Apám és a vihar
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 336
Apám és a vihar
Napjaim csöndes percein süt át
apám szeméből a tengerkék csepp,
testéről a hóba mártott lepel,
mit ráterít lombos fára a léleknek tele,
mint jól felhordott, plasztikus festmény,
mint "Menekülés a vihar elől",
ahogy a bomlott lélek szalad,
és erős karja, talán még ölelte,
összeborulva hűlt szerelmű,
velem viselős anyám,
s a meleg burokban,
már akkor megsuhintott
a kikerülhetetlen magány.
Titkos szelence a szív.
Néha ott dúdol, csak egyetlen,
elfoszló dallam, és elringat,
mint az örökkévalóság.