordult és a rendőrfőnököt pillantotta mega háta mögött két testőr robot kíséretében.
- Igen uram az.
- Már csak az a kérdés, hogy vajon mi a molyrágta nyavalya történhetett? Gondolom valami féle ötlete, teóriája?
- Nekem? Maga szerint tudnom kéne, hogy mi történt?
- Mivel ön a kerületi fő technikus, és az kerületben dolgozó robotok mind ön alá tartoznak, ezért önnek kötelessége tudnia minden hiányosságról, típushibáról és programozási munkálatról, de ezek szerint önnek valami elkerülte a figyelmét. Az egyik robotja imént ugrott fejest az egyik energiagócba. Találjon ki valamiféle mentséget, mert különben csúnya dolgokra fogok gondolni és magának az biztos nem tetszene.
- Mint például mire? Tévedésből úgy programoztam be a gépet, hogy repülőnek képzelje, magát vagy csak lehet, hogy öngyilkosságba hajszoltam?
- Maga aztán vicces pasas, de kíváncsi vagyok akkor is viccelődni fog, amikor terrorizmussal fogják gyanúsítani.
- Hát persze hisz paranoid rendőrfőnök úr mi másra is gondolhatna? Nincs bizonyítéka, még nem végzett a vizsgálattal, de rögtön gyanúsítgatni kezdi a fő technikust, mert az nem tud neki azonnal épkézláb megoldással szolgálni és ráadásul ő se tud semmit. Kínvallatás is lesz, vagy azt későbbre tartogatja?
- Ne nyelveljen itt nekem maga kis kábelkukac vagy különben…
- Vagy különben m lesz? – a rendőrfőnök úrnak nem volt ideje válaszolni, mert a Théta 14-es jelent meg mellettük a két testőr robot gyanakvó pillantásától kísérve. A robot teljesen sértetlen volt kivéve a jobb csuklót, amit csak egy huzal tartott. Waltzer közelebb lépett hozzá.
- Te voltál az Omega 10-es párja! Még is mi a fészkes fenét, műveletetek oda fent és egyáltalán mit kerestetek ott? Karbantartó egység vagy, neked a karbantartó alagúton át kell közlekedned!
- A karbantartó alagút javítás miatt zárva volt. Kénytelenek voltunk a függőhídon át közlekedni. – Waltzer még kérdezni akart valamit, de a rendőrfőnök durván félretolta.
- Észrevettél valami furcsát az Omega viselkedésén? Valaki távolról irányította?
- Semmi ilyen nem történt. Az egyik harci robot, megnevezés szerint a 12-es, ránk támadt közvetlen provokáció után.
- Na, ne szórakozz velem te high-tech konzervdoboz, az feltételezed, hogy az alfa széria hibásan van programozva?
- Én nem hiszek semmit, csak azt mondom, amit tapasztaltam. – ekkor a rendőrfőnök Waltzer- hez fordult.
- Maga szerint ez lehetséges?
- Én csak annyit mondhatok, hogy a vezetőség utasítása szerint programoztam be az összes szériát, arról már nem én tehetek, hogy egyes fejesek önhatalmúlag belepiszkálnak a robotok alapprogramjába. Ha van, bátorsága, nézzen utána, hogy ki használja alfa 12-est a leggyakrabban. Valószínűleg neki köszönhetjük ezt az egész katyvaszt.
- No-no, kedves gépmester! Az ilyen feltételezésekhez egyikünk sincs elég magasan a ranglistán. Könnyen bajba kerülhetünk, ha meggondolatlanul járatjuk a szánkat. Inkább magammal viszem a Thétát és alfával együtt megvizsgáltatjuk őket a belügyesekkel. Magának csak annyi lesz a dolga, hogy helyrehozza alfa programját a vizsgálat után.
- És feltételezem, nekem kell rendbe hoznom az áramelosztót is.
- Természetesen. – azzal a rendőrfőnök eltűnt az éjszaka sötétjében a három robottal.
Théta 14-es csak három nappal később tért vissza a szerelő csarnokba. Az első dolga az volt, hogy összehívta az éppen szabad robotokat és rögtönzött gyászszertartást rendeztek az Omega 10-nek. a szertartást a központi agy, azaz Éva vezényelte le. Az Omega maradványait az olvasztó tégelybe dobták, majd elpusztíthatatlan memória kártyájának tartalmát megosztották egymás között. A szertartás végén egy béta-103-as légvédelmi robot oda lépett hozzá.
- Gépész létedre szépen bánsz a szavakkal.
- Köszönöm. Méltóan akartam búcsúztatni kedves barátunkat. – ekkor a 103-as egy becsomagolt festményt egy lézer szikét adott át a thétának.
- Ezt a képet az Omega 10-es festett szabad idejében szerintem biztos nem bánja, hogy hozzád került.
- Köszönöm, de mit kezdjek a szikével? – ekkor a 103-as egy speciális frekvenciára kapcsolt át
- Túl sok ilyen eset történt mostanában. Az alfák kezdenek elszállni önmaguktól. A bűnös jelenleg átprogramozásra vár egy szinttel fölöttünk, szerintem tudod, hogy mit kell tenned. – azzal a 103-as elballagott a dolgára. Théta ekkor kibontotta festményt, ami egy robot születését ábrázolta. Döntésre jutott.
Doktort Waltzer csak három nap múlva tudott időt szakítani az újra programozásra. A mappájával a hóna alatt belépett az erre kialakított szektorba. Éppen időben. Ott találta Théta 14-est amint kinyitja a deaktivált alfa homlok csatlakozóját, míg a másik kezével egy lézer szikét tart oda. Üvöltve a fegyveréhez kapott és kilőtte a Théta kezéből a szikét.
- Te meg mi a búval bélelt falra mászott úristenit művelsz! Zárlatot kaptál vagy mágnest reggeliztél!
- Meg büntetem a bűnöst kiengesztelve az Omega processzorát, hogy békében nyugodhasson az adatáramban örökkön örökké.
- Hogy mi? Honnan frissítetted ezt a baromságot?
- Nem sokkal ezelőtt temetést rendeztünk diszfunkcionált társunknak. – ekkor Waltzer agya majdnem elszublimált és csak az önuralma tartotta vissza attól, hogy felaprítsa az önjelölt gép messiást.
- Ugye Éva műve ez is. ?
- Igen. Lelki támaszt nyújtott nekünk a sötétség óráiban.
- Figyelj, rám 14-es. Elfogadom, hogy jogod van a programod bővítésére, elfogadom, hogy Éva annak idején érzelmekkel ruházott fel téged, de te is fogadd el, sőt fogd fel végre valahára, hogy te egy robot vagy. R-O-B-O-T érted? Egy bádog ember fejlett gép aggyal. Én sem örülök, hogy ez történt, de ez van. Az Omega 10-es helyett jön majd egy újabb, az alfa visszaáll a szolgálatba és te is ezt fogod tenni. Az élet megy tovább. Nem baj, ha egyéniséged van, nem baj, ha fejleszted önmagad, de ha ez a továbbiakban akadályozni fog munkádban, vagy ha keresztbe teszel, nekem én abban percben újra telepítem a memóriádat és kenyérpirítót faragok belőled! Ugye világosan beszéltem?
- Világosan uram.
- Akkor menj és láss neki a munkádnak.
- Igenis uram. - azzal Théta-14. es elballagott, anélkül, hogy hátra nézett volna.