Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 285
Árny vagy
Árny vagy már.
A kihunyó fényben árny vagyok én is,
Bábel zűrzavarában a szó elvész.
Elhal a hang, a dühödten zúgó zivatarban a jó,
amit mondanunk kellene még,
mert a jövőre tanít az a szó:
az igaz, mit szólnunk még kötelesség.
Elfojtja most is a horda, a vérszomjtól részeg,
s újra támad a szörny,
a lélek e földön csak préda lehet,
a jóra vezérlő szóra nincs felelet már.
Bábel hangzavarában elveszek én is.
Nyelvem szikkadt ínyre tapad,
ordít a vágy, düh szorít, fogva a torkom.
Mégse tudok írni ma verset.
Csak a csendet. A csend szavait.
Néma vagyok már.
Ésaiás szava szólhat még átkot e korra.
Nincs az az áldás már,
ami megtisztíthatná Szodomát.
Néma vagyok, lásd, árnyad.
Száműzött itthoni tájban.
Halni menő.
Még élek tán.
Tán élnek még szavaim,
de nem szólnak már ennek a kornak,
csak a holnapnak üzenek magam is.