Amikor fehéren kibukik a lélek
Írta: B Tomos Hajnal
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 79
Amikor fehéren kibukik a lélek
(Toulouse Lautrec festménye alá)
Ez nem a prostitúció maszatos kirakata,
hanem védőbeszéd
a kor által kitermelt
és megvetett elítéltekért -
vallomás a züllés mocska alól
kivillanó galambfehér lélekről,
szelíd színekkel visító
sötét mélységek
és komor zugokban lappangó
gyermeki félénkségek -
az a ritka pillanat,
mikor az aszott bőr,
az elkínzott mosoly
a vászon szentélyébe lép,
és ettől kezdve
a keresetlen, részeg mozdulatot
is birtokába veszi a mű,
szentségébe fogadja
az örökkévalóság -
ez olyan sík,
ahol a csontjáig kihasznált SENKI
csak egy nő a sok közül,
egyetlen ecsetvonás sem kompromittálja,
egyetlen becsempészett,
közönséges tárgy sem árulkodik
megvetett státuszáról,
úgy áll csöndes merengésben,
mint sokgyermekes anya
a konyha díszletében
és a MŰ - életében először-
EMBERRÉ emeli.