Anyám emlékei
Írta: Kozákné Mária
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 219
Anyám emlékei
A háromlábún üldögél,
tenyere takarja arcát,
száz ránc szalad ujjai közül,
szája szélén mosoly szendereg,
emlékszik – egyszer rég,
tán volt ő is gyerek.
homokban térdelt – fázott,
hiába fürdette arcát a nap,
rövidke szoknyája ráncán
kenyér kovásza maradt,
háta fájt – nem szólt,
míg hajnalban dagasztott,
reggel öccseinek enni adott…
a dohánylevél is várta,
ha felfűzi, még mosnia kell,
a tisztaszoba ágya
ma fehér gyolcsot követel,
aztán asztalt terítni,
a mosatlan kezét keresi,
majd a tojást este összeszedi…
A háromlábún üldögél,
tenyere takarja arcát,
száz ránc szalad ujjai közül,
szája szélén mosoly szendereg,
emlékszik – egyszer rég,
tán volt ő is gyerek.
néha játszott – vagy
álmodta tán a csutkababát
és színes szalagot hajába,
cipőt sarokkal – kopogjon,
ha templom kövén oson,
meg karácsonykor kicsi fát
csengővel díszelgőt,
ajándékot – két karamellát,
azt is, amit ő sütött…
az iskolába télen mehetett,
ha odakint már fagyott,
mert tavasszal daloltak
anyjáért a vaksi csillagok…
A háromlábún üldögél
tenyere takarja arcát,
száz ránc szalad ujjai közül,
szája szélén mosoly szendereg,
emlékszik – egyszer rég,
tán volt ő is gyerek.
aztán felnőtt – észre sem vette,
három lánya esténként kereste
mosolyát és tiszta szívét,
de mind kötő alá rejtezett
s velük a volt boldogsága,
akkor épp negyedik lányát várta…
a tavaszt sem ismerte,
a nyár nevetve megcsalta,
az ősz volt ki karjában ringatta,
s ahogy teltek az évek,
az özvegység a kezére égett…
néha elsétál egy kereszthez,
térdét meghajtja – hallgat,
fekete kendőjét teríti
egy gyermeklány sírhantjára.
A háromlábún üldögél,
tenyere takarja arcát,
száz ránc szalad ujjai közül,
szája szélén mosoly szendereg,
emlékszik – egyszer rég,
tán volt ő is gyerek.