Axióma

Írta: Verebi Éva

---

Közzétéve 2 éve

Megtekintések száma: 377

---

---

Axioma

Mellé ültem, itt jobban látok,
vállamra terítem őszkabátom,
jó így, már fáztam,
s most áldón melegszem.

A hegynyi magassághoz
a mélység miatt jöttem.
Tiszta csendjében bolyongva
megérteni véltem, s a tó fölött
szitáló ködben tudom, figyel.

Lábam elé vadgesztenye koppan,
tüskés, két fele megnyílva, barnán,
előtűnik fényesen a válasz,
tökéletessége láttán.

Így hullok majd én is ölébe,
ködös emlék, idő eresztvén,
voltam bárki, tettem bármit,
és bármiként is voltam kötve.

Mélyre lát a felismerés.
Tagadom, mert fáj is,
s mi volt, felhők takarják.

Zárszó

A hóhullás jó. Vetésre dunna.
Jeges ablakunk vásznát figyelve
látást olvaszt a meleg lehelet,
alkony itatja a didergő földet,
égi súly alatt ágak recsegnek,
s a friss hóban figyelhetjük
lassan távolodó lépéseinket.