Írta: Petrusák János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 270
Én nem vagyok államügyész. Egy barátom az. Barátom? Könnyen osztjuk ezt a szót, oly’ könnyedén – és felelőtlen – mint ahogyan manapság ügyészek, államügyészek kérik a büntetést, amit a bírák szintén ily’ könnyedén ki is szórnak. Államérdek, gazdasági érdek, társadalmi érdek! Halljuk nap, nap után, akkor is, ha nem akarjuk, mindig ez dörög. Aki az érdekek ellen van, az nem érdektelen, hanem ellenség. Azt meg, mint törciből tudjuk, meg kell semmisíteni. Mint mindig, most is: 2215-ben. Barátomat nem Antigonak hívják, természetesen feleségét meg nem Antigonénak. Hogy is lenne ilyen neve valakinek manapság, amikor a hivatalos, egyedülien használható nyelv a bolygón, és az egész galaktika világban az angol. Így írunk, olvasunk – álmodni még nem akarok! –, így írják a törvényeket. Aki nem érti, az így járt, attól még „a törvény nem értése, nem ismerése…”. Több, mint száz esztendeje ez az állapot!
Törvényekre szükség van, ezt is kijelentem. Láttuk, mit hoz az anarchia. Minden egy pillanat alatt összeborult. A nép ordított, az utcán, munkahelyen, otthonokban, egyre többen és többen, ordítottak és ordítottak, aztán… megindultak. Neki a rendnek, a mindent leszabályozónak. Aztán nem lett már rend, csak rendetlenség. Mindenki tette, ami jólesett neki, tette szabadon. Boldogan. Míg… nem találkozott egy nála erősebbel. Darwinra gondolhattam akkor: egymást ette a tápláléklánc.
Dr. Mr. Antigo (ma már, mint tudjuk, csak családnév van, a keresztneveket a kereszténységgel együtt eltörülték, törvényileg) ügyész, államügyész. Középidős. Törvény által egyre fiatalított, mivel ma már a hetven évesek középkorúaknak minősülnek. A nyugdíjkorhatárt kilencvenre tolták, vagyis tegnap jelentették be – győzelem, győzelem, heuréka – hogy kilencven és ötre.
Dr. Mr. Antigo jó ügyésznek tartotta magát. Az ügyészek alapvetően büntetőjogi területen dolgozó jogászok, akik a bíróságon a vádat (az állam büntetőhatalmi igényét és a sértetti oldalt) képviselik. A büntetőper célja a megtörtént eseményekhez minél közelebb álló igazság felderítése, és eszerint a vádlott elítélése vagy felmentése. A vád alapja bűncselekmény – hogy akkor, aznap, abban a percben mi a bűncselekmény, azt a törvény mondja meg.
Dr. Mr. Antigo már azelőtt hirdette az absolute zero toleranciát, mielőtt ez törvény nem lett.
Dr. Mr. Antigo a törvényeket tudta, minden nap bújta, állítólag még esténként is, hogy egyes pletykás munkatársnője szerint ezért nem lett gyermeke, nem ma, hanem korábban sem, mivel ügyészünk a munkájának élt, reggel, délben, este és szabadnap, és felesége csókolása helyett is a törvénytárt csókolta. Azonban Dr. Mr. Antigo valamit mégiscsak nem tudott, vagy nem jól tudott, mert főnökei örökké first class minősítést írtak adatlapjára, nem csak a nyilvánosra, hanem a titkos, bizalmasra is, ő a ranglétrán felfelé a majdnem ötven év alatt semmit sem ment. A jogot kijárva és doktorit kapva – amire fene büszke volt – beosztott ügyész lett, és most, hetven éves tiniként (csak törvény kell erről!) még mindig az volt.
Aztán Dr. Mr. Antigo kedves neje levelet kapott, hivatalost a TÖRVÉNY-től.
Többször is elolvasta. Azt hitte, nem tud olvasni, agya elébe egy másik levelet közvetít, mert ez nem, ez egyszerűen nem lehet igaz! A levél a szokott módon kezdődött, mint minden hivatalos, nem csak a Törvénytől jövő. Benne minden második szó végzés, megsemmisítés, tudomásul vétel, fellebbezésnek helye nincs, törvényeink erejénél fogva, legnagyobb szigorral, stb. Ja, és a jog. A 2215. évi LCXXCVLXI törvény 5971 § 61 711 bekezdés zxQ pontja eea bekezdése szerint…
Nézte, nézte, olvasta, nem értette. Aztán újra. Majd újból nekifutott. Aztán, mert az emberi ész ehhez kevés, szólt az internetgéphez – be volt fizetve a díja, így az visszaszólt –, hogy keresse már ki a jogszabályt, amire annyira hivatkoznak.
Volt olyan jogszabály az internetgép szerint, méghozzá a mai napon, délelőtti 10 óra 11 perckor – öt egész perce – keletkezett, emelkedve törvényerőnél fogva azonnal jogerőre. Tehát törvény, tehát parancs!
*
Dr. Mr. Antigo végezte ügyészi munkáját, amelyre büszke volt. A mai nap különösen sok volt a dolga: egy új törvény lépett életbe. A mai nap hozták, a mai nap lépett életbe, és a mai napon helyezték hatályon kívül. Egy egész másodpercig volt a törvény törvény, de addig törvény! Ez az utcán és bármely közösségi területen történő prüsszögés és orrfújás ellenes nemzetközi törvény volt, mivel az ilyen egyedek a törvényalkotók szerint bacilusterroristáknak minősülnek. Arra az egy másodpercre. Az egészre. Az alatt az Egyesült Demokratikus Világon 100 ezernél valamivel több embert tartóztattak le, meg egy kutyát, gazdájával együtt persze, amely négylábas a nyílt téren prüszkölni mert. (De a törvény nem ismerése…) Régebbi törvény meg már volt, hogy a négylábú, három lábú, akárhány lábú házi egyedekért gazdijuk felel. Dr. Mr. Antigohoz – mivel középváros az övé – csupán 54 eset került.
Megnézte: a Törvény egyértelműen rendelkezett, aki eme nap ebben a másodpercében prüszköl, az bűncselekményt követ el. Ezek alapján Dr. Mr. Antigo megszövegezte a vádiratot. Annak tartalmaznia kell: 1. a terhelt nevét és annak megjelölését, hogy fogva van-e vagy nincs; 2. a vád tárgyává tett bűncselekmény megjelölését; 3. a tényállásnak és a bizonyítékoknak tárgyilagos megjelölését; 4. a fő tárgyalásra illetékes bíróság megnevezését.
Dr. Mr. Antigo akkurátusan – ahogyan szokott – nekiállt. Robot-segédtitkára szervizben volt. Így neki kellett diktálnia a computing-machine-nak, amit ki nem állhatott, már csak a személytelenség okán sem, meg úgy érezte, hogy meghibbant, és magában beszél. Inkább leült a számítógéphez, és nekiállt bepötyögni a kívánt anyagot.
54-szer kellett újra kezdenie. Írta a terheltek nevét, egyiket a másik után, azzal együtt, hogy terrorizmus gyanú okán minden vádlott előzetesben van. És mivel terroristák, ezért az ügyvéd, még a komputer-ügyvéd is, meg van tőlük tagadva. A bűncselekmény megjelölése egyértelműen terrorizmus, hiszen ezt írja a Törvény. Tényállások: mind az elfogott 54 személy (illetve egy a kutyája által valósította meg a bűncselekményt) prüsszögött, vagy orrot fújt az utcán, vagy utcának minősíthető, minősített, időlegesen átminősített területen. Ezt a cselekményt rendőrök (emberek, drónok, rendőrrobotok, tér- és életmegfigyelő kamerák, besúgó lámpák, téglák vagy parkettek) látták, jelentették. Bizonyíték a legszigorúbb, leginkább figyelembe veendő: a hivatali személyek, illetve hivatalos feljelentők jelentése. Az illetékes bíróság… Dr. Mr. Antigo ekkor sóhajtott, csak ekkor. Nem akarta megnézni, neki, mint ügyésznek nem ez a dolga, hogy lássa, hogy az abban a másodpercben prüsszögők milyen büntetést kapnak. Ő mégis megnézte, fél szemmel, fél válla felett. Az illetők életfogytiglanig tartó, tényleges életfogytos, meg nem kurtítható kényszermunkát szenvednek majd el. És a kutya? A kutya is. Szánt fog húzni, testsúlyánál ötször nehezebbet Alaszkában, garantáltan állandó mínusz húsz fokos hidegben.
Dr. Mr. Antigo nem a sorsok felett kesergett - ezek, megtanulta már a jogászképzőn -, csak nevek. Egy nevet meg a világon a legkönnyebb kihúzni; most élsz, már nem élsz. Ennyi. Neki a törvény őrének kell lenni, ha meg a Törvény azt mondja, hogy azon nap abban a másodpercben nem volt szabad az utcán vagy annak minősített területen prüsszenteni, akkor… nem szabadott és kész! A Törvény, az Törvény! Azért kellenek törvények, hogy újra anarchia ne legyen. Aki megkérdőjelezi a törvényeket, az maga anarchista, az anarchista meg törvényileg ősbűnös, azon helyt likvidálható. Aki egy anarchistát nem likvidál, az maga is bűnös, és ha azt más, aki látja, nem likvidálja, szintén bűnössé lesz. Így tovább… (Nincsenek is „máma” anarchisták! Csak néhány tömegmészárlás. Törvényes!) Dr. Mr. Antigo az 54 bűnelkövető (meg a kutya) vádiratával sokáig, egészen estig elfoglalkozott. Aztán, amikor a besúgó műnapfény átadta a helyét a kukkoló éjjeli lámpának, akkor ő is hazaindult.
*
A lift az épületben és a mozgójárda kint az utcán nem működött. Se a repülő vonat nem repült. Így az emberek gyalogolhattak – miután lefizették az egészségmegőrző külön alap gyaloglásadóját. Dr. Mr. Antigo késő este ért haza, de sietett, mert minden kisorsolt nap – és államtitok, hogy mikor melyik napot sorsolják ki – kijárási tilalom volt. Rendfenntartók (emberek, robotok, drónok) már gyülekeztek.
Otthon az asszony sírt – átáztatta a dobozfalu otthonuk – és mutatta a levelet.
Előbb Dr. Mr. Antigo azt hitte, ez vicc, egy zavart agy tréfája, de aztán kérdezte ő is a mindent tudó netet, amely röhögve felelte: bizony-bizony van ilyen törvény, amely majdnem már egy egész napos. Dr. Mr. Antigo, bár munkaeszköze a net, bízott is eddig benne, most mégsem bízott, hanem lázas sietséggel beütötte a kódját és kereste a törvény szövegét. A net viszont még jobban felröhögött, hogy a kód otthonra nem jogosít, és ha használni akarja, már az törvénysértés. Ezt jelenti, és ezért Dr. Mr. Antigo egy havi fizetése ugrott. A törvény az…
Ekkor Antigo már ordított. Nem doktor, és nem mister, és nem ügyész, hanem csak ember volt akkor már. A megkínzott, akinek az agya éledt, és nem vett be tompán mindent, hanem újból működött, érzett és élt.
Újból és újból elolvasták a levelet: Dr. Mr. Antigo kedves nejének. Ez szép kezdés volt, viszont, ami benne…
– Ezt nem hiszem el! – mondta, ordította Antigo.
– Én sem hittem, nem hihettem – hüppögte neje. – De a gép kiadta, van ilyen törvény. Érted, törvény!
Antigo hátratántorodott. Megperdült körülötte a világ. Meg az egész eddigi, hetven évnyi élete, meg a majdnem ötven esztendei munkája.
Előbb dühöngött, aztán a lámpa rászólt, hogy ezt jelentenie kell. A gép meg röhögött, egy újabb hónapi fizetésnek most lett fuccs!
Aztán Antigo és neje egymás kezét fogva sírt.
Egészen addig, míg a mű-parkett rájuk nem szólt, nem tudnak pihenni a szomszédok, se ő, a dobozház meg statikailag – jelentette a gép – a sok könnytől máris megroggyant. Minden kárt, a még be nem következetteket is rájuk terhelik. Annyi pénzük meg nincs, se jelenben, se jövőben, hogy ezt a várható kiadást kifizethessék, ezért hitelben máris rájuk terhelték. Innenstől már életük végéig fizetni fognak. (Kedvezményes, évi húsz százalékos kamatot – csak nem mondták meg, mert titok, hogy milyen összeg után.)
*
Másnap Dr. Mr. Antigo, már újból doktorként, misterként és ügyészként segítséget kért főnökétől, a vezető ügyésztől. Az meghallgatta, hiszen szerette hallani a nyalizásra beprogramozott számítógépeitől és robotjaitól, hogy ő mindenkit meghallgat, aztán kizavarta Antigot, megrettenve attól, hogy az bűncselekménybe keveredett. Aznaptól Antigot fel is függesztették. Jött két biztonsági robot és kitette.
*
Antigo kedves nejét a Törvény kisorsolta törvénykövetésre történő felszólításra. A kedves nejnek likvidálnia kellett a férjét – demokratikusan, hiszen proklamáltan ez egy demokratikus törvény –, bármilyen módszer megengedett. A végzés kézbesítése utáni nap, tehát a mai nap, délelőtti 10 óra 10 perckor (plusz-mínusz eltérést a törvény ezrelékesen sem enged!) nem élhetett már Dr. Mr. Antigo. Amennyiben él (10 óra 10 perc egy másodperckor – zéró a tolerancia!), akkor a Törvény értelmében bűnös Antigo kedves neje. Aki pedig bűnös, azt vád alá kell helyezni, majd el kell ítélni. Nem közmunkára, életfogytosra egyszerűen, hanem halálra, méghozzá minősített halálra, amely 100 halált jelent. (Az ítélkező bíró kegyelmére van aztán bízva, hogy a törvényileg felsorolt 100 halálnem között milyen sorrendet állít fel, utasítva végrehajtásukra a hóhérrobotokat.) Megremegett Antigo, és hányinger tört rá. Voltak, ismerte őket, hogy vannak olyan bírók, akik a filmre vett – digitálisan megőrizendő 100 000 évig! – ítélet-végrehajtást újra és újra végignézik. Ezek a bírák persze hogy nem a humánus karóba vonással kezdik – karó beleken be, szíven át, és vége – hanem harminc perces fullasztással, egy órán át történő áramütésekkel, folyamatos pörköléssel és egyebekkel…
Dr. Mr. Antigo egy fél szemeszteren jogtörténetet tanított az egyetemen, de kivágták, mert túl brutális volt, no nem a diákokkal, hanem az előadásaiban. Felemlegette, hogy valaha volt jog, amely alapján rabszolgaságba lehetett taszítani embereket, azaz ember mivoltukat is elvenni, beszélő szerszámnak vagy emberszerű szerszámnak tekinteni őket, akiket szabadon adtak-vettek, megerőszakoltak, kínoztak, meg is gyilkolhattak tulajdonosai. Ezt a törvényt, amely ezt megengedte, a modern és humánus államok a 19. század második felében szüntették meg.
Aztán volt törvény például Angliában arra is, hogy ha egy úr tolvajlással vagy erőszakkal vádolt meg egy szegényt, akkor az úrnak igaza volt, a szegényt pedig az úr vádló szavára Ausztráliába deportálták, fegyencként! (Ez a törvény egyes részeiben még ma is él: akinek több pénze van, az többet ér, és aki többet ér, annak a szava a törvény előtt erősebb!)
Deportálás: haladó gondolkodású embereknek, zsidóknak és a nácik által alsóbbrendűeknek minősített embertömegek millióinak koncentrációs táborokba hurcolása. Ezekben a megsemmisítő táborokban az odahurcoltak (közöttük nagy számban gyermekek, nők és öregek) túlnyomó többségét hideg megfontoltsággal megölték. Ez egyes államokban törvényerejű törvény volt! Végre kellett hajtani! Kellett?
Emberekről ki lehetett hirdetni, törvényileg, hogy mától már nem emberek? Ez törvény lehetett?
Antigo nem volt már doktor és mister, hanem ember, aki gondolkodott és lázongott.
Behúzta nyakát, hogy gyanús ne legyen valamelyik figyelő kamerának, és hazasietett roggyant dobozába.
*
Előbb megrettent: az asszony nem volt otthon. Aztán megjött: szeme vörös, kisírt, de könnyei már elfogytak. A nő nem kést hozott, gyilkos szándékkal, viszont reményt sem tudott hozni, pedig azért volt át a szomszédba. (A dobozépület szomszédos dobozába. amely lakás. Élettér.) Antigo otthoni gépe törvénytisztelő gép, csak ezt a szöveget hajtogatta, így már nem akart netet adni, se onnan bármiféle információt. A szomszéd gépet viszont a szomszédnő megkérdezte, így kideríthették, tényleg van ilyen törvény, tényleg meg kell ölni a férjét, az már demokratikusan tényleg mindegy, hogyan, és tényleg törvénysértést követ el, ha nem teszi ezt meg a nej.
A gép tanácsot nem tudott adni, pedig úgy hirdették, a gép, ami minden kérdésre tudja a választ. Hát, erre most nem tudta. Se a szomszédnő, aki már csak azt tudta, hogy ő is fél. Hiszen a törvényben, lehet, van egy záró rendelkezés, amelyet most, ebben a pillanatban emeltek törvényerőre, miszerint aki a jogkövető magatartásra kiszemelteket segíti, az valamiféle törvénysértést követ el. Hiszen olyan könnyű a törvényeket megszegni! (Még olyan törvény is van, állítólag, hogy aki ezt és ezt a törvényt nem szegi meg, az ezzel a cselekedetével törvénysértést követ el!)
Az viszont jó hír, hogy ez a törvény szintúgy egy egy másodperces törvény volt. Azaz tegnap csak egy másodpercig volt életben, de ameddig életben volt, addig törvény volt, amelynek értelmében robotok cselekedtek, embereket kisorsoltak – sorsoltak? – és a felszólító leveleket kiküldték. Ezek szerint, bár a jogszabály hatályát veszítette mára, de tegnapi rendelkezése még hatályos. Fából jogi vaskarika!
*
Antigo szerette nejét, nem akarta, hogy baja essék. Hiszen a jogszabály értelmében 100 halált fog halni! Akkor inkább haljon meg ő, Antigo. Csakhogy az asszony is szerette őt, és nem volt képes ártani neki. Antigo, a volt ügyész arra gondolt, hogy megöli szépen önmagát. Mondjuk, felmegy a város tetejére – mivel modern mélyvárosban laktak –, és onnan leveti magát. Nem élheti túl a 120 emelet zuhanást. Csakhogy ezzel, ha magát megöli, megmenti-e automatikusan a feleségét? Hiszen a magasságos törvényalkotó arról nem rendelkezett, hogy mi van akkor, ha Antigo az előtt meghal, mielőtt kedves neje őt megölhetné. Ilyen esetben Antigo ugyan halott, de az asszony a jogszabályi tényállás szerint nem ölte meg őt, hiszen nem ölhetett meg egy halottat. Ezzel Antigo kedves neje nem marad-e ugyanúgy bűnelkövető, mintha a törvényt nem teljesítette volna, hiszen nem volt módjában teljesíteni.
Antigo és neje arra gondolt, legyenek együtt öngyilkosok.
Ekkor jöttek a robotrendőrök, mivel a parketta besúgta gondolataikat.
*
5
Antigot – aki erre már hivatalosan sem volt se mister, se doktor – a robotrendőrök gyorsan, rutinszerűen megverték. Csak hogy fájjon, jajgasson, vérezzen, tudja, hogy ki itt az úr, és kinek van igaza, de ne haljon bele, mert ez esetben a meghalt férj miatt Antigo nejét nem lehet elítélni. Ide meg ítélet és precedens kell! A törvény – minden törvény – mindenkire vonatkozik, még az ügyészekre is!
Statáriális volt a törvénykezés. Még azon órában meglett a vádirat: Antigo felbujtó, elvégre neki kellett volna a törvénykövető magatartásra – már csak az előző munkája miatt is – rábeszélni, felszólítani a feleségét. Ehelyett az asszony a törvény rendelkezéseivel ellentétesen nem ölte meg férjét, ezzel törvénysértést követett el. Az asszonyra, tiszta sor, 100 halál vár, Antigo pedig az ügyész „kolléga” szerint osztozni fog sorsában. Már, ha annyira össze akarnak ők ketten - férj és feleség -, tartozni!
*
Tárgyalás. Az ülnökök robotok, az elnök egy ember, aki felkuncog, mert már alá is írta ezt az ítéletet is.
Ügyvédhez, a vád súlyosságára való tekintettel, a két vádlottnak nem volt joga. Nem is embernevükön,
hanem személyi számuk szerint nevezték őket. Az emberbíró erkölcsi prédikációt tartott, mert állítólag pap volt – a vallások betiltásáig.
Antigo, aki már a törvény előtt nem volt Antigo sem, hanem csak egy számsor, az utolsó szó jogán szót kért.
– Bár védő nincs, így nem mondhat védőbeszédet – kezdte a számsor, mire a bíró leszólt pulpitusa magasából.
– Enyhítő körülmények sincsenek! Amit a törvény kimond, aszerint kell cselekedni!
A számsor, amely tegnap még Antigo volt, bólintott.
– Szophoklészről hallott a tisztelt bíróság? Drámája az Antigoné.
– Saját nevét a vádlott nem ejtheti ki, se a felesége nevét!
– Ez a dráma címe, nem tehetek róla – mentegetőzött a vádlott. – Ez a dráma 2600 évvel ezelőtt íródott. Benne meg az van, hogy az emberek által hozott törvény az emberek érdekeit képviseli. Ha pedig az ember embertársai zsarnoka, akkor az emberi törvény könnyen zsarnoki törvény lesz.
A robotok forogtak, a bíró meg, aki ember, előre dűlt.
– Mit akar ezzel mondani?
– Semmit! Csak én ember vagyok, és tudom, milyenek az emberek.
A bíró a hagyományos fakalapáccsal lecsapott.
– Micsoda gazság! Azért, mert jó törvényeinket kritizálja, a vádlottra nem 100 halált, hanem 30 000 halált szabok ki!
A két számsor, valaha férj és feleség, egymásra nézett. A robotok megragadták őket és már vitték volna, amikor az egyik ülnök robot felállt. Hangosan felzümmögött.
– Tévedés.
A többi robot, meg a bíró (az ember) ránéztek.
– Az… az én ítéletem! – hüledezett vörössé vált fejjel a bíró. Hagyományos parókája is megcsúszott.
A robot tovább zümmögött:
– A törvényt kerestem, a törvényt nem találtam.
– Jó – jelentette ki a bíró, visszanyomva feje tetejére a parókát –, lehet, hogy túllőttem egy kissé a célon, és 30 000 halált nem szabhatok ki. Akkor legyen neki is csak – felröhögött – 100 kínhalál!
A két elítéltet már – a bűncselekmény súlyosságára való tekintettel fellebbezésnek helye nincs! – kifelé vezették, a kivégző helyre, de a robot csak tovább zümmögött.
– Ilyen törvény nincs, ami alapján elítéltük őket! Keresem, keresem, de nem találom…
A bíró jóságosan:
– Hatályát veszítette már, kedves robotom, de attól még élt, és ellene akkor nem lehetett tenni!
Az ülnökrobot nem csak zümmögött, hanem már ropogott is, hangja ércesen hangzott. Mintha már ember lett volna.
– Nem volt sosem ilyen törvény, a törvényalkotó tévedett!
6
A többi robot felzümmentett, az ember meg (a bíró) felkiáltott:
– Halál a robotra! A törvényalkotó sosem tévedhet, ez a robot meghülyült! Szétszedni, azonnal!
Ekkor a robot szólt:
– Meglett.
– Na, ugye – bólintott kegyesen az ember (a bíró). Aztán intett a teremőr robotoknak. – Nem kell szétszedni! De ezt a kettőt – mutatott a két emberre – igen!
– Állj! – kiáltott megint a robot. – A mondott törvényt a törvényalkotói tévedések között találtam meg.
A bíró majdnem nyájas volt:
– De attól még az is törvény!
– Ezekről azt írja a törvénytár, hogy tévedésből lett hatályos.
A bíró (az ember?) megcsóválta a fejét:
– Ha hatályos, ha nem…
– Ha nem hatályos, ha sosem volt az, akkor ez nem törvény!
A bíró a robotra nézett, a robot egy szemébe a homloka közepén, amely nem szem volt, igazi, látó, hanem csak egy kijelző monitor, amelyen veszett sebességgel peregtek a törvények.
A bíró kezében a kalapácsra nézett.
– Már… leütöttem. Ez az ítélet már jogerőre emelkedett. Ez ellen már – széttárta kezeit – nem tehetünk semmit.
– Akkor hát – üvöltött fel Antigo – nejem és én ártatlanok vagyunk.
A bíró porcelánfog mosollyal:
– Kedves… akárki! Itt mindenki ezzel jön.
– De az igazság…
A bíró fejet csóvált:
– Ez bíróság! Itt törvények vannak. Ennek szellemében kell ítélkezni! Precedenst – széttárta kezét – sajnos nem teremthetünk.
A bíró intett, hogy az ítéletvégrehajtó robotok vigyék már a két elítéltet, hiszen késésben van, amikor a zümmögő robot zümmentett egy nagyon hangosat.
– Már megint mi van? – mérgelődött a bíró. – Bármely robotból könnyen bányarobot lehet!
A robot azonban, mert robot, nem gondolt önmagára.
– Megjött a végzés. Mindünknek leküldték.
– Persze, jogerős… – intett a bíró.
A robot közbeszólt. (Hogyan lehet ennek ennyire szemtelen a programja?)
– Az ítélet semmis! Dr. Mr. Antigo – fordult a robot a barátom felé – az ítélkezési és vádképviseleti rendszer Önt sorsolta ki…
A bíró eltátotta száját. Minden robot a beszélő felé fordult.
– Önt sorsolta ki – folytatta az ülnökrobot – hogy próbára tegye.
– Próbára? – hüledezett annyira Antigo, hogy azt sem vette észre, amint a robotok elengedték őt meg a feleségét. – Miféle próbára?
Csend a teremben. Vagy majdnem csend, mert Antigoné felzokogott. Ő örült az életnek. Férjébe kapaszkodott, de ő csak kérdezett:
– Én, én nem értek semmit! Ki tette ezt velem, és miért? – Aztán toppantott, és miután nevét és címeit visszakapta, már megint ügyészi volt a hangja: – Választ követelek, máskülönben…
Az ülnökrobot felemelte egyik szabad tagját.
– A válasz Önnél van, tisztelt ügyész úr.
– Nálam?
A robot biccentett:
– Csak önmagába kell nézni. Ezt ne felejtse el soha.
VÉGE
Korábbi közlés: a Partiumban